Tizenkét új emléktáblával bővült a kegyeleti park, ahol a sztálini terror több mint 12 ezer áldozatának neve olvasható
Kárpátalja magyar és német nemzetiségű férfi lakosainak 81 évvel ezelőtti elhurcolására, a második világháború utáni sztálini terror, az etnikai és politikai alapon történő üldözés áldozataira emlékeztek november 18-án, szombaton a Szolyvai Emlékparkban. Az egykori gyűjtő- és elosztótábor temetőjének helyén kialakított, a kárpátaljai magyarság golgotájaként tekintett Emlékpark márványtábláira eddig 12 078 „háromnapos munkára” elhurcolt áldozat nevét vésték fel, akik soha nem tértek vissza a kényszermunkatáborokból. A méltóságteljes megemlékezés keretében tizenkét új emléktáblát avattak fel, amelyek a szovjet lágerekben elhunyt 318 ung-vidéki áldozat nevét őrzik.
Szabó Sándor
A „málenkij robot” néven elhíresült tragédia kezdetének évfordulóján, a Szolyva határában álló honfoglalás-kori harcos emlékművének hagyományos megkoszorúzása után a megemlékezők az Emlékparkban gyűltek össze. A Mártírok Kápolnája lélekharangjának messze szálló hangjait követően dr. Tóth Mihály beszédében elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Levéltárban, a szovjet hadifoglyok adatbázisában folytatott kutatások alapján, újabb 1500 névvel bővült a GULAG-GUPVI táborokban elhunyt kárpátaljai mártírok száma. Az emlékpark-bizottság elnöke összegezte a folyó évben, a parkban elvégzett állagmegóvási munkálatokat. Hozzátette: Fegyir Sándor, Ukrajna Magyarországi Nagykövete kezdeményezésére a Szolyvai 4. Számú Gimnázium tanulói önkéntes munkát végeznek a parkban.
Az emlékünnepségen mondott beszédében Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára arra emlékeztetett, hogy ezen a napon a magyarság, és különösen is a kárpátaljai magyarság egyik legnagyobb tragédiájára emlékezünk, emlékezzünk arra, hogy ebből a tragédiából – ha sok áldozat árán is, de – győztesen kerültünk ki – fogalmazott, hozzátéve, hogy az áldozatok emléke legyen áldott, a túlélőkért pedig adjunk hálát mindenkor.
– A veszteségünk leghangsúlyosabb része, hogy az elhurcoltak közül több ezren soha nem láthatták viszont szeretett szülőföldjüket
– mondta. – A győzelmünk, hogy a birodalom viszont, amely 81 évvel ezelőtt, a kollektív bűnösség elvét alkalmazta, elbukott. Kollektív bűnösségről beszélünk, mert a Vörös Hadsereg 4. Ukrán Frontja által kiadott 0036. számú határozata elrendelte a német és magyar hadköteles személyek letartóztatását és hadifogolytáborokba gyűjtését. Nemcsak katonákról volt tehát szó, minden hadköteles személyről. A kommunisták, akik etnikai alapon hurcoltak el több tízezer magyar és német származású férfit, a 20. század vége előtt a történelem szemétdombjára kerültek – jelentette ki Szilágyi Péter.
A helyettes államtitkár beszédében kitért arra is, hogy a 20. században a kelet a magyarság vesztőhelye lett. A második világháború pusztítása még véget sem ért, de a megmaradt 18-50 év közötti férfi lakosságot a szovjetek parancsára ismét kelet felé vitték.
– Ezeket az elhurcolt embereket olyan politikai, katonai döntések és cselekedetek miatt tették felelőssé, amelyhez semmi közük nem volt. Az áldozatok egyetlen bűne nemzeti hovatartozásuk volt. Őseinknek azért kellett meghalniuk, mert olyanok voltak, mint mi: magyarok; magyarul éltek, magyarul gondolkodtak, és a vesztük felé haladva is magyarul álmodtak
– hangsúlyozta, majd idézett Badzey Pál, jogász és nagybányai festő megmenekült szolyvai lágernaplójából. Egyik lejegyzett imádságában így könyörgött: “Jóistenem, légy velünk, hogy kis családom érdekében életben és egészségben megmaradhassak és hazatérhessek.” Hozzátette: hazatérésére soha nem került sor. Mai napig jelöletlen tömegsírban nyugszik.
