Jubileumi tanévnyitóra került sor a tivadarfalvai református templomban. Az ünnepi harangszó, a padokban helyet foglaló diákok, tanárok, alapítók és jótevők együtt idézték fel a kezdetek nehézségeit és a jelen reménységét. A Tiszapéterfalvai Magyar Tannyelvű Református Líceum 2025/26-os, 30. jubileumi tanévnyitója hálaadásra, felelősségre és megújulásra hívott – annak a bizonyosságával, hogy a „gyertyák” fénye ma is utat mutat.
Simon Rita
Az ünnepi istentiszteleten Kardos Ágnes, a líceum újonnan kinevezett lelkészigazgatója hirdette Isten igéjét. Arra buzdította a vezetőket, tanárokat és diákokat, hogy ne emberi erőre, hanem Istenre támaszkodva szolgálják az iskolát, Jézus alázatos, szeretetteljes vezetéséből merítve erőt és bölcsességet. Felidézte: harminc éve Isten adott látást és bátorságot a kezdeményezőknek egy olyan intézmény létrehozására, ahol nemcsak oktatás, hanem nevelés, hitre nevelés történik, találkozás az Úrral. Emlékeztetett: a hatalom és az emberi próbálkozások ideig-óráig tartanak, ám „Istennél van minden erő”, s a békéért is Hozzá kell fordulnunk. Imádkozásra buzdította a fiatalokat, hogy kérjék Istent, mutassa meg nekik, hol a helyük.
Az igehirdetés után Páva Judit igazgató köszöntötte az alapítókat, támogatókat, az egykori vezetőket, tanárokat, a szülőket és diákokat. Az intézményben 179 diák kezdi meg a tanévet, közülük 19 végzős. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik az anyanyelvi oktatásért és az egyházi iskolák ügyéért dolgoznak, valamint az önzetlen adományozóknak, akik az intézmény fejlődését lehetővé teszik. Beszámolt az idei megújulásról: új bejárati kapu készült, a főépület ajtóit kicserélték, a közeljövőben az ablakcsere is megvalósul.
„Minden egyes fejlesztés egy lépés afelé, hogy iskolánk méltó hely legyen a hit, a tudás és a szeretet gyakorlására” – fogalmazott.
Szabó Dániel, a Magyar Református Presbiteri Szövetség tiszteletbeli elnöke – a 93 esztendős „Dani bácsi” – meghatottan idézte fel az alapítás isteni gondviselését és az alapítók áldozatát. A közösség küldetését úgy írta le, mint világosságot „a hitetlenség és a nehézségek sötét korszakában”. Szerinte Isten azért hívta el a kárpátaljai magyarságot, hogy szenvedéseiken és munkálkodásukon keresztül tanúságot tegyenek Róla, mint egy „gyertyatartóba állított nép”. Metaforája szerint minden diák, tanár és vezető egy-egy „gyertya” a sötét szobában, amely irányt mutat és kapcsolatokat épít.
„Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre” (1Korinthus 1:9) – helyezte az igei üzenetet a jelenlévők szívére. Arra biztatott, hogy kölcsönös tiszteletben és megbecsülésben folytatódjék a szolgálat, az értékek nemzedékről nemzedékre öröklődjenek.
Pocsai Sándor lelkipásztor az 1Sámuel 12,24 igéjével bátorította a jelenlévőket és a leköszönő lelkészigazgatót: „Távol legyen tőlem, hogy vétkezzem az Úr ellen: megszűnjem értetek imádkozni, s nektek a helyes és igaz utat mutatni. Csak féljétek az Urat, szolgáljatok neki őszintén, szívből, hiszen látjátok, milyen nagy tetteket vitt végbe körötökben.” (1Sám 12.24) Arra intette a líceum munkatársait, hogy együttesen engedelmeskedjenek az Istennek, mert „akkor lesz áldás a munkán, ha az Alapítóról nem feledkezünk meg, és az iskola életét továbbra is imádságban hordozzuk.”
A líceum rövid történetét Seres János tiszteletbeli lelkészigazgató idézte fel. Az intézmény a ’90-es évek bizonytalan idején, anyagi és hatósági nehézségek közepette született. A kezdet egy üresen álló, egykori horoggyár (határőr-laktanya) épületének gondolatával indult a templom közelében.
1994-ben a kolhoz 500 000 dollárért kínálta az ingatlant, amit az egyház nem tudott megfizetni. Az épület megvásárlása imatéma lett a gyülekezetben. 1995-ben már a Határőr Kolhoz vezetősége kereste meg őket, és hajlandó volt 30 000 dollárért is odaadni az épületet.
