Találkozó Böjte Csabával a Rákóczi Egyetemen – Hittel, reménnyel, zarándoklattal

Az életben nincsen egyetlen olyan feladat sem, amelyet letörten, hitehagyottan és rosszkedvűen eredményesebben tudnánk elvégezni, mint vidáman, jókedvvel és a jövőbe vetett hittel, hangzott el azon a találkozón, amelyet a Rákóczi Egyetem Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékének munkatársai szerveztek Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a Déván működő gyermekotthon vezetőjével. Bár a további életünkben is jöhetnek még nehéz idők, mi akkor se adjuk fel, tele reménységgel álljunk be a küzdelembe, bízva abban, hogy a Krisztus által megerősített szívünk le tudja győzni az elénk tornyosuló akadályokat. A remény zarándokainak pedig talán azért könnyebb a dolguk, mivel ők terhüktől fokozatosan megszabadulva, lélekben folyamatosan feltöltődve lépnek a Megváltó által kijelölt útra.

A vendéget és az egybegyűlteket köszöntve Orosz Ildikó, az egyetem elnöke nagy költőink szavait idézve arra emlékeztetett, hogy nekünk, a felnőtt nemzedék tagjainak meg kell védeni fiataljainkat a rájuk leselkedő veszedelmektől, s minden erőnkkel azon kell dolgoznunk, hogy a hőn óhajtott béke mihamarabb beköszönjön. Mert csak így lehet kiszámíthatóbb, biztonságosabb holnapot építeni.

Találkozó Böjte Csabával a Rákóczi Egyetemen - Hittel, reménnyel, zarándoklattal. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Találkozó Böjte Csabával a Rákóczi Egyetemen – Hittel, reménnyel, zarándoklattal. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A mi tájainkon, de szinte mintha egész Európában fogytán lenne a remény, kezdte előadását Böjte Csaba. Nemcsak a háború sújtotta Ukrajnából vándorolnak el a boldogabb életben bízva a fiatalok, hanem Erdélyből is. Pedig bő harminc évvel ezelőtt, amikor az ottani árva gyermekeknek próbáltunk segíteni, mifelénk még sokkal rosszabb volt a helyzet. A sátán a szorongást, az elbizonytalanodást és a gyávaságot akkor is megpróbálta elültetni szívünkben, ám mi tisztában voltunk vele, hogy a kibontakoztatást a Jóisten adja, és mindig gondja van a gyerekekre, az ő megváltott népére. Akkor számtalanszor bebizonyosodott, hogy a szeretet ajtókat nyit, szót lehet érteni a román hatóságokkal is. És gondoljunk csak a nagypéntek táján történt eseményekre, Krisztus a legnehezebb élethelyzetben is szeretettel fordul mindenkihez. És feltámadásával nem csupán azt akarta megmutatni, hogy Isten fia tud új életet nyerni, hanem ezzel a tettével elhozta nekünk a reményt, hogy őt követve mi is eljuthatunk a mennyei hazába. Az előadó több példán is bizonyította, hogy a gyerekekben mennyire él a szeretet, és hogy az édesanya, a többi családtag és a szülőföld iránti szeretetet a Mindenható a szívünkbe írta.

A római katolikus egyház a 2025-ös esztendőt a Remény zarándokai évének nyilvánította, emlékeztetett rá a ferences rendi szerzetes. Számunkra a legrövidebb zarándoklat az az út, amely az otthonunktól a templomunkig vezet. Míg odaérünk, átgondolhatjuk a korábbi napok, órák történéseit, s felkészülhetünk az Istennel és az ő egyszülött fiával való találkozásra. Én magam azért is jöttem, zarándokoltam el Kárpátaljára, hogy még nyitottabbá váljak az itteniek lelkületének befogadására, s legyőzzem előítéleteimet, imádságos szeretettel forduljak az ukránok, s valamennyi itt élő nép fiai felé, akiknek Szűz Mária a közös édesanyjuk, mondta.

A találkozó végén Lődár Jenő batári görögkatolikus parochus, a GISZ elnöke bejelentette, hogy szombaton Böjte Csaba részvételével Bilkéről a településtől 12 kilométerre található Alsósáradra gyalogos zarándokutat szerveznek, a csatlakozni szándékozóknak náluk kell jelentkezniük.