A háború ellenére az élet tovább zajlik, s mi arra törekszünk, hogy hétköznapjainkat és ünnepeinket úgy éljük meg, ahogy azt korábban megszoktuk. Ami körünkben megváltozott, az a szemléletmód: mindinkább tudatosítani kell magunkban, hogy együtt erősek vagyunk, és tudunk segíteni a másikon, hangzott el a nagycsaládos házaspárok hagyományőrző találkozóján. A Perényi Kultúrkúriában megtartott rendezvény a jeles nap kapcsán májusfaállítással vette kezdetét, majd a szerenád után a házaspárok az udvaron keringőt lejtettek.
Megnyitó beszédében Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke arra emlékeztetett, hogy tavaly ilyenkor a hagyományteremtés szándékával rendezték meg ezt az alkalmat, és a sikeren felbuzdulva döntöttek a folytatás mellett. Szász Jenőt, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét és a kíséretéhez tartozó személyeket köszöntve pedig azt hangsúlyozta, hogy a sok-sok nehézséggel küzdő kárpátaljai magyarok erőt merítenek abból a kitüntetett figyelemből, ami az anyaországból és szerte a Kárpát-medencéből feléjük árad. Hiába választanak el bennünket határok, mi egységes nemzetben gondolkodunk.
Valahányszor Kárpátaljára látogatok, érzem azt a mély lelki közösséget, ami itt körbevesz bennünket, kezdte beszédét Szász Jenő miniszteri biztos. Ezeket a szálakat kell tovább erősíteni, például azzal, hogy az itteni fiatalok egy Erdélyben töltött közös nyári táborozás során jobban megismerjék egymást, az ott élő embereket, azt a tájat. A nemzet a családon keresztül tud megújulni, a család nyújtja azt az erőforrást, ami a mindennapi nehézségek leküzdéséhez szükséges, mutatott rá az NSKI elnöke. Az egymásra figyelő családok pedig már egy nagyobb közösséget alkotva erősítik tagjaik lelkében az élni akarást. Egymásba kapaszkodva és az Isten jóságában bízva pedig még a legnehezebb helyzetből is van kiút, mondta.
A hagyományoknak megfelelően az egybegyűltek dallal köszöntötték a név- és születésnaposokat, s azokat, akik ezekben a napokban ünneplik a házassági évfordulójukat. Majd a Szilágyi házaspár – László és Gabriella – irányításával folytatódott a táncklub, melynek során a résztvevők moldvai táncokkal, népdalokkal ismerkedtek.
A szünetekben jutott idő házi készítésű sütemények kóstolására, tartalmas beszélgetésekre.
