A mostanáig számtalanszor megfilmesített Három testőr című Dumas-regény egyik fejezete így kezdődik: „Mielőtt Franciaországról beszélnénk, ejtsünk néhány szót Angliáról”. Minderre csak azért emlékeztetnék, mivel Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőnek az MCC Beregszászi Központjában megtartott előadásának témája a Közel-Keleten dúló háború volt, ám már a kezdetek kezdetén kiderült, hogy nem ez az egyetlen (időnként befagyasztott) fegyveres konfliktus abban a hatalmas térségben, amelyik Marokkótól Indiáig, a Szubszaharai övezettől Iránig terjed.
Az India és Pakisztán közötti fegyveres összecsapás okai még abból a korszakból eredeztethetők, amikor a régió a hatalmas brit gyarmatbirodalom fennhatósága alá tartozott. A britek ugyanis, figyelmen kívül hagyva a helyi sajátosságokat, úgy osztották fel a területet, hogy a többnyire muszlimok lakta Kasmír jelentős részét annak az Indiának hagyták meg, amelynek a lakossága többnyire a hindu vallást gyakorolja. Mivel két atomhatalomról van szó, felmerül a kérdés: egy, úgymond, regionális atomháború mennyire érintene bennünket, európaiakat? A válasz: igencsak jelentős mértékben. S nem csupán az ide is eljutó radioaktív szennyezőanyag lenne az egyik komoly veszélyforrás, hanem az elpusztult nagyvárosokban keletkezett füstfelhő, az összecsapást követő járványok és éhínség, valamint az Európát megcélzó menekültáradat. Reméljük, hogy ott legalább egy időre elhallgatnak a fegyverek.
Amúgy pedig az egész térség leginkább egy felbolydult méhkashoz hasonlít.
Irak, amióta az amerikaiak megdöntötték Saddam Hussein uralmát, nem tud normális állammá szerveződni, akárcsak Afganisztán, ahol korábban sem a szovjeteknek, sem később az amerikaiaknak nem sikerült meghonosítani az európai civilizációt. Nagy kérdés, hogy az egykori dicső Perzsa Birodalom örököse, a 80 millió lakosú Irán milyen utat választ. Lemond-e nagyszabású nukleáris fejlesztési terveiről, vagy ezt a veszélyes játszmát tovább folytatja. Mert akkor biztosak lehetünk benne, hogy ezt az amerikaiak nem nézik ölbe tett kézzel. Szíria szétbombázva, szétdarabolva romokban hever, Jordánia menekültek százezreinek a terhe alatt nyög, s az észak-afrikai országok mindegyikének is megvan a maga baja. Szinte mindenütt vízhiány fenyeget. A százmillió lakosú Egyiptomnak annyi termőterülete sincs, mint a tízmilliós Magyarországnak. S a térség szinte valamennyi országában kisebb-nagyobb fegyveres konfliktus zajlik a határviták miatt. Itt, Európa keleti végén, egyetlen biztos pontnak számít Törökország, s az öreg kontinens irányítóinak nagyon oda kell figyelni arra, hogy Ankara lojalitását irányunkban megőrizzük. Mert azt még Brüsszelben sem akarhatják, hogy egyszerre milliós menekültáradat zúduljon ránk ismét.
A találkozó során természetesen szóba került, hogy a Hamász miként tudta az október 7-i akcióját úgy megszervezni, hogy arról az izraeli titkosszolgálat nem szerzett tudomást. A biztonságpolitikai szakértők többsége azon a véleményen van, hogy a támadásról nagyhirtelen döntött a terrorszervezet néhány vezetője, s a parancs néhány órán belül eljutott a támadókhoz. A történethez hozzátartozik, hogy a Hamász akkori irányítói közül már senki sincs az élők sorában.
Biztosak lehetünk benne, hogy a világ még jó sokáig erre a térségre, s nem csupán a szűken vett Közel-Keletre fog fókuszálni, hangsúlyozta a szakember, aki egy idő óta a John Lukács Intézet stratégiai programjának a vezetőjeként tevékenykedik. Mert Közép-Ázsiában szinte minden megtalálható, amire a világ iparának és a háztartásoknak szüksége van, kezdve a kőolajtól a földgázon át a színes és a ritka fémekig.
A kötetlen beszélgetés sorén Demkó Attila azt hangsúlyozta, hogy mindig szívesen jön Kárpátaljára, mivel ennek a vidéknek sajátos atmoszférája van, nemcsak a szépséges táj vonzó, hanem a városok hangulata is megragadja az ide látogatót, nemkülönben az itt élők világlátása, mentalitása és a szebb jövőbe vetett szilárd hite.
Dobsa Beáta, az MCC Beregszászi Központjának vezetője kösznetet mondott a magyarországi vendégnek, hogy elfogadta a meghívást, s hogy a gondolatébresztő előadás és az utána kibontakozó eszmecsere révén valamelyest mindannyian közelebb kerültünk a világban zajló folyamatok megértéséhez.
