Kaland, közösség, kihívás az MCC nyílt napján

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja nyílt napot tartott, melyen a résztvevők együtt fedezhették fel az MCC Fiatal Tehetség Programot (FIT) , betekintést nyerhettek a program különféle kurzusaiba, mint például a robotika, az egészségügyi tudatosság, vagy a tudományos kísérletek.

Egy szórványban működő egyházközség múltja és jelene

Érdekvédelmi szervezeteink és oktatási intézményeink mellett történelmi egyházaink is a kárpátaljai magyarság tartópillérei. Így a szórványban élő huszti magyarság összetartásában is nagy feladat hárul nem „csupán” a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetére, illetve a magyar tannyelvű Huszti 4. Sz. Gimnáziumra, hanem a református és a római katolikus egyházközségre is. Az utóbbiak közül elsőként a kálvinista gyülekezettel ismerkedjünk meg!

Néger Krisztina színes fantáziái

Alkoss kedvedre – hangzik Néger Krisztina mottója. A keramikus és iparművész kiállításának megnyitójára a minap került sor az Ungvári Hungarológiai Központban. A színek szimfóniája elnevezésű tárlaton harminc, gyapjútűzdeléses technikával készült alkotás látható.