Bacskai József főkonzulnak ítélték az idei Pásztor Ferenc-díjat – „Csak tettem azt, amit tehettem”

A beregszászi római katolikus templomban október 16-án a szentmisét követően emlékeztek meg Pásztor Ferenc pápai prelátusról, püspöki helynökről, az egykori beregszászi mártír plébánosról, akit – mivel nem volt hajlandó megtagadni a hitét – 1949 márciusában a szovjet hatóságok Szibériába hurcoltak, ahol 1951-ben életét vesztette.

Az egyházközség azóta is őrzi emlékét, két emléktáblát is avattak a tiszteletére, kollégiumot, közösségi házat neveztek el róla, valamint 2013-ban megalapították a Pásztor Ferenc-díjat, amelyet olyan személynek ítélnek, aki áldozatos munkát, szolgálatot vállalt az egyházközségért, a kárpátaljai magyarság megmaradásáért, ahogy tette ezt egykoron a szent életű lelkipásztor.

A 2022-es évben a Pásztor Ferenc-díjat Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának jelenlegi vezetője kapta, aki korábban – 2008 és 2010 között – a beregszászi, 2010 és 2015 között pedig az ungvári külképviseletet vezette, de a 2021-es visszatéréséig a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkáraként sem feledkezett el a kárpátaljai magyarokról. Bárdos István tanár, hitoktató laudációjában kiemelte: Bacskai József diplomáciai tevékenysége során hozzájárult Magyarország és Ukrajna, ezen belül Kárpátalja közötti sokoldalú politikai, gazdasági, turisztikai, kulturális, egyházi, oktatási, egészségügyi és humanitárius kapcsolatainak fejlődéséhez, az országaink közötti jószomszédi együttműködés, a magyar és ukrán partnerek kapcsolatépítésének elősegítéséhez. Kárpátaljai szolgálata során sikerült tovább mélyíteni az itteni magyarság kapcsolattartását az anyaországgal, támogatta a helyi magyarság kezdeményezéseit, törekvéseit az anyanyelv, a magyar hagyományok és kultúra, a történelmi emlékhelyek megőrzésére. Bacskai Józsefet úgy ismertük meg, mint aki mindig kész, hogy időt szakítson embertársaira, hogy tegyen valamit másokért, csak magáért az érzésért, hogy megtehette… Sokszor nem az anyagi támogatás, hanem a jóakaratú biztatás, a mindig derűs, jövőben bízó hozzáállása segítette át a nehéz időkön, holtpontokon egyházközségünket… Úgy érezzük, hogy Bacskai József segítségnyújtásának, közreműködésének legfőbb jellemzője az önzetlenség, kötelességtudat, segítő hozzáállás, biztatás, reménykeltés, mozgatórugói a hit és a cselekvő szeretet, fogalmazott Bárdos István.

Mindezt megköszönve nyújtotta át Bacskai Józsefnek a Pásztor Ferenc-díjat Molnár János vikárius, helyi plébános, mely által az egyházközség tiszteletbeli tagjává is fogadták a 2019-ben Beregszász díszpolgárává választott főkonzult.

„Eddigi tevékenységem során csak tettem azt, amit tehettem, amit a Mindenható rám rótt, amivel a hazám és vezetőim megbíztak, szolgáltam az egységes magyar közösségünket. Hálás vagyok Önöknek, beregszásziaknak, hogy mégis méltónak találtak arra, hogy nekem adományozzák ebben az évben ezt a különlegesen értékes és kiemelkedő elismerést” – fogalmazott köszönő beszédében Bacskai József. „A díjat lelki biztatásnak, ösztönzésnek tekintem, amelyet azért kaptam, amit ezután fogok tenni a Kárpátalján élő testvéreinkért, a magyar nemzet összetartozásáért, az ukrán-magyar jószomszédi kapcsolatok előmozdításáért.” A továbbiakban a diplomata kifejtette: „Magyarországot a földrajzi fekvése, a több mint ezeréves történelme, az évszázados keresztény sorsközösség, az erre épülő kulturális örökség és rokoni, baráti szálak milliói kötik össze szomszédaival. Magyarország és Ukrajna gazdasági érdekei, céljai is egyazon irányba mutatnak. Akár akarjuk, akár nem, nagyon szorosan kapcsolódunk egymáshoz, ezért együttműködésre vagyunk ítélve, bárki, bármit mondjon vagy tegyen is kapcsolataink megrontása, a szélsőséges indulatok felkorbácsolása érdekében.” Ezért is megdöbbentő, hogy a munkácsi vár bástyájáról „vandál és jogszerűtlen módon, az európai demokratikus elveket figyelmen kívül hagyva” – nyilvánvaló provokációként, úszításként – eltávolították a turul-szobrot. De, mint ahogy a diplomata fogalmazott, ez nem gyengít meg bennünket hitünkben. „A magyarság sok évszázados tapasztalata bizonyítja, hogy mi, magyarok, a megmaradás és az állhatatos küzdelem népe vagyunk, nemzedékről nemzedékre keresztényi hittel, a Szűzanya oltalmában tesszük szülőföldünkön mindennapi dolgunkat… Amikor békétlenség és uszítás van a világban, mi akkor is azt üzenjük, hogy gyűlölet nélkül békére törekszünk… A kölcsönös tisztelet és megbecsülés alapján segítő kezet nyújtunk annak, aki bajban van” – mondta Bacskai József, aki azzal zárta gondolatait, hogy bár nagyon nehéz, embert próbáló feladatok állnak előttünk, az a dolgunk, hogy közösen megoldjuk azokat. Ehhez kívánt minden jelenlévőnek és ukrán barátnak sok erőt és kitartást. Az Isten velünk van!

Az alkalom végén a résztvevők megkoszorúzták Pásztor Ferenc emléktábláját, amely a róla elnevezett közösségi és zarándokház ház falán van elhelyezve.

Marton Erzsébet