Tisztelet, köszönet és hála a Munkácsy Mihály Magyar Ház irányítóinak, hogy ezekben a nehéz időkben mély küldetéstudattal vállalják fel a vidék művészeti értékeinek bemutatását és népszerűsítését. Mert a háború árnyékában sem feledkezhetünk meg arról, hogy az alkotók folyamatosan olyan értékeket hoznak létre, amelyek egyedülállóak és a maguk módján pótolhatatlanok, hangzott el a munkácsi Magyar Ház galériájában, ahol a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület tizenhat művésze munkáiból nyílt kiállítás.
Aki ma hozzánk ellátogatott, annak egy sajátos hangulatú utazásban lesz része a különböző formák, színek és anyagok világában, mondta köszöntő beszédében Petrusevics Nikolett kulturális menedzser. A tárlat egyben lehetőséget teremt arra, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk és megértsük az alkotói folyamatokat, betekintést nyerjünk abba a sokszor küzdelmes munkába, amelyek révén a művészek hidakat építenek a hagyományos formák és a kortárs kifejezésmódok között.
Intézményünk 2020-ban történt megnyitása óta 45 kiállítást szerveztünk, s ezek közül éppen az első a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület tagjainak a bemutatkozása volt, emlékeztetett rá Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója, aki annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az alkotásokban való gyönyörködés a nézőknek erőt ad a mindennapi terhek elviseléséhez, a visszaigazolások pedig a művészeknek nyújtanak új inspirációkat a munka folytatásához. S mint látjuk, ezekben a nehéz időkben is újabb művek születnek.
Kopriva Attila, az egyesület elnöke néhány mondatban bemutatta a most kiállító művészeket, jellemezte munkásságukat. Külön kitért arra, hogy alkotói pályájuk mely szakaszát élik meg éppen a kollégák, s hogy a csendéletek, a tájképek, az akvarellek, a portrék és a szobrok készítése terén milyen újításokat alkalmaznak. Összegzésképpen mindenképp elmondható, hogy egy izgalmas, színes világ tárul elénk, amelyik rengeteg új inspirációt hordoz és elmélyült gondolkodásra serkent mindannyiunkat.
Kovács László műgyűjtő, kiállításszervező az itt látott alkotások kapcsán elmondta, hogy a művészek között igen sokan felvállalták a legendás hírű kárpátaljai festőiskola nemes hagyományainak követését, ápolását. Eközben rátalálva, megteremtve saját stílusukat – valamennyien új elemekkel gazdagították azt. Ezért ennyire színes, izgalmas a mostani tárlat.
A tárlat hangulatát Marhacsev Olekszij szaxofonjátéka tette igazán felemelővé.
