Július 23-26. között immár ötödik alkalommal rendezték meg Mezőváriban a Mezővári Népi és Hagyományőrző Napokat. A találkozóra, melyre a helyiek mellett a környező településekről is várták az érdeklődőket, az Egy Ház a Nemzetért elnevezésű épületben került sor. A három nap alatt néptánc, népzene, éneklés, sok-sok játék és kézműveskedés várta az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. A szervezők, Kovács Sándor és neje, Erika öt évvel ezelőtt szerettek volna néhány olyan napot szervezni, amikor a néphagyományra, a nagyanyáinktól, nagyapáinktól hozott örökségre fókuszálnak. De a közösségerősítés is a terveik között volt, hogy a helyi és a környékbeli fiatalokat összehozzák, megszerettessék velük a népzenét, néptáncot, csodás magyar kultúránkat.
Hegedűs Csilla
Kovács Sándor, a BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet vezetője pozitív érzésekkel, gondolatokkal tekint vissza az elmúlt öt évre.
– Mára egyértelművé vált, hogy van értelme annak, amit csinálunk, mert látszik a fejlődés. Vannak olyan gyerekek, akik az első perctől részt vesznek a találkozón, ők nagyon sokat fejlődtek. Picit tartottunk attól, hogy most nem lesz sok résztvevőnk, hiszen megannyi táborozási lehetőség van helyben és határon túl is, de hála Istennek több mint nyolcvan fiatal gyűlt össze naponta hét településről.
– Mindannyiunk mögött nehéz évek állnak. Mi volt nehezebb, az első alkalmat megszervezni, vagy öt éven át megtartani a hagyományőrző napokat? – érdeklődtünk tovább Sándortól.
– Komolyan vesszük a mondást, miszerint teher alatt nő a pálma. Valahogy mindig úgy hozza az élet, hogy mi akkor aktivizálódunk, amikor számunkra egy nagyon nehéz időszak jön. Kihívás a mai világban bármit is szervezni, de a gyermekekért, a felnövekvő nemzedékért feltétlenül megéri szembenézni a nehézségekkel, és a Jó Isten segítségével mindig sikerül. Az pedig, hogy évről-évre egyre többen csatlakoznak a kezdeményezésünkhöz, számunkra az igazi visszajelzés. Idén a települések száma kettővel bővült, így Mezővári, Sárosoroszi, Bene, Tiszacsoma, Borzsova mellett immár Kígyósról és Badalóból is érkeztek érdeklődők.
Hozzátette, azért tartják még fontosnak minden nehézség ellenére megszervezni a találkozót, hogy belevigyenek egy kis színt, egy kis vidámságot a hétköznapokba, hogy az itthon maradtak is érezzék, szükség van rájuk. Amikor pedig látják a gyerekek csillogó szemét, az ad számukra erőt a folytatáshoz.
Kovács Abigél, Sándor és Erika lánya Nyíregyházán tanul népi éneket, s három éve átvéve a stafétát édesanyjától immár ő foglalkozik a fiatalokkal.
– Az első két évben édesanyám vezette az énekoktatás, akkor még én is ott ültem a többiek között, de három éve sikerült levennem ezt a terhet a válláról, és most már én foglalkozom a gyerekekkel. A korábbi években galgamenti és szatmári, most pedig szilágysági énekeket tanítottam nekik. Számomra megtisztelő és felemelő érzés, hogy most már én is tanárként foglalhatom el a helyem a szüleim mellett a megbeszéléseken, betekintést nyerhetek a kulisszatitkokba – fogalmazott Abigél.
A néptáncosokkal Mondics Benita, a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola tánctanára, a Reménység néptáncegyüttes vezetője foglalkozott, aki elmondta, a középső csoporttal moldvai csángó táncokat tanultak, melyek bár ritmusban nagyon eltérnek a kárpátaljai táncoktól, a gyerekek nagyon szerették. A nagyokkal szilágysági táncokat tanítottak, akik szintén lelkesek voltak, minden próbán részt vettek, hamar ráéreztek a szilágysági ritmusra.
– Nagyon fontos, hogy legyenek ilyen és ehhez hasonló hagyományőrző napok, ugyanis ezeken a mi feladatunk tovább adni azt, amit már megtanultunk, esetünkben a néptáncot – hangsúlyozta az oktató.
A néptánc és népi ének órák mellett a gyerekek hangszeroktatáson is részt vettek: hegedűn, brácsán, nagybőgőn, harmonikán, és citerán fejleszthették tudásukat kiváló szakemberek segítségével. A kézműves foglalkozások is fontos szerepet töltenek be, a résztvevők gyöngyöt fűztek, nemezeltek, szőttek. Szolnoki Ida néni elhozta százéves szövőszékét, azon tanította az érdeklődőket a szövés csínjára-bínjára.
– Édesanyámtól tanultam meg szőni még gyerekkoromban. Azóta is foglalkozom ezzel, mert nagyon szeretem, és mostanában úgy veszem észre, újra divat lett a kézi szövésű pokróc, amit sokat szőnyegnek is neveznek. Az pedig, hogy a mostani fiatalokat is érdekli ez a foglalatosság, nagyon jó, mert így garantáltan nem vész a feledés homályába a pokrócszövés – szögezte le Ida néni, majd nagy türelemmel mutatta a fogásokat az érdeklődő gyerekeknek.
A hagyományőrző napokat a kezdetektől a magyar kormány támogatja, a három nap alatt az ott lévők teljes ellátásban részesülnek, de a helyiek is abban segítenek, amiben csak tudnak.