A vészterhes időkkel kapcsolatban elmondta, hogy a magyar történelmi emlékezetbe meghonosult „málenkij robot” számos egyéni és kollektív tragédiája családok tízezreit nyomorította meg. Rámutatott, hogy a túlélők közel fél évszázadon keresztül néma emlékezetükben őrizték a munkatáborok pillanatait, az áldozatok neveit. Az igazság kimondásáért, az elhunytak emlékének ápolásáért csak újabb megtorlás következett volna.
A meghurcoltak és odaveszettek emlékének áldozva a legkevesebb, amit tehetünk, hogy okulunk a történelmi hibákból
– mondta.
Szilágyi Péter hangsúlyozta: Nem engedhetjük, hogy a XX. század árnyaként visszatérjen Európába a kollektív bűnösség elve. Magyarország Kormánya nevében tiltakozunk az ellen, hogy nyelvi, etnikai vagy vallási alapon ismét elvessék a viszály és gyűlölet magvait. Kiemelte: Mi egy erős Európában hiszünk, amely csak erős szuverén államokra épülhet. Erős állam csak az lehet, ahol minden nemzeti kisebbség érték, méghozzá egyenlő jogokkal és lehetőségekkel a társadalom többségi részéhez viszonyítva.
Magyarország nemzetpolitikája ezt testesíti meg. Magyarország Kormánya támogatja az ukrán menekülteket is. Bár a menekültek nem rendelkeznek állampolgársággal Magyarországon, mégis hisszük, hogy joguk van anyanyelvükhöz, kultúrájuk és identitásuk megőrzéséhez. Ugyanezt kérjük a kárpátaljai magyarság viszonylatában. Ők a szülőföldjük állampolgárai. Kívánjuk, hogy megmaradásuk, szülőföldön lakásuk zavartalan legyen, és etnikai, nyelvi és világnézeti megkülönböztetés nélkül békében és biztonságban boldogulhassanak őseik földjén.
A helyettes államtitkár, az 1949. március 25-től 1956. május 8-ig a Molotovi javító-munkatáborban raboskodott Huszti Béla, beregszászi református lelkész 1954 januárjában írt Hazamegyünk… című versének utolsó sorival zárta beszédét: “Fiuk! fel a fejjel! – már nem csüggedünk,/Szeretteink várnak – mind hazamegyünk/Hazamegyünk! Hazamegyünk!” Szilágyi Péter végezetül kijelentette: kívánom, hogy minden kárpátaljai magyar szívében felcsendüljenek e győztes sorok. A málenkij robot áldozatainak állhatatos kitartása adjon erőt ma is a magyar közösségnek.
Roman Moldavcsuk, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal nemzetiségi és vallási főosztályának vezetője kiemelte, hogy azok emléke, akiket egykor alaptalanul illojalitással bélyegeztek meg, ma arra tanít bennünket, hogy csak az igazsághoz és a szabadsághoz legyünk hűek. A múlt valódi történetének ismerete közös felelősségünk – olyan örökség, amelyet a jövő nemzedékeiért kell megőriznünk. Ma Ukrajnában a Holodomorra is emlékezünk, a kommunista diktatúra ukrán áldozataira – mutatott rá a főigazgató, párhuzamba állítva a két tragédiát. Hangsúlyozta:
A két nép sorsa összefonódik. Különbözünk nyelvben és kultúrában, mégis sok mindenben hasonlítunk: mindkét nemzetet megpróbálták elhallgattatni, mégis ragaszkodtak nyelvükhöz, vallásukhoz és az államukhoz. És ezt a jogot magyarok és ukránok egyaránt kivívták maguknak. Ma mindkét nép európai nemzetként áll helyt
– történelmével, eredményeivel, tragédiáival és büszkeségeivel együtt – fogalmazott a főosztályvezető, emlékeztetve arra, hogy csendes főhajtással tartozunk azoknak, akik soha nem térhettek haza, de emléküket ma is méltón őrizzük szívünkben.
