Márton István művei a Magyar Melódiák előadásában

Száz éve egy többnemzetiségű kisközösségben látott napvilágot az őstehetséggel megáldott magyar zeneszerző – Márton István. Az évforduló tiszteletére a Magyar Melódiák Kamaraegyüttes emlékkoncerttel méltatta az érdemes művész, kivételes pedagógus és páratlan zeneszerző munkásságát Ungváron.

Simon Rita

– Zádor Dezső mellett Márton István volt Kárpátalja egyetlen hivatásos zeneszerzője. Olyan emberről beszélünk, akinek érdemei elévülhetetlenek. Márton István élete 1963-tól összefonódott a Kárpátaljai Megyei Filharmóniával is. Az intézmény művészeti vezetője, illetve a Kárpátaljai Megyei Népi Kórus (ma már Érdemes Akadémiai) karmestere volt. Aztán 1975-ben kinevezték a Magyar Melódiák művészeti vezetőjévé. Márton újjászervezte és felvirágoztatta az együttest. A munkássága középpontjában az állt, hogy minél több művet és feldolgozást készítsen a zenekar számára, hogy bővíthessék repertoárjukat. A kamaraegyüttes is az ő bölcs, hozzáértő vezetésével szerzett jó hírnevet – jegyezte meg Havata Diana, Ukrajna Érdemes Művésze, a Magyar Melódiák jelenlegi művészeti vezetője. – Mi őrizzük és ápoljuk a neves zeneszerző örökségét. Koncertjeiken a mai napig számos Márton-feldolgozás csendül fel, amit a közönség is nagyon szeret. A mai műsorban sem volt ez másképp, minden népdalt, hangszeres művet és operettrészletet Márton feldolgozásban adtunk elő.

Zeneszerzői tevékenységét tekintette hivatásának, célja a helyi zenei élet fellendítése volt, de pedagógusi munkássága is eredményesnek bizonyult, amit neves tanítványai bizonyítanak.

Jó mestere volt, hiszen Zádor Dezsőnél tanulhatott. Márton felnőtt fejjel vágott bele a tanulásba, mivel a világháború miatt meghiúsult a zenei szakképzése. Hiába vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, a hadköteles ifjú behívót kapott, így Budapest helyett Miskolcra kellett mennie a toborzóközpontba. Háromnapi élelemmel indult útnak biciklivel, ám útközben kirabolták, még a cipőjét is elvették, így visszafordult.

Amire hazaért, az orosz csapatok már elfoglalták Munkácsot.

A katonai szolgálattól a zene mentette meg, mivel a szovjet katonáknak nagyon tetszett ahogy a „garmoskán” (tangóharmonikán) játszott. Az úgynevezett háromnapos munkától, a „malenykij robottól” is úgy menekült meg, hogy a szomszédságukban elszállásolt tiszt, „miután megismerte a tehetséges „muzikant”-ot, aki olyan lenyűgözően tudta cifrázni garmoskáján a Katyusát, megígérte, hogy segít felmenteni őt a kötelezettség alól. És valóban segített. Egy fiktív diákigazolványt állíttatott ki a részére, mint a munkácsi tanítóképző növendékének. Ennek a papírnak az alapján menekült meg István a háromnapos kényszermunka poklából, ahonnan legtöbben, ha túlélték, öt-tíz év múlva megtörten, megrendült egészséggel kerültek haza.” – fogalmazott a zeneszerző életrajzi művében Boniszlavszky Tibor.

A zeneszerző kiemelkedő tevékenységéről és tehetségéről rengeteget lehetne beszélni. A Kárpái Igaz Szó rovatvezetője, Barát Mihály több interjút is készített a zeneszerzővel, ám 50. születésnapja alkalmából egy-egy kevésbé ismert mozzanatot tárt fel Márton életéből. Az interjú 1993. november 23-án, a zeneszerző születésnapja előtt egy nappal jelent meg a lapban. Az interjúban Márton úgy fogalmaz: a zenére nagyon is nagy szükség van, még a nyomorúságos és kilátástalan helyzetben is.

„Sőt, azt hiszem, a zene lehet a mentőöv ahhoz, hogy bizonytalan, tántorgó, kusza világunkban megpróbáljuk megtalálni a harmóniát, a lelki egyensúlyunkat.”

Nyugodt, kiegyensúlyozott egyéniség volt. Nagyon szerette a humort. Anekdotáit, tréfás történeteit, vicceit előszeretettel mesélte barátainak, ismerőseinek. Egyik szavajárása volt Mártonnak: „Hát igen”, és a másik: „Jó lesz minden, gyerekek”. Mártonnak több okból sem volt könnyű dolga, mégis helytállt és alkotott.

Vigyük magunkkal most az ő pozitív hozzáállását és biztatását ahhoz, hogy ezekben a nehéz időkben mi is kitartsunk!

Forrás:

KISZó