Gálocs egy csendes kárpátaljai falu, ahol a tél nemcsak hideget, hanem különös békét is hoz magával. A falu elején álló idősek otthonában, melyet a római katolikus egyház tart fenn, ilyenkor lassabban telik az idő: a folyosót fenyőillat lengi be, a tágas közösségi szobában halk énekszó próbál utat találni a decemberi szürkeségben. Itt élnek azok az idős emberek, akiknek már nem jut minden ünnepen családi asztal, mégis őrzik a karácsony igazi fényét – a reményt, amely nem hagyja el az embert akkor sem, amikor az élet csendesebbre fordul.
Riportunkban az otthon vezetőjével, munkatársával és a gondozottakkal beszélgetünk arról, mit jelent számukra a karácsony akkor, amikor a távolba veszett családtagok helyét a közösség melege próbálja betölteni. Hogyan lehet ünnepet varázsolni oda, ahol a magány néha túl nagyra nő – és milyen apró csodák tartják mégis életben a hitet és a szeretetet?
Magyar Tímea
Családias légkör, gondoskodás, szeretet. Ezt sugározzák a Kalkuttai Szent Teréz idősek otthona falai. Kora délelőtt van, a közösségi terem kényelmes foteljeiben békésen ülő hajlott korúak éppen imádkoznak. Fejüket lehajtva morzsolják a rózsafűzért, de amikor nyílik az ajtó, érdeklődve pillantanak fel, talán egyikükhöz érkezik látogató.
–Jelenleg 12 gondozottunk van, köztük három férfi. A legidősebb lakónk 91 éves – tudjuk meg Fekésházi Dianától, az otthon vezetőjétől, aki elmeséli egy baráti beszélgetésből indult az otthon nyitásának szükségessége. – A palágykomoróci családorvosi rendelőben dolgoztam felcserként és gyakran tapasztaltam, hogy a magatehetetlen, idős, beteg embereknek mennyire keserű a sorsa. Így érett meg bennem fokozatosan a gondolat, talán az a küldetésem, hogy velük foglalkozzak, róluk gondoskodjak. A háború majd négy éve alatt, csak megsokasodott a magára maradt szépkorúak száma, mivel a hozzátartozók nagy része külföldre ment vagy elhalálozott. Nagyon sokan jelentkeznek hozzánk, de sajnos nincs több kapacitásunk. Négy műszakban nyolc munkatársunk látja el gondozottjainkat, akik nemcsak a testi szükségleteik ellátásában segédkeznek, de lelki társaik is a bentlakóknak. Empátia, türelem kell ehhez a munkához, elsősorban olyan munkatársaim vannak, akiknek mielőtt ide jöttek, már volt tapasztalatuk saját családtagjuk gondozásában és tudják, mit vállalnak. Lakóink saját akaratukból kerülnek ide. Elsősorban katolikus, magyar időseket fogadunk, amennyiben a jelentkező beleegyezik az otthonban történő elhelyezésre és elfogadja a szabályzatot. A felvételről szóló döntést három hónap próbaidő előzi meg, ugyanis, ha valaki képtelen az együttélésre, nem áll módunkban fogadni.
Popovics Erika Sislócról jár be az otthonba. A kezdetektől itt van.
– Ez itt nem munka, ez szolgálat. Az ungvári megyei kórházban dolgoztam, otthon édesanyámékat ápoltam. Miron atya volt épp a faluban a plébános, elbeszélgettünk, ismerte a természetemet, ő ajánlotta fel, hogy vállaljam fel az idősgondozást. Nem bántam meg. Szeretem a munkámat és az öregeket, úgy érzem ők is engem. A szeretet és a türelem a legfontosabb. Egy nagy családként élünk itt. Mi a legnehezebb? Amikor elveszítünk valakit. Hisz erősen kötődünk hozzájuk. Nehezen válunk meg tőlük…
Beszélgetés közben kiderül, hogy az otthon lakói koránkelők, már hat – fél hétkor felkelnek, kiülnek tévézni, beszélgetni. A reggeli imádság után jön a vérnyomásmérés, megkapják a gyógyszereiket, reggeliznek. Ebéd után szívesen sziesztáznak egy-két órácskát, délután 3 órakor van az irgalmasság rózsafüzére. Ezután aki szeretne, sétál vagy kimegy a kertbe, a két bácsi szívesen sepreget, tesz-vesz az udvaron. Van olyan néni, aki az otthon földjén kertészkedik, kora tavasztól őszig „gazdálkodik”, palántázik, veteget, így az otthon konyhájában saját termesztésű zöldségekből készülnek az ételek.
A 76 éves Jolika egy nap tízszer ment a boltba, így vették észre, hogy demencia alakult ki nála. Jenő és János bácsi egyelőre nem beszél, súlyos agyvérzésen estek át, bár egyiküknek javulóban van a beszédkészsége.
A nagygejőci Magda néniék két lánya van, egyik Magyarországon, a másik Tarnócon lakik. Egyetemista unokái, dédunokái is vannak. Azt mondja, mindenki szereti itt és ő is nagyon kedveli a gondozókat. Szívesen nézi a tévét, de amikor jönnek a háborús hírek, bevonul a másik szobába. A férje, Ferenc szép ember volt, megszakadt egy ér a szívében, évekkel ezelőtt hagyta itt – osztja meg velünk élete néhány részletét.
