Augusztus 16-án, szombaton Krisztus hívó szavára csendesnapra gyűltek össze az igeközelbe vágyódó emberek. A Munkácsi Református Roma Gyülekezet meghívására Gátról, Tiszabökényből és Magyarországról érkeztek lelki testvérek, hogy részt vegyenek a Beregi Egyházmegye missziós alkalmán. Oláh Ferenc, Pásztor István és Vatai Gyula szolgálata által az Úr néven szólított és uralomátadásra hívott mindenkit egy boldog, Krisztussal teljes élet reményében.
Gulácsy Dániel református lelkipásztor, mint házigazda szeretettel üdvözölte a jelenlévőket. Mind a délelőtti, mind a délutáni program bővelkedett igei üzenetben. Isten magasztalásával kezdődött a nap: „Jobb egy nap az Úr házának küszöbén”. A szolgálat évének apropóján fontos beszélni, mit is jelent az Úrnak végzett szolgálat. Az efézusi levél 6. részének 6. verse így szól erről: „Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből.” Az Istennek tetsző élet feltételezi, hogy Istennek akarunk megfelelni, és ez segít abban, hogy a jól végezzük azt a feladatot, amit Isten személyesen ránk bízott. „Azért szolgáljunk Istennek, mert az Isten is szolgált mifelénk azzal, hogy egyszülött Fiát, a Krisztust adta értünk a halálra, hogy mi élhessünk!” – mondta Gulácsy Dániel.
Oláh Ferenc, a magyarországi Misszió az Egészséges Közösségekért Alapítvány munkatársa Mózes második könyvének 29. része alapján Isten szeretetteljes vezetését magyarázta a szolgálatban. Úgy kell tenni, ahogy az Úr kijelenti. Szolgáljunk úgy, hogy az Úr tetszésére legyen, ez pedig csak akként lehetséges, ahogy Isten mondja. Mózesnek így adott útmutatást: „Áront és a fiait vezesd a kijelentés sátrának bejáratához, és mosdasd meg őket” (2Mózes 29,4). Mert Isten szentsége megkívánja, hogy aki elé akar járulni, tiszta legyen – lelki értelemben. Ahogy a lábmosás példáján keresztül Jézus tanítja a ma élő tanítványokat is a János 13-ban: „Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (János 13,14–15). Majd így folytatta Oláh Ferenc: „Aki szolgálni akarja az Urat, annak a szolgálónak egyaránt közel kell lennie az Istenhez és az emberhez, akik szomjazzák az Isten akaratát. Az Istennek hűséges emberekre van szüksége… Ha mi Krisztust akarjuk szolgálni, akkor úgy tegyük, ahogyan Krisztus is szolgált az emberek felé”.
Barta Elemér missziós lelkész, folytatva a gondolatsort, rámutatott, hogy csak ott és akkor fogjuk jól érezni magunkat, ha a helyünkön vagyunk. És csak akkor mondhatjuk, hogy a helyünkön vagyunk, ha ott, ahol vagyunk, oda Isten helyez bennünket. Ezt érezzük, és jól érezhető mások számára is. Ott várható az áldás, mert a közösség tagjai tapasztalni fogják, hogy szeretik őket. Az üzenet ez: szeressük Istent és szeressük egymást, ahogy Jézus kéri.
Szilágyi Károly gáti református lelkipásztor háláját fejezte ki, amiért részt vehet ezen a csendesnapon. Elmondta, hogy a szolgálat évének jegyében sok szó esik arról, hogy szolgálni kellene, de kevés az odaszánt élet, aki szolgáljon. „Azt látom, hogy nemcsak a szolgáló életek vannak kevesen, de az ébredéshez, a megtéréshez is egyre kevesebben jutnak el. Így érthető, hogy alig van, aki szolgálatba álljon. Mert Krisztus nélkül nem lehet szolgálni az Istent!
Pásztor István, a Nyíregyházi Metodista Gyülekezet hitvalló tagja, laikus elöljárója is szeretettel köszöntötte az egybegyűlteket, bizonyságot téve Krisztus megmentő szeretetéről. Isten kegyelméből 19 éve találkozott az Élet Fejedelmével, Krisztussal. Megváltott és megváltozott életéről beszélve szóba hozta, hogy „meg kell ragadni az alkalmat, hogy rendezzük a kapcsolatunkat Istennel, mert nem biztos, hogy az alkalom visszatér. Nagyon sok keresztyén alszik”. Hamar elfelejtjük, honnan hozott ki minket az Isten. Az első konfliktus mindig akkor alakul ki, amikor nem a terveink szerint mennek a dolgok. Mintha az Isten nem lenne a helyén, mintha Ő tehetne arról, hogy én engedetlenkedem. Pedig a helyzet az, hogy magunk keressük a bajt és magunknak kell feltenni a kérdést: „én a helyemen vagyok?” Pásztor István Ézsaiás könyvének 6. részének 8. versét idézve mutatott rá az ember személyes felelősségére: „Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” Csodálatos, hogy Isten ma is keres, kérdez, és kér, akarjuk-e Őt követni és szolgálni! Nem erőlteti, csak szeretettel jelzi, hogy Nála van a boldogság kulcsa. A legkülönbözőbb módon találja meg a szolgálókat, akiktől csak egyet vár el: az engedelmességet.
Vatai Gyula, a váci börtön egykori parancsnoka bizonyságtételében a szolgáló Istenről szólt. Az ember felelősségére hívta fel a figyelmet, arra a tényre, hogyan mondott le a teremtmény a Teremtő szeretetéről pusztán azzal, hogy nem elégedett meg az Isten mindent betöltő jelenlétével. Az elégedetlenség bizalmatlanságot, a bizalmatlanság hűtlenséget szült, és megszakadt a kapcsolat, a kommunikáció Isten és az ember között, helyrehozhatatlanul. Azóta minden ember lelki értelemben halott. Születésétől fogva halálra van ítélve. De az Isten mentő szeretete Jézus Krisztus által mégis megoldást kínál az ebből az állapotból való kimenekedésre. Isten kegyelmének jele, hogy a Fiát adta váltságul, elégtételként a bűnért, így szolgálva az ember felé. Ezt az áldozatot nem lehet megfizetni, csak hittel, ajándékként elfogadni. Minden ember, aki vallja, hogy Jézus a Krisztus, megmenekül. Jézus Krisztus vére a kapocs az Isten és ember között. Vatai Gyula felállítása a börtönparancsnoki posztra emlékeztet a filippi börtönőr esetére, akivel az Isten a börtönben akart találkozni! És ez az egy oka volt annak is, hogy Vatai Gyula a váci börtön vezetője lett, mert ott akkor már közel 90-100 rab kereste az Urat és imádkozott hívő parancsnokért. „Azért lettem börtönőr, hogy Isten szolgálává legyek, mert Isten is szolgált felém.” Isten meg tudja mutatni, hogy nincs az a mélység, ahonnan Ő ki ne tudna hozni embereket, függetlenül attól, ki melyik oldalán áll a börtönnek.
A csendesnap dicsőítéssel végződött; fiatalokból álló csapat énekelte bátran, hittel az Úrnak: „Kenyered és borod táplál engem, te gyógyítod szívemet, ha fáj”. Adja az Úr, hogy minél több szív gyógyujon!