Földváryné dr. Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke beszédében elmondta, hogy a magyar Országgyűlés 2017-ben azzal a kifejezett feladattal hozta létre a bizottságot, hogy feltárja és megőrizze a szovjet megszállás és az azt követő kommunista diktatúra áldozatainak emlékét. Kiemelte, hogy ez a térség valamennyi nemzete számára közös, traumákkal teli kelet-közép-európai sorstörténet.
– Munkánk során minden olyan intézménnyel – kutatóhelyekkel, múzeumokkal, egyetemekkel – együttműködünk, amelyek ugyanezt a küldetést vállalták. Együttműködés köt minket a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem történészeihez is: immár tíz éve szervezünk közösen kutatásokat, kiállításokat és konferenciákat, többek között a nemzetközi GULAG-GUPVI társasággal együtt. Sajnos fájdalmas kötelességünknek is eleget kellett tennünk, amikor az újonnan feltárt névsorokat itt, Szolyván hoztuk nyilvánosságra
– fogalmazott Földváryné dr. Kiss Réka.
Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke beszédében kiemelte: ma emlékezni és emlékeztetni gyűltünk össze.
– Kötelességünk emlékezni történelmünk ezen sötét időszakára, a több ezer áldozatra, és megőrizni emléküket a jövő nemzedékei számára – fogalmazott.
– Az elhurcoltakban és a túlélőkben mindig ott élt a kérdés: miben vétkeztem? Kinek ártottam? Miért zártak be? Választ soha nem kaptak – de tudjuk, hogy egyetlen „bűnük” magyarságuk volt. A több mint négy évtizedes keserű hallgatás után 1989-ben megalakult a kárpátaljai magyarok első érdekvédelmi szervezete, amely egyik fő céljának tekintette az elhurcoltak emlékének megőrzését. Minden magyarlakta településen emlékhelyeket létesítettünk az ártatlan áldozatok tiszteletére
– emelte ki Sin József.
A mai viszontagságos időkkel kapcsolatban elmondta, hogy még mindig sokan vannak, akik apa, kenyérkereső nélkül nőttek fel, akik félve és nélkülözve élnek. A háború azonban újra belopózott életükbe: sokan gyermekeik, unokáik támogatása nélkül maradtak, és 81 év után is keresik a túlélés útját.
– Mi, akik itt állunk, ismerjük a háború igazságtalanságát és könyörtelenségét. Az itt eltemetett áldozatok fájdalmas emléke azt üzeni: az agresszor háborúja csak szenvedést, pusztítást hozott Ukrajna népének – jelentette ki a KMKSZ alelnöke, aki végzetül Babits Mihály Béke és háború közt című verséből idézett: “Béke, béke, béke. Béke már, legyen vége már! Aki alszik, aludjon, aki él, éljen; a szegény hős pihenjen, a szegény nép reméljen.”
Az eseményen a tiszabökényi Tiszacsillag asszonykórus megzenésített lágerverseket és imákat énekelt, majd Dupka György, a Szolyvai Emlékparkbizottság felelős titkára mondott zárszót. Felelevenítette, hogy az 1989 óta tartó kutatások eredményeként 2004-ben először 5 500 áldozat nevét vésték fel a siratófal márványtábláira. 2004 és 2017 között újabb 6 064 név került fel az emléktáblákra, és
napjainkra összesen 12 078 áldozat neve szerepel az Emlékparkban elhelyezett márványtáblákon.
A megemlékezés során Pocsai Vince és Dávid Árpád református lelkész imádkozott az áldozatok lelki üdvéért, emlékezve mindazokra, akiket 1944 őszén elhurcoltak, valamint a túlélőkre, akik csendben őrizték emléküket a következő nemzedékek számára.
Az esemény keretében Szilágyi Péter, Földváryné dr. Kiss Réka és s Tóth Mihály felavatta azt a tizenkét új emléktáblát, amelyeken a szovjet lágerekben elhunyt 318 ung-vidéki áldozat nevét őrzik. Az emléktáblák elkészítését a NEB támogatta, tovább bővítve ezzel a szolyvai Emlékpark kegyeleti helyszíneinek sorát.
A megemlékezés végén a jelenlévők koszorúzással és néma főhajtással emlékeztek a mártírokra, az ártatlanul meggyilkoltakra.
Videós összefoglalónk a megemlékezésről:
