„Által mennék én a Tiszán” – huszonnegyedszer – Gazdag örökség részesei vagyunk

Valamennyien hatalmas kulturális kincs, a magyar népdal birtokosai vagytok. Ezt kell további életetek során még alaposabban megismerni, élővé tenni és tovább adni, hangzott el az „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési verseny megnyitóján, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont. 

A megye valamennyi szegletéből érkezett közel 250 résztvevőt az intézmény átriumában a szervezők nevében először Várady Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja programfelelőse köszöntötte. Aki Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató, népzenegyűjtő szavait idézve arra emlékeztetett, hogy „addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk”.

Meleg szavakkal üdvözölte a versenyzőket Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza munkatársa, aki azt kívánta, hogy valamennyi kárpátaljai fiatal mind mélyebben ismerje meg a magyar folklórkincset, és népszerűsítse azt szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban.  Fodor Éva, a KMPSZ irodalomvezetője a résztvevőknek sikeres szereplést, a zsűri tagjainak eredményes munkát kívánt. A megmérettetésre való ráhangolódásban segített Kovács Abigél, a BorzsaVári zenekar szólistája, aki felső-Tisza-vidéki népdalokból adott elő egy csokorra valót.

Megtudtuk, hogy az „Átal mennék én a Tiszán…” verseny gondolata 1995-ben Pál Lajos, Magyarország Érdemes Művésze, elismert népzenész agyában fogalmazódott meg, aki akkor a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola igazgatójaként tevékenykedett. A vetélkedőt a kezdetekben Tiszapéterfalván rendezték meg. Ennek az első pillanattól kezdve a pártfogója a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). Az idő múltával a rendezvény egyre népszerűbbé vált, kinőtte az egykori iskola falait, és méltó helyet kapott a II. Rákóczi Főiskola Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az iskolai tanterv nem írja elő a magyar népdalok és a magyar népzenei kulturális örökség oktatását, így a verseny szervezői ezzel is szeretnénk motiválni a diákokat a magyar népzenei örökségünk mélyebb megismerésére, tovább éltetésére.

A megnyitót követően a különböző kategóriákban kezdetét vette a verseny. A zsűrinek – a Hagyományok Háza munkatársainak – nem volt könnyű dolga. Lássuk hát az eredményt (helyszűke miatt csak a kiemelt arany és az arany minősítést megszerzetteket nevezzük meg).

Az első korcsoportban (6–12 évesek) szóló kategóriában a Kiemelt arany minősítés első helyezettje Püspöki Lara (Ungvári Dayka Gábor Líceum) és Györke Anna (Kisgejőci Egry Ferenc Líceum). 2. Kiss Liliána (Nagydobronyi Református Líceum) és Tádávcsics Szintia (Viski Folkműhely). 3. Demes Anna (Beregszászi Rezeda Folkműhely), Selkó Evelin (Ungvári Művészeti Iskola) és Bíró Ágnes (Tulipán Tanoda). Emellett 13 arany, 23 ezüst és 7 bronz minősítést osztottak ki.

Az énekegyüttes kategóriában a Kiemelt arany minősítés első helyezettje a Gyöngykaláris énekegyüttes (Credo Alapítvány Zenestúdiója), második a Dalos Pacsirták Énekegyüttes (Viski Folkműhely), a harmadik pedig az Eszterlánc magyar népdalegyüttes (Ungvári Művészeti Iskola). Ezenkívül négy-négy énekegyüttes arany, ezüst és bronz minősítést kapott.

A II. korcsoportban (13-18 évesek) szóló ének kategóriában Arany minősítést szerzett Gogola Eszter (Tulipán Tanoda), Taranenko Zsófia (Bátyúi Művészeti Iskola és Csirpák Eszter (Salánki Görögkatolikus Egyházközség). Emellett hatan ezüst és hárman bronz minősítést szereztek. Ebben a korcsoportban az énekegyüttes kategóriában a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum Gyöngykaláris énekegyüttese, a Kárpátalja Gyöngyszemei Népdalénekes Tehetséggondozó Alapítvány énekegyüttese és a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport énekegyüttese szerzett arany minősítést, emellett két ezüst és öt bronz minősítést is kiosztottak.

A nap folyamán kézműves foglalkozásokon is részt vehettek a fiatalok, majd a szervezők táncházba invitálták a résztvevőket. A talpalávalót itt a Sodró együttes muzsikusai húzták.