
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) – miként azt alapdokumentumaiban is kifejtette – elemi kötelezettségének tartja valamennyi Kárpátalján, s azon túl Ukrajnában élő magyar érdekének a képviseletét, annak országos szinten történő megjelenítését. Az 1991-ben alakult és 2002 decemberében megreformált UMDSZ nem a viszálykodás szervezete, hanem a magyarságért tenni tudó, de eddig háttérbe szorult vagy háttérbe szorított magyar emberek egyéni és kollektív tagságra épülő érdekvédelmi közössége. A Szövetség komolyan gondolja a célt, hogy az élet minden területén a modernizációnak a lokális érdekeket megőrizve kell a közösséget szolgálnia. Ezen az úton a kijelölt célunk a minőségi magyar megmaradás, éppen ezért az UMDSZ minden olyan kérdésben hallatja a hangját, ahol a kárpátaljai (ukrajnai) magyarság érdekelt lehet (gazdaságpolitika, települési önkormányzatok, környezetvédelem, oktatáspolitika, művelődéspolitika, kommunikáció, egyház- és ifjúságpolitika, szociális politika és egészségügy stb) .
Zubánics László elnök
Elérhetőségek:
90202 Ukrajna, Kárpátalja, Beregszász, Széchenyi u. 59 B. (Európa-Magyar Ház)
Telefon/fax: (+380) 3141 42815
E-mail:
titkarsag.umdsz@gmail.com,
titkarsag.umdsz@umdsz.com
88000 Ukrajna, Kárpátalja, Ungvár, Munkácsi u. 54. (Ungvári Magyar Ház – UMDSZ Ungvári Székház)
Telefon: (+380) 951294636
E-mail: mediacenter@umdp.info
web: www.umdsz.info
Адреса:
90202 Україна, Закарпатська обл., м. Берегове, вул. Сечені, 59 Б. (Угорський дім «Європа»)
Телефон/факс: (+380) 3141 42815
Електронна адреса
titkarsag.umdsz@gmail.com,
titkarsag.umdsz@umdsz.com
88000 Україна, Закарпатська обл., м. Ужгород, вул. Мукачівська, 54. (Угорський дім «Ужгород»).
Телефон: (+380) 951294636
Електронна адреса: mediacenter@umdp.info
Вебстроніка: www.umdsz.info