Gyermekeket és időseket keresett fel a megyében a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége és a Magyar Református Szeretetszolgálat
A Magyar Református Szeretetszolgálat rendszeresen segíti a kárpátaljai magyarságot. Két éve támogatja a szeretetkonyhák működését és idősotthonokat. A diakóniai intézményeket egészségügyi segédeszközökkel és higiéniai adománnyal támogatja a szervezet. A tanévkezdéshez igazítva százötven diák részesült tanszertámogatásban. A szeretetszolgálat adventi adománygyűjtései is eljutnak Kárpátaljára: tartós élelmiszerekkel támogatják a családokat és időseket, emellett több száz nehéz helyzetben élő gyermek ünnepét teszik boldogabbá a Nyilas Misi Pakkok.
Hegedűs Csilla
A magyarországi vendégek kárpátaljai látogatásának első állomása a Mezővári Református Tündérkert Óvoda volt. Az eseményen többek mellett részt vett Steinbach József püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Molnár János főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke, Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke, Kálmán Csaba lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kurátora.
– Ez az első alkalom, hogy a mi gyermekeink is névre szóló csomagot kapnak magyarországi jótevőktől. Az ajándék a kisgyermekek számára hatalmas örömet szerez, a tény pedig, hogy azt kapták, amit a levélkéjükben kértek, külön öröm, számunkra pedig megtiszteltetés
– hangsúlyozta Tóth Gizella intézményvezető.
– A szeretet ünnepe előtt hatalmas köszönettel tartozunk mindenkinek, aki a jó ügy mellé állt, és elindította ezt a programot, aminek mi is a részesei lehetünk. De mindenekelőtt Istennek vagyunk hálásak, hogy ilyen csodás környezetben foglalkozhatunk nap mint nap a település legkisebbjeivel, igyekszünk, hogy igazi csodavilágot teremtsünk itt nekik, ahogy azt az intézmény neve is jelzi: Tündérkert Óvoda – tette hozzá Tóth Gizella.
Az óvodások ünnepi műsorral készültek a vendégeknek. A dalocskákból, versekből álló műsor után Steinbach József kifejtette, hálás a szívük, hogy itt lehetnek, hogy megtekinthették a gyermekek csodálatos karácsonyi előadását. – Ézsaiás próféta könyvének 60. fejezetében olvashatjuk, hogy milyen gyönyörűséges jövőt készít nekünk az Isten. Az Isten szavaiért és irgalmáért imádkozunk, és azt szeretnénk, ha tudnák, hogy mi önök, az itt élők mellett vagyunk, és mindenben számíthatnak ránk – szólt a résztvevőkhöz a magyarországi püspök.
Kálmán Csaba elmondta, immár negyedik esztendeje látogatnak a szeretet ünnepe előtt Kárpátaljára, és ajándékozzák meg a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó óvodákat és idősotthonokat.
– Első perctől az volt a cél, hogy a gyermekek névre szóló ajándékokat kapjanak, hogy azt vehessék át, amire a szívük vágyik. A levelek eljutottak az angyalkához, aki teljesítette a kívánságokat. Hálás vagyok az Istennek, hogy ez a kezdeményezés bővül, és egyre több gyermeknek tudjuk megadni azt, amit szeretne
– fogalmazott a református lelkész.
– Mi nemcsak advent idején vagyunk együtt kárpátaljai testvéreinkkel, hiszen a mi Urunk, Jézus Krisztus azt mondta, mi egy test vagyunk. És amikor a test egyik része örül, a másik része is azt teszi. Mi tehát egy testhez tartozunk, Krisztushoz, hiszen Ő táplál és véd bennünket, Ő az, akiben egy testben lehetünk. Ezért is felelősségünk, hogy mindig, minden helyzetben fogjuk egymás kezét és szolidaritással legyünk egymás iránt
– emelte ki Czibere Károly.
A KRE óvodahálózatának jelenleg 362 óvodása van, az első óvodát Szolyván nyitották, majd Munkácson, Tiszaágteleken, Kisdobronyban és Mezőváribaan.
– Úgy hiszem, a KRE óvodahálózata hiánypótló, hiszen olyan helyszíneken hoztunk létre óvodákat, ahol nem volt. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben a gyerekek számára nagyon sokszor az óvoda az a hely, ahol kényelemben, melegben és kivilágított szobákban tölthetik a napokat. Sajnos ezeket a körülményeket nem minden család tudja biztosítani a gyermeke számára. Az óvodahálózat tehát segít túlélni, átélni ezeket a nehéz időket, és mindezek mellett a legjobb oktatásban, nevelésben és iskola-előkészületben részesülnek a gyermekek
– magyarázta Zán Fábián Sándor, majd köszönetet mondott a Magyar Református Szeretetszolgálat gazdag ajándékáért.

A gyermekek megajándékozásához nagyban hozzájárultak a dunántúli reformátusok: a Dunántúli Református Egyházkerület több gyülekezete és óvodája is csatlakozott a Szeretetszolgálat programjához, örömet okozva ezzel több száz kárpátaljai óvodásnak. A cipősdobozok átadását követően a delegáció ellátogatott a zápszonyi szeretetkonyhára, valamint adományokat adtak át idős, rászorulók részére Beregardón és Makkosjánosiban.
