Idén McDonald’s nyílik Ungváron
A McDonald’s 2024-ben nyílik meg Ungváron. Ezt a cég Kijevben tartott sajtótájékoztatóján jelentették be.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
A McDonald’s 2024-ben nyílik meg Ungváron. Ezt a cég Kijevben tartott sajtótájékoztatóján jelentették be.
Ülést tartottak a beregszászi elöljárói körzetek vezetői, illetve az asztélyi határőrszolgálat vezetője, Mihajlo Sufrun részvételével a határsávengedélyek kiadásáról – számolt be róla Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere a Facebook-oldalán március 28-án.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a háború első napjaitól kezdve humanitárius missziót folytat Kárpátalján.
A szervezet a sporttól a szórakozáson át az utánpótlásnevelésig mindenre figyel.
Húsvét közeledtével a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja, a Kárpátalja Kulturális Öröksége és Néphagyománya társadalmi szervezet a Csoóri Sándor Alap és az 1. sz. Munkácsi Zrínyi Ilona cserkészcsapattal közösen ünnepre hangoló kézműves foglalkozást szervezett, melynek keretein belül hímes tojás kiállításra is sor került. Az eseménynek a Munkácsy Mihály Magyar Ház (MMMH) patinás épületének díszterme adott otthont.
A zöld ág a magyar népszokásokban a természet megújulásának jelképeként nagy szerepet kapott. A kisebb ágakkal kerítést, kaput, ablakot, templomot díszítettek. De zöld ágat tűzdeltek a termőföldbe, trágyába is szúrták a kártevők elhárítására.
A Pro Cultura Subcarpathica ünnepi tematikus foglalkozást szervezett a Nagyberegi Tájházban. A március 20-i rendezvényen a húsvéti locsolkodás szokása és az ünnepi előkészületek mozzanatai elevenedtek meg.
Továbbra is folytatja összehangolt támogatását Kárpátalján a kisvárdai székhelyű Tisza Európai Területi Társulás (Tisza ETT), valamint a Várda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Alapítvány húsvéthoz közeledve is adományokkal segíti Kárpát-medence-szerte a nehéz helyzetben lévőket, hogy néhány napig ne az anyagi gondok, hanem a feltámadás ünnepe és öröme töltse meg a rászorulók szívét és életét.