Bár olyan országban élünk, amelyik negyedik esztendeje háborúban áll, és a pusztítás baljós szele időnként minket is elér, valamennyien érezzük, hogy kivételezett helyzetben vagyunk: Istennek különös gondja van ránk. Ezért kell hálát adnunk a Teremtőnek, hangzott el a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) tanévnyitó istentiszteletén, amelyre ezúttal a beregszászi református templomban került sor a meghívott vendégek, lelkészek, pedagógusok, hitoktatók, a gyülekezeti munkatársak, szülők, családtagok, s nem utolsó sorban annak a 670 diák küldöttségének a részvételével, akik líceumainkban tanulnak.
Az igét hirdető Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a 90. zsoltár szavaira emlékeztetett. A „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” mózesi könyörgés egy olyan valakinek a szájából hangzik, aki Isten embere. Aki átérzi a mindenkori élet küzdelmét, és a döntés felelősségét. De egyszerre szembesül a mulandósággal is, hisz a rabságból ugyan ő vezeti ki a népét, ám az ígéret földjéhez érve át kell adnia a stafétabotot. Ezzel ellentétben Krisztus megváltó kegyelme által minket az örök élet vár. Egyházi iskoláink, a különböző világi tudományok oktatása mellett, fiataljaink hitre jutását segítik. Menedékként szolgálnak a szülőföldön, a nemzetben, a protestáns hitünkben való megmaradásban. És ha a Megváltó által kijelölt keskeny úton járunk, akkor mi magunk is menedékké tudunk válni, mindennapi munkánkkal hozzájárulhatunk a kárpátaljai magyarság továbbéléséhez.
Az, hogy ma ennyien itt vagyunk Isten házában, ebben a templomban, megmutatja, hogy a negyedik éve tartó nehéz háborús helyzet ellenére is bizakodóan tekintünk a jövőbe – kezdte köszöntő beszédét Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja – Azt jelzi, hogy szeretnénk visszatérni a normális élethez, mert a mindennapokban érezzük, hogy így nem maradhat. Az állandó bizonytalanságon túl emberi igényünk van az alapértékeinkre. A keresztény hitünk nyugodt mindennapi megélésére, az anyanyelvünkre, szeretteinkkel való egymásra figyelésre, törődésre, a család szentségére, az alkotómunkára, a tanulásra és párbeszédre, igényünk van a biztonságra és a békére. A fiatalok felé fordulva pedig a főkonzul így fogalmazott: „A magyar kultúra és a hagyományok megőrzése és továbbadása a felnövekvő nemzedékek irányába elengedhetetlen és nem megszakítható kötelesség. Ebben nektek, mai diákoknak a jövőben nélkülözhetetlen szerepetek lesz”. A továbbiakban a diplomata kiemelte: „Magyarország a háborús konfliktus okozta nehéz helyzetben továbbra is mindent megtesz a Kárpátalján maradt magyar közösség és emberek megsegítéséért. Mindamellett a jószomszédi kapcsolatok fejlesztése a nemzeti magyar kormány legkiemeltebb feladatai közé tartozik”.
Nagy Tibor, az Erdélyi Református Egyház tanügyi referense a legnépesebb lélekszámú külhoni magyar nemzetrész üdvözletét hozta el. „Szeretünk benneteket, együtt érzünk veletek, s a Békesség Urától azt kérjük, hogy árassza rátok áldását.”
Fejlődni csak úgy lehet, ha napról napra tesszük a dolgunkat és mindig magasabbra jutunk abban, amit hivatásként választottunk – mutatott rá Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola és a KMPSZ elnöke. – Nincs olyan, hogy egyszerre leszünk okosak, erősek és világhírűek tehetségünk által, ez csak akkor valósul meg, ha azt kemény munkával, akarattal kifejlesztjük. Éppen ezért hálát kell adnunk valamennyiünknek, hogy a kárpátaljai református líceumokban fiataljaink egy olyan világba kerülnek, ahol a rend, az értékek, főleg a keresztény és a magyar értékek mellett a minőségi oktatás és a kiszámítható élet vár fiataljainkra. Egyházi iskoláink, valamint a főiskola megalapítása és működése kapcsán megállapítható, hogy a csodák nem a csodavárókkal, hanem azokkal történnek, akik meggyőződéssel és elszántan cselekednek, hangsúlyozta az elnök asszony.
Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója hálát adott azért, hogy kérésükre megnyíltak a szívek, s így országszerte 1700 tanszercsomagot tudtak a rászoruló kisdiákok között szétosztani. Az adományból jutott Kárpátaljára is.
Danku Gábor, a KRE főgondnoka az ünneplőkhöz írott levelében azt hangsúlyozta, hogy a sok-sok nehézség ellenére egyházi líceumaink méltó körülmények között tudják fogadni fiataljainkat, magas színvonalú oktatásuk a rendelkezésre álló felkészült, Isten ügye iránt elkötelezett pedagógusgárdának köszönhetően biztosított.
