Kihirdették a 2025-ös Év olvasóját Beregszászban

„Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet” George R. R. Martin

Az olvasás nem unalmas tevékenység, mindinkább érdekes és izgalmas, de akár hobbi is lehet, attól függ, ki miként tekint rá. Egy jó könyv szórakoztathat, ellazíthat, megváltoztathatja a gondolatmenetet, lehetővé teszi, hogy elmerüljünk a fantázia ismeretlen tájain, hogy egy kicsit kizökkenjünk a mai kor mindannyiunk számára kemény valóságának mindennapjaiból. Egy könyv tehát sokféle szerepet tölthet be mindannyiunk életében, a legfontosabb viszont az, hogy a gyermekeknek is legyen lehetőségük élvezni az írott szót. Éppen ezért a Beregszászi Központi Könyvtárban minden évben megszervezik az Év olvasója versenyt a 10-16 év közötti fiatalok számára.

Hegedűs Csilla

Az idei díjátadót, a verseny győztesének kihirdetését ünnepélyes keretek között tartották meg. Elsőként Okszana Radik, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Művelődési Osztályának helyettese köszöntötte a megjelenteket, aki még több olvasásra biztatta a gyerekeket, hiszen, mint azt kihangsúlyozta, az olvasás manapság divatos és mindenképpen hasznos.

– Mindenki, aki részt vett a versenyen, tudja, hogy a könyvek olvasásával gazdagodik az élete, érdekes történetekkel, élethelyzetekkel ismerkedik meg. Erre mutat rá George R. R. Martin amerikai író, A tűz és jég dala sorozat szerzője is, aki a következőket mondta: „Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet” – emelte ki köszöntőjében Varga Éva.

– Idén a Facebookon hirdettük meg a versenyt, ahová a beregszászi gyermekkönyvtár és a községi könyvtárak olvasói nevezhettek be. Bár az 5-9. osztályosokat vártuk a versenybe, fiatalabbak is beneveztek, aminek mi nagyon örülünk. Vannak olyan települések, például Halábor, ahonnan több gyerek is benevezett, mert meg akarták mutatni, hogy éppen mit olvasnak. Azt kell mondjam, hogy nagyon különböző a gyermekek stílusa, a klasszikusoktól a kortárs írókig, a világirodalomtól a magyar irodalomig, számos könyvet bemutattak. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy ne csak a legjobb kapjon oklevelet, hanem minden résztvevő, mert tulajdonképpen mindenkiben ott van az olvasás, a könyvek szeretete. Ezért hoztunk létre több kategóriát, hogy mindenkit díjazhassunk – hangsúlyozta a Beregszászi Központi Könyvtár igazgatója.

Összesen tizenhét iskolás küldte be a részvételi jelentkezését. A beregszászi gyermekkönyvtár mellett a mezőgecsei, tiszacsomai, brozsovai, halábori, badalói, gáti, benei, nagybaktai, mezővári, csetfalvai és sárosoroszi könyvtárak kis látogatói. A gyerekeket több kategóriában díjazzák. Az Év olvasója Júlia Zub, a beregszászi Tarasz Sevcsenko Líceum diákja lett, aki a legtöbb lájkot kapta a verseny alatt a Facebookon. A diáklánynak két éve a megyében is sikerült megnyernie ezt az elismerést, ezért a megye legjobb olvasójaként Kijevbe utazhatott. A Beregszászi kistérséget képviselve Júlia most is versenybe szállhat az Év olvasója címért, a megyei megmérettetésre augusztus 25-én kerül sor Ungváron.