Viszont még ennyi pénzük sem volt, így abban állapodtak meg, hogy részletekben fizetik ki, és 5000 dollárral kezdik. Az első összeg előteremtése sem volt egyszerű, de Szabó Dániel akkori főgondnok és holland testvérgyülekezetek segítségével 10 nap alatt összegyűlt. 1995. augusztus 20-án megkapták az épületet.
A tanév kezdetéig egy szobát tudtak kialakítani osztályteremnek, egyet tanárinak, egyet pedig fiú hálószobának. A lányok a parókia emeleti szobáiban laktak, az étkezde és konyha a parókia udvarán volt. A líceum diákjai a gyermekeinkkel együtt nevelkedtek.
„1995. szeptember 1-jén megkezdődött az oktatás. A fenntartás bizonytalan volt. Volt időszak, amikor a tanárok fizetés nélkül tanítottak, a szakácsok főztek, a takarítók takarítottak. A szülők naponta adományoztak élelmet, így a diákok sosem feküdtek le éhesen. A rezsiköltségek fedezését dr. Pándy-Szekeres Dávid tanár úr, Szabó Dániel főgondnok úr és sokan mások segítették. Kezdetben nem volt támogatás Magyarországról. Hollandiai testvérek nyújtottak élelmiszeradományokat, bútorokat kaptunk külföldről, és egyéb segítséget – emlékezett vissza Seres János. – Egy időszakban három hónapig senki sem kapott fizetést, és bejelentettem az iskola kényszerű szüneteltetését. A tanárok és munkások azonban jelezték, fizetés nélkül is folytatják a munkát. Karácsonykor a kecskeméti testvérek látogattak el, és egy borítékot adtak át, amelyben pontosan annyi pénz volt, amennyi a háromhavi elmaradt fizetésekre kellett.
Az iskola sokáig költségvetés nélkül, „kegyelemből” működött, Isten gondviselésében.
Három évig be sem volt jegyezve az iskola, de a harmadik tanév végére, amire érettségi bizonyítványt kellett adni a végzősöknek, ez is megoldódott. A növekvő diákszám miatt szükségessé vált egy új kollégium építése. Erre is kirendelte az Úr a támogatást, meglett a tetőszerkezet, álltak a falak, lettek bútorok is, 2006 szeptemberében beköltöztek a diákok az új kollégiumba. 2016-ban sikerült minisztériumi támogatást szerezni az intézmény felújítására (új szobákat alakítottak ki a főépületben, lecserélték a tetőszerkezetet, kibővítették a tornatermet, a kollégiumot szigetelték, az udvart letérkövezték, szabadtéri előadótermet felújították, kibővítették).
A líceum célja az elmúlt 30 évben változatlan: a minőségi oktatás biztosítása, hogy a tanulók sikeresen szerepeljenek az érettségin, és folytathassák tanulmányaikat a felsőoktatásban. A végzős diákok között vannak lelkészek, orvosok, mérnökök, jogászok, tanárok, nyelvészek és különböző szakmunkások.
Az ünnepségen elismerő oklevelet vehettek át mindazok, akik harminc éve elindították és azóta is szívükön viselik a líceum sorsát: dr. Orosz Ildikó; néhai id. Oroszi Pál (helyette lánya, Seres Magdolna); dr. Szabó Dániel; dr. Pándy-Szekeres Dávid; dr. Pándy-Szekeres Anna; néhai Brik Irma (férje, Manyák Rudolf vette át); Bohut Andrea; Veres Edit; Juhász Edit. Külön köszönet illette Seres Jánost, aki három évtizeden át hűséggel vezette az intézményt és végezte lelkészi szolgálatát.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke az ünnepség végén hálaadásra és imádságos összetartásra, szoros együttműködésre buzdította a vezetőket, majd Isten áldását kérte mindannyijukra.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével többek között Petei Judit, a Kárpátalja Megyei Tanács KMKSZ-frakciójának megbízott vezetője, az ukrán Állami Etnopolitikai és Lelkiismereti Szabadság Szolgálata Tanácsának tagja; Orosz Ildikó képviseletében Biki Róbert, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Egán Ede Szakképzési Centrum tiszapéterfalvai képzési központjának gazdasági igazgatója; Pacuha László, a Kárpátaljai Magyar Líceum Tiszapéterfalvai intézményének igazgatóhelyettese; Hevesi Miklós, a tiszapéterfalvai kistérség oktatási osztályának helyettes vezetője; Hunyadi Attila, a KRE Máramaros–Ugocsa Egyházmegye esperese; Nagy Barna, az egyházmegye főgondnoka; valamint Pándy-Szekeres Dávid, a KRE Missziós Osztályának korábbi vezetője, az intézmény egykori tanára.