A másik Magda néninek – aki szintén nagygejőci –, a fiai sajnos elhunytak. Az egyik menye a három unokával Magyarországon él. A másik menyétől való fiúunokája az ukrán-szlovák határon dolgozott, de idén áprilisban áthelyezték, ezért nem tudja olyan gyakran felkeresni. Nagyon szeret olvasni, akár a Kárpáti Igaz Szót, akár a bibliát, gyakran tart felolvasást a többieknek.
– Jól érzem itt magam, jól bánnak velünk, kiszolgálnak. Bármit kérünk, teljesítik a kívánságunkat. A krumplis ételeket szeretem a legjobban, csak a levesben nem. Unatkozni nem szoktam. Sokat olvasok, keresztrejtvényt fejtek, sétálok. Délben meghallgatom a híreket a tévében. Karácsonykor együtt kántálunk, katolikus és református énekeket is énekelünk.
Lida néni a Luhanszk megyei Sziverodonyeck érkezett Kárpátaljára a háború kitörése után. Sírva meséli, hogy mindenét elvesztette, a rakétatámadásban odalett az otthona. Soha nem felejti el, ahogy a légnyomástól kitört ablakokban lobogtatja a szél a függönyöket… Először Kijevbe menekült a két fiával. Egyikük azóta is ott él, másikuk Zaporizsjában. Egy barátnője meghívására egy ideig Munkácson élt, de amikor az elutazott a lányához Horvátországba, onnan el kellett jönnie. Ekkor kerül az otthonba. Az átélt stressztől agyvérzést és egy infarktust is átélt. Meghatottan, könnyeivel küszködve beszél a kárpátaljai emberek jóságáról.
–Nagyon hívó emberek élnek itt, tanulhatunk tőlük jóságot, empátiát. Még egyetlen rossz szót nem hallottam senkitől, amióta itt tartózkodok. Mindenki csak segít és támogat. Nagyon várom a háború végét, hogy végre abbamaradjon a fegyverropogás és találkozhassak a fiaimmal…
Úgy tartják, hogy az idősek számára a karácsony az év legmagányosabb időszaka. A kis közösségben átlátni, ki az, akire nyomasztóbban hat az ünnep. Ugyan már nem tudnak elmenni a templomba vagy a bibliaórára, de igénylik a közös alkalmakat, az összejöveteleket. Ezért nagyon örülnek, ha a lelkésszel találkozhatnak, együtt imádkozhatnak. Janik Péter atya Ungvárról gyakran ellátogat ide, Majnek Antal nyugalmazott megyés püspök úr pedig, mivel a településen szolgál és Sislócon lakik, napi rendszerességgel felkeresi az idős otthont. Ha szükség van rá, beszélget, vigasztal, ha valaki kórházba kerül, meglátogatja.
Akinek van kivel, interneten videóhívásban lép kapcsolatba rokonaival, legalább így látja az unokákat, dédunokákat. De olyan idős ember is él itt, aki már annyira megszokta az otthont, hogy bár karácsonyra hazahívják, nem megy, azt mondja, itt érzi jól magát.
Karácsony idején a palágykormoróci kultúrházból érkeznek betlehemesek, hogy szereplésükkel hozzájáruljanak az ünnep hangulatához. A szenteste családiasan telik: együtt díszítik fel a karácsonyfát, megfő az elmaradhatatlan gombaleves, a bejgli, a béles. Van egy belső ukrajnai lakójuk is, aki a saját karácsonyi ételeiket készíti el a társaságnak. Diána három gyermekével és a férjével együtt kántál a fa mellett, mindenki kap egy kis ajándékot, amit egy budapesti gimnázium szokott felajánlani az idősek számára.
De az ünnepek idején mások is igyekeznek egy kis fényt varázsolni az idősek életébe. Ottjártunkkor éppen a helyi óvodások és iskolások és az idén megalakulásuk 30. évfordulóját ünneplő Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat munkatársai érkeztek az otthonba ajándékokkal, ahol generációkat összekötő Szent Miklós alkalmat szerveztek. Mint azt Mező Dianna, a szolgálat munkatársa kifejtette, a háborús időszak olyan helyzetet alakított ki, aminek következményeként nagyon sok idős nem tud szerető családban élni, és sok kisgyermek nem is találkozik már idősekkel. Ezért kezdeményezésüknek az volt a célja, hogy egyfajta szeretethíd alakuljon ki a generációk között.
–Mert hisszük, hogy ugyanolyan szükségük van az időseknek a gyerekek üdeségére, frissességére, mint a gyerekeknek az idősek bölcsességére, tapasztalatára. Jó, amikor a gyermekek arcán mosolyt látunk, de, az idős emberek megfáradt arcán ugyanilyen jó látni a mosolyt, a pillanatnyi boldogságot.
Ebben a kis faluban, a háború árnyékában is tovább világít a karácsony fénye. Az otthonlakók és a gondozók történeteit hallgatva talán mi is közelebb kerültünk ahhoz, mi az, ami igazán fontos az ünnepben.
Varga Brigitta felvételei
