A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem 1996-ban indult tanárképző főiskolaként, 2003-ban vette fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nevet, és azóta folyamatosan bővítette képzési kínálatát. Egy hónapja immár egyetemként működik a felsőoktatási intézmény. Az év végéhez közeledve erről, és sok más fontos témáról beszélgettünk prof. dr. Csernicskó Istvánnal, a Rákóczi Egyetem rektorával.
Hegedűs Csilla
– Az átalakulás jogi, szervezeti és presztízsszinten is óriási lépés: főiskolából egyetemmé vált az intézmény, háborús országban, fogyó magyar közösség szolgálatában. Mit jelent az egyetemmé válás?
– Az, hogy egyetemmé vált az intézmény, nem csak egy táblacserét jelent, ez egy hosszú folyamat eredménye. Az egyetemi státusz ad egy presztízst, egy rangot és lehetőséget a továbblépésre. S ebben a bizonytalan helyzetben, amelyben most már hosszú évek óta vagyunk – Covid, háború –, szimbolikus, hogy egy intézmény előre tud lépni. Azt gondolom, hogy ez az egész kárpátaljai magyar közösség számára ad egy visszajelzést, hogy bár nehéz a helyzet, lehet haladni. Ám az egyetemi rang nagyobb felelősséggel jár. A mi felelősségünket oktatási intézményként növeli, de egyúttal a diákokkal szembeni elvárások is nőnek.
– A hallgatói létszámunk növekedése az utóbbi 10 évben tapasztalható, aminek több oka van. Az egyik, hogy elkezdtünk olyan új képzéseket nyitni, amelyek talán jobban érdekelték a fiatalokat. Korábban elsősorban tanárképző intézmény voltunk, és azt vettük észre, hogy az angol-, biológia- vagy történelemtanári szakma annyira már nem vonzza a fiatalokat, mert nem biztos, hogy a mai fiatalok mind tanárok akarnak lenni. Viszont amikor az angoltanári szak mellé nyitottunk egy angol-magyar fordítóképzést, ez a lehetőség olyan diákokat is bevonzott az intézménybe, akik korábban nem jelentkeztek volna. Továbbá olyan újabb képzéseket nyitottunk, amelyek közelebb állnak a mai fiatalokhoz és piacképesebbek, például a pénzügyi biztonság szak, az informatikusképzés. Ezek mind népszerűbb szakok. Jobban megfelelnek a mai kor elvárásainak.
Ezért arra törekedtünk, hogy minden évben legalább egy, de inkább két-három új képzést bevezessünk.
Az idei évben például a testnevelő tanár képzést indítottuk el. A háború miatt Kárpátalja demográfiai arculata átalakulóban van, sokan érkeztek ide a kelet-, közép- vagy dél-ukrajnai régiókból. Közülük többen is felfedezték az intézményünket, s rájöttek, hogy itt helyben is szerezhetnek felsőfokú végzettséget, főleg ukrán és angol szakon. De a turizmus szakon is vannak hágon túlról hallgatók. Persze ez nem azt jelenti, hogy több százan lennének, 2022 volt az első év, amikor 5 ilyen hallgatót vettünk fel, következő évben már 15-öt, idén 30-at.
– Hogy tudnak érvényesülni egy magyar tanintézményben?
– Főleg olyan szakokra, olyan képzésekre jönnek, ahol nem feltétlenül szükséges magyar nyelvtudás, például az ukrántanár. Az angol fordítói képzés, ahol angol nyelven folyik az oktatás. Ennek ellenére az ukrán anyanyelvű diákjaink túlnyomó többsége azzal a szándékkal jelentkezett hozzánk, hogy megtanuljon magyarul. Bár nem kötelező, tulnyomó többségük látogatja az ingyenes magyar nyelvtanfolyamainkat.
– Az ukrán oktatási és nyelvtörvény, a kisebbségi jogszabályok az elmúlt években sok bizonytalanságot hoztak. Ha a Rákóczi Egyetem mindennapjait nézzük, konkrétan miben jelent korlátot vagy kockázatot az aktuális jogi környezet?