Mit kezdjek magammal? Mit tanuljak? Mi legyen belőlem? Lesz-e megélhetésem, ha azt az utat választom, amin szeretnék is járni? – sok diák égető kérdéseivel kezdte tanévnyitó beszédét Menyhárt István, a KRE tanügyi bizottságának elnöke, aki nem is ezen kérdések megválaszolásával folytatta, hanem arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban az egyháznak, Isten földön élő népének a munkaerő helyzete, szolgálati lehetőségei kell foglalkoztassanak bennünket, a szolgálat évében pedig különösen szükséges erről beszélnünk. Mert „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba” (Mt 9, 37–38). „Egyre több a bizonytalan családi helyzetből jövő kisóvodás, hittanos gyerek, akik törődés után kiáltanak, akik azt szeretnék, hogy valaki foglalkozzon velük, oda figyeljenek rájuk, egyre több az anyátlan, apátlan konfirmandus, aki a lelkészben többet lát, mint tanítót, az apát keresi, akiben megbízhat. Egyre több a gimnazista, aki az iskoláinkban nemcsak munkát végző tanárokra vágyik, akik tudásanyagot adnak át csupán, hanem Isten szeretetét élik oda, türelemmel, biztatással, megbocsájtással, örömmel. Akik iskoláinkban az otthon melegét keresik. Egyre több a lelkigondozói eset intézményeinkben és gyülekezeteinkben egyaránt, a különleges bánásmódot igénylő gyermekek és felnőttek száma. Jelenlegi kiszolgáltatott helyzetünkben egyre nagyobb a teher, mely Isten teherbíró népére hárul. Egyre nagyobb szükség van, olyan konfirmandusokra, akik a gyülekezeteink gyermekei előtt jó példával járnak, mind a magaviseletben, mind a tanulmányokban. Szükség van a hitükről bizonyságot tevő keresztyén fiatalokra, líceumainkban és kollégiumainkban egyaránt, akik közül felnő a következő nemzedék – lelkipásztorok, keresztyén építészek, mérnökök és kutatók, orvosok és ápolók, pedagógusok és zenészek, üzletemberek és hivatalnokok, különböző elengedhetetlen fontosságú szakmákat kitanult szakemberek, melynek sorát hosszasan folytathatnánk tovább. Az Úr mindnyájatok szolgálatát elkészítette, mindnyájatokra szükség van a helyeteken, hogy betöltsétek a rátok bízott feladatokat. Ez egy komoly kérdés, mert az életünk értékét is meghatározza, hogy jó helyen, a helyünkön vagyunk-e” – fogalmazott Menyhárt István.
Páva Judit, a megalapításának 30. évfordulóját ünneplő Péterfalvai Református Líceum igazgatója visszatekintett az elmúlt évtizedekre, kiemelve az alapítók erős Isten-hitét, elkötelezettségét. „Ez az elkötelezettség, ez a bizalom az élet minden területén meghatározza mindennapjainkat. Számunkra nem csupán az isteni gondviselés, hanem a hit és a közösség ereje is meghatározó” – fogalmazott az igazgatónő. Aki beszámolt arról is, hogy jelenleg 182 diákkal kezdték meg a tanévet, akiknek a fejlődését kiváló szakképzett pedagógusok segítik. Isten különleges ajándékának nevezte, hogy a tantestület kétharmada a líceumban végezte középiskolai tanulmányait, ami különösen erős kötődést és elkötelezettséget. Páva Judit hálát adott, hogy a mostani nehéz helyzetben is örömmel tapasztalják minden nap az isteni gondviselést, a támogatásokat, az önzetlen segítséget, a szülői bizalmat, a testvérgyülekezetek és a határon túli más intézmények lelkes támogatását.
Nagytiszteletű Seres János lelkipásztor, aki 30 éven át lelkészigazgatóként szolgált a Péterfalvai Református Líceumban, annak megalapítása, fenntartása és a diákok közötti szolgálat terén végzett odaadó munkája elismeréseként emléklapot vehetett át.
Zárszavában Zán Fábián Sándor püspök arról szólt, hogy a háborús körülmények ellenére van miért hálát adnunk. Hálát adunk a Mindenhatónak azért, hogy különleges gondja van ránk, megtartott bennünket. Ezért is vagyunk ma együtt, hogy buzgón esedezzünk egyházunkért, gyülekezeteinkért, iskoláinkért, óvodáinkért és más intézményeinkért, a megújulásért, új szolgatársakért, missziói lelkületért, a békéért és mindnyájunk békességéért. Köszönetet mondunk az anyaország kormányának és a világ magyarságának azért a kitüntetett figyelemért, amely részükről nap mint nap ránk irányul.
Az ünnepséget a Péterfalvai Református Líceum diákjainak verses-zenés szolgálata zárta.
