A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor gálaműsorán – Hagyományápolásból, közösségépítésből jeles

Már a kezdetektől fogva nagyszerű hangulat uralkodott a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által immáron tizennegyedik alkalommal megrendezett Beregvidéki Népzenei és Néptánctáborban, amelynek ezúttal a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete adott otthont.

A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor gálaműsorán - Hagyományápolásból, közösségépítésből jeles. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor gálaműsorán – Hagyományápolásból, közösségépítésből jeles.  Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A 43 táborlakó minden nap hangszeres foglalkozásokon vett részt, számos népi játékkal, magyar népmesékkel ismerkedett és kézműveskedhetett, emellett sportolásra is lehetőség nyílott. A héten filmvetítésre is sor került, esténként pedig táncház várta az érdeklődőket, ahol a Csipkés együttes muzsikusai húzták a talpalávalót, tudtuk meg a táborzáró gálaműsoron. Emellett Sipos Nikoletta, a tábor szakmai referense azt is elmondta, hogy igen nagy sikerrel zajlott a Ki mit tud? vetélkedő, amelyen minden résztvevő megmutathatta tehetségét. Amúgy pedig a turnus alatt valamennyien az érdeklődésüknek megfelelő programokon vehettek részt, így mindenki jól érezte magát.

A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor gálaműsorán - Hagyományápolásból, közösségépítésből jeles. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor gálaműsorán – Hagyományápolásból, közösségépítésből jeles.  Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Ötletládával járta körbe a dísztermet Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, aki elmondta: fontosnak tartják a további szakmai fejlődést, ezért várják a résztvevőktől a különböző javaslatokat és észrevételeket, akár a kritikaiakat is. Ne feledjük, bő másfél évtizeddel ezelőtt csak két táborunk volt, amelyet továbbfejlesztettünk tizenháromra. Idén a háborús körülmények miatt kilenc tábor megszervezésére nyílik lehetőség, ily módon közel félezer gyereknek tudnak tartalmas kikapcsolódási, tanulási lehetőséget biztosítani. Ezekben az embert próbáló időkben nagy hangsúlyt helyeznek a közösségépítésre, arra, hogy a gyerekek minél több barátot szerezzenek, otthon érezzék magukat és ne vágyjanak el máshová, hangsúlyozta Váradi Natália.

A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor gálaműsorán - Hagyományápolásból, közösségépítésből jeles. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor gálaműsorán – Hagyományápolásból, közösségépítésből jeles.  Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Következett a gálaműsor, amelyen a népdalénekesek Oniszkó Erzsébet irányításával ugyanúgy megmutathatták tehetségüket, mint az ismert pásztorhangszer, a furulya megszólaltatói (felkészítőjük Holozsai Imre). A népes harmonikás csapat (vezetőjük Sipos Nikoletta és Halász Bertalan) galgamenti dallamokkal örvendeztette meg a közönséget. Nagy sikert aratott a kárpátaljai népi játékokat bemutató csoport Kovács Mónika vezetésével. Míg a Molnár István, a Csipkés zenekar prímása irányítása alatt felkészült hegedűsök sárközi egyveleggel, szatmári verbunkkal és dobronyi csárdással, a Kopasz Vivien Kitti vezette néptánccsoport pedig viski lassú és friss csárdással lepték meg a jelenlevőket.

A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor gálaműsorán - Hagyományápolásból, közösségépítésből jeles. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor gálaműsorán – Hagyományápolásból, közösségépítésből jeles.  Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Megtudtuk, a következő népzenei és néptánctábornak a helyszíne Nagydobrony lesz.