– A felsőoktatás szintjén magán felsőoktatási intézményként tulajdonképpen szerencsés helyzetben vagyunk: a 2014-ben elfogadott felsőoktatási törvény eredeti változatában szerepelt az a jog, hogy taníthatunk kisebbségi nyelven. Aztán 2019-ben ezt eltörölték, de nagyon gyorsan újra módosították a felsőoktatási törvényt. A magán felsőoktatási intézmények megválaszthatják az oktatás nyelvét. Az az egy feltétel
van, hogy minden diáknak kötelező tantárgyként tanulnia kell az államnyelvet. Ez szerintem egy olyan feltétel, ami nemhogy vállalható, hanem szükséges. Furcsa is lenne, ha úgy bocsátanánk ki akár történelemtanárt vagy informatikust, hogy nem tud ukránul. De egyéb módon is támogatjuk az ukrán nyelvtanulást. Ami „izgalmasabb”, hogy továbbra is kötelező a felvételinél, akár a ZNO-ról, akár az NMT-ről beszélünk, az ukrán, ami sok magyar iskolában érettségiző diák számára riasztó. Ez megnehezítheti a hallgatói létszámunk további növekedését, illetve az, hogy aki befejezte az alapképzést, és menne tovább mesterképzésre, a vizsgaközpontban ukrán nyelven kell felvételi vizsgát tennie.
Azok, akik nekifutottak ezeknek a vizsgáknak idén nyáron, gyakorlatilag mindannyian letették.
Nyilván magyarul magasabb pontszámot értek volna el, de lehetőséget kaptak arra, hogy továbbtanuljanak.
– Mára az óvodától a szakképzésen át az egyetemig kiépült a magyar nyelvű oktatási hálózat, miközben demográfiai fogyás, olykor, tanárhiány fenyeget. Ön egyszerre tudós, a magyar–ukrán nyelvpolitikai viták ismert elemzője, rektor. A következő 5-10 évben melyik szinten – óvoda, általános iskola, középiskola, szakképzés, egyetem – látja a legnagyobb veszélyt a magyar intézményrendszer gyengülésére?
– Nálunk valóban az óvodától az egyetemig lehet anyanyelven tanulni, sőt tovább is, ha a felnőttképzési kurzusokat is figyelembe vesszük. Igazából a kényszer szülte, hogy alapítói vagyunk az óvodai, Perényiné Frangepán Katalin hálózatnak, a szakképző intézményhálózatnak az Egán Ede Szakképzési Központtal, a középiskoláknak a Kárpátaljai Magyar Líceum hálózatával. Sőt, alapítói vagyunk egy népművészeti iskolahálózatnak is a Tulipán Tanoda révén. Ezekre azért volt szükség, mert hosszú ideig úgy tűnt, hogy az ukrán állam elkezd kihátrálni a kisebbségi oktatás mögül. És ha nem lesznek magyar óvodák, magyar iskolák, akkor nem lesz magyar egyetem sem. Ha mindez nincs, nekünk, mint magyarul oktató felsőoktatási intézménynek az alapjai sérülnek. Ezért döntöttünk néhány évvel ezelőtt amellett, hogy létrehozzuk ezeket az intézményeket. Ugyanakkor az, hogy ezek az intézmények léteznek, nagyon jól illenek a felsőoktatási intézményünk stratégiájába, fejlesztési koncepciójába is.
Hiszen az óvodák, iskolák, szakképzések és a Tulipán Tanoda hálózat is gyakorlati bázist jelentenek a hallgatóink számára. Nem beszélve arról, hogy potenciális munkahely azoknak, akik nálunk végeznek. Mára már jó néhány végzősünk tanít valamelyik líceumban.
– Vannak szabad helyek?
– Igen. A Kárpátaljai Magyar Líceum például folyamatosan bővül. Ebben az évben Visken és Tiszaújlakon nyitotta meg kapuit. Amikor első évben elindultunk, csak egy osztály volt, most már minden intézményünkben két évfolyam van, úgyhogy mindig szükség van pedagógusokra. Az óvodákban is egyre több csoport működik. De nem csak óvónőkre van szükség, hanem fejlesztő pedagógusra, segítőtanárra, logopédusra. Egyszóval nagyon sok olyan pedagógusállás jelent meg az utóbbi néhány évben a régiónk oktatási intézményeiben, amelyekre a mi végzőseink is pályázhatnak, és természetesen a mi intézményhálózatunkon belül is adott ez a lehetőség. Az Egán Ede Szakképzési Centrumunk nemrég kapta meg a hivatalos ukrajnai működési engedélyt, így ott is nyílnak pedagógusállások.
– Az orosz–ukrán háború, a mozgósítás, a gazdasági válság mindennapossá vált, ez nyilván megjelenik az egyetem életében is. Hogyan érinti a háború az egyetem működését? Mit tapasztal, milyen pszichés terheket cipel ma egy átlagos hallgató?
