Magyar Melódiák lélektől lélekig
Az ungvári városi szociális otthon lakói közül sokan mosolyogva, mások könnybe lábadt szemmel hallgatták a Kárpátaljai Megyei Filharmónia Magyar Melódiák Kamaraegyüttesének koncertjét.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Az ungvári városi szociális otthon lakói közül sokan mosolyogva, mások könnybe lábadt szemmel hallgatták a Kárpátaljai Megyei Filharmónia Magyar Melódiák Kamaraegyüttesének koncertjét.
Nagyszabású karitatív akciót indít a Johannita Rend Magyar Tagozata, amely megalapításának 100. évfordulóján 100 kárpátaljai templom támogatásához keres támogatókat.
A múlt század első évtizedeiben a kárpátaljai festőiskola létrehozásával nagyszerű kezdeményezés élére állt Boksay József és Erdélyi Béla.
A népzenész Pál család és a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja szervezésében idén 28. alkalommal szervezték meg a Kárpátaljai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábort, amelynek a háború kezdete óta a Rákóczi Tábor biztosít helyet Sátoraljaújhelyen.
Már a kezdetektől fogva nagyszerű hangulat uralkodott a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által immáron tizennegyedik alkalommal megrendezett Beregvidéki Népzenei és Néptánctáborban, amelynek ezúttal a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete adott otthont.
Nagy sikerrel debütált a Kárpátok hangja című folklórelőadás Budapesten a Duna Karnevál keretében. A Kárpátalja Néptáncegyüttes új műsorában a kárpátaljai népzenei és néptáncörökség mellett megjelenik az erdélyi és kis-magyarországi tánc, valamint zenei világ is.
Július 2-án rendezték meg a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum bizonyítványátadó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában. Idén 24 végzős búcsúzott a líceumtól. A nagymúltú intézmény bizonyítványosztó eseménye immár hagyománnyá vált keretek között valósul meg minden évben.
Immár harmadik éve váltja fel a külső független tesztelést (ZNO) a több tantárgyból álló nemzeti multiteszt (NMT). Az egyszerűsített érettségit az orosz–ukrán háború miatt vezették be. Minden évben eszközölnek még módosításokat rajta így az idén például már három kötelező tantárgyat határoztak meg, és a ponthatárokat is megemelték.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a Kárpátok alján élő magyarság oktatási-szellemi-kulturális fellegvára, ahol az év elején közel 1400 diák kezdte meg a tanulmányait, s idén 261 végzős kap diplomát, hangzott el az intézménynek a beregszászi református templomban megkapott tanévzáró és diplomaátadó ünnepségén.