Az Ökumenikus Segélyszervezet már több ezer menekültnek segített Budapesten a másfél éve működő Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjában – mondta a szervezet elnök-igazgatója a közmédiának, miután fogadta Kárpátalja kormányzóját pénteken, írja az MTI.
Lehel László elmondta, hogy Viktor Mikita kormányzó folyamatosan figyelemmel kíséri a tevékenységüket, rendszeresen találkoznak, és sok segítséget kapnak tőle például a más kormányzóságokkal történő kapcsolatfelvétel során.
A háború több mint két évvel ezelőtti kirobbanása óta több mint ötszázezer embernek segítettek Ukrajnában és Magyarországon – közölte, hozzátéve, hogy a szervezet szinte minden ukrán megyében jelen van, több helyszínen nyitott irodát, és ők „viszik az ukrajnai támogatások fő vonalát”.
Viktor Mikita kiemelte, a kormányzóság a háború első napjaitól együttműködik a segélyszervezettel, a közös munkájuk pedig nagyon eredményes: óvodát, iskolát újítottak fel, anyaotthonokat építettek, valamint a belső menekült anyák és gyermekeik segítésében is nagy szerepet játszott a szervezet.

Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet
Szót ejtenek majd továbbá arról is, hogy Harkiv megye energetikai rendszere szinte teljesen megsemmisült, állandó áramkimaradásokkal küzdenek, ezért az ott élőknek generátorokra, napelemekre, töltőállomásokra van szükségük – közölte Viktor Mikita.
Sipos Zoltán, a központ intézményvezetője arról beszélt, hogy a VIII. kerületi irodában eddig 1300 családnak, azaz több ezer embernek segítettek már.
A központban szükség szerint természetbeni adományokkal, higiéniai termékekkel, utalványokkal segítik a menekülteket, továbbá támogatják őket a munkaerőpiaci elhelyezkedésben, az ügyintézésben, a nyelvtanulásban és segítenek a tolmácsolásban.
Egyszerre nyújtanak humanitárius segítséget és támogatják az integrációt: 25 gyereknek biztosítanak rendszeresen napközbeni gyermekfelügyeletet, jogi és pszichológusi segítséget is igénybe lehet venni, és lakhatást is biztosítanak a hozzájuk fordulóknak. Tavaly 77 embert szállásoltak el. Egyedülálló krízisambulanciát működtetnek a kapcsolati erőszak áldozatainak, valamint közösségi programokat szerveznek. Utóbbiakra nagyon nagy az igény, az előző évben 650-en vettek részt ezeken – számolt be róla az intézményvezető.