– Amikor kitört a háború, teljesen más volt a helyzet az első időszakban. Az elején senki nem tudta, hogy mi lesz, most sem tudjuk, de olyan nagy volt a káosz, hogy azzal sem voltunk tisztában, mire van jogunk, mire nincs a hadiállapot idején. Most már edukáltabbak vagyunk. Megkönnyíti az életünket, hogy a nappali tagozatos, első diplomájukat szerző katonaköteles hallgatók mozgósítás alóli halasztást kapnak. Az egyetemi oktatók, akiknek van tudományos fokozata, szintén jogosultak a halasztásra. De nagyon sok munkatársunk van (portás, gépkocsivezető, szakács, karbantartó, fűtő), akiknek nem jár semmiféle felmentés. Az intézmény működését ezek az emberek viszik a vállukon.
Sajnos hiába jár valami, hiába van jogod valamire, időnként előfordul, hogy bizonyos hatóságok úgy döntenek, ők nem tartják magukra nézve kötelezőnek a törvényi kötelezettségeket vagy előírásokat. És ilyenkor lép be az, hogy olyannal is foglalkoznunk kell, amihez, hogy úgy mondjam, nem szereztem diplomát. Amikor nappali tagozatos, érvényes halasztással rendelkező hallgatókat bent tartanak éjszakára a hadkiegészítőben, és azt mondják, hogy el fogják őket vinni és be fogják őket sorozni, akkor nem tehetsz mást, minthogy megpróbálod érvényesíteni a jogaikat és kiállni mellettük. Erre sajnos konkrét példa volt, de elértük azt, hogy végül betartották a törvényeket. Nyilván nem volt egyszerű, oda kellett állni… Én is megjártam, mert annak ellenére, hogy minden jogszabályi kötelezettség, minden jogszabály előírás szerint megvan a jogom a halasztásra, egyszer csak valakik úgy döntöttek, hogy több mint két hétig nem kapok halasztást. Aztán egyszer csak hirtelen lett. Ezekre a dolgokra nem lehet felkészülni.
– Nemzetközi akkreditációk, közös képzések, kutatási projektek – ezek adják ma egy egyetem presztízsét. Melyek azok a konkrét minőségi mutatók, amelyekben 2024-2025-re javulást tűztek ki? Milyen kézzelfogható mérföldkövek mentén szeretnék elérni, hogy a Rákóczi Egyetemet ne csak kárpátaljai magyar intézményként, hanem ukrán–magyar–közép-európai tudásközpontként tartsák számon?
– Egy kisvárosi felsőoktatási intézmény nem engedheti meg magának, hogy bezárkózzon. 2022-ben mi voltunk Ukrajnában az első olyan felsőoktatási intézmény, amely rendelkezett európai uniós hatóság által kiadott akkreditációs tanúsítvánnyal. De rajtunk kívül még most is csak három ilyen van az országban. Mi voltunk az elsők között, akik külföldi felsőoktatási intézményekkel közös képzéseket indítottunk. Negyedik éve adunk ki közös diplomákat például a Miskolci Egyetemmel, vannak közös képzéseink a debreceni, a nyíregyházi egyetemmel, de még a bajai Eötvös József Főiskolával is. Ezek a képzések nagyon jók, hiszen a hallgató szülőföldjén szerezheti meg egy európai uniós felsőoktatási intézmény diplomáját. Ez is azt jelzi, hogy próbálunk előre haladni, s segít minket abban, hogy közelebb jussunk az európai felsőoktatási térséghez való integrációban.
Tanáraink közel negyven százaléka valamelyik európai uniós államban szerzett PhD fokozatot. Emellett hangsúlyosan működtetjük a mobilitási programjainkat is. Emellett együttműködnek erdélyi, partiumi, komáromi, eperjesi, újvidéki, szabadkai, eszéki egyetemmel. Most pedig két brazíliai és egy nápolyi egyetemmel kötünk szerződést.
– Nem szippantja el a hallgatóikat külföld, pl. Magyarország?
– Egy diploma-pályakövető rendszerrel rendelkezünk, így pontosan tudjuk, hogy hány diplomát adtunk ki, és ezeket nyomon követjük. A háború előtti időszakban a végzett hallgatóink 20 százaléka próbált szerencsét külföldön, azóta ez az arány kb. 40 százalékra nőtt. De 60 százalék még mindig itthon van, itthon dolgozik, itthon próbál szerencsét, ami reményre ad okot. De olyan is van, aki Magyarországon szerzett doktorit, és hazajött. Meggyőződésem, ha van hová hazajönni, és van miért hazajönni, akkor van esély arra, hogy ha vége lesz ennek az őrületnek, sokan visszatérnek a szülőföldjükre. Nekik igyekszünk esélyt és lehetőséget teremteni.
