A szakadó eső ellenére múlt vasárnap közel 300-an voltak kíváncsiak az erdélyi Balánbányáról érkezett Ördögborda néptáncegyüttes fellépésére az ungvári Filharmóniában.
A Napszentület című produkció egyben tiszteletadás is egyben a 91 éves Kallós Zoltán néprajztudósnak, lévén a turné válaszúti Kallós Zoltán Néprajzi Múzeumtó indult ell, hat ország hagyományőrző fiataljaihoz,közönségéhez
Az Ördögborda Együttes 2012-ben a „Fölszállott a Páva” közönségdíjas csoportja lett. A csíki együttes egy mezőségi táncanyagot összefoglaló műsort készített „NAPSZENTÜLET” címmel, amellyel tiszteletüket és köszönetüket kívánják kifejezni, a húsz éves munkájukhoz erőt és kitartást, bíztató szavakat, erkölcsi és szakmai segítséget nyújtó mentoruknak, az idén 91 esztendős Kallós Zoltánnak.
A premier másnapján, az együttes útra kelt, hogy a Napszentület” c. műsort elvigyék a Kárpát-medence hat országába. Az alkotók – Sándor Csaba, Ürmösi – Incze Mária Terézia és Ürmösi-Incze Hunor – így vallanak a bemutatott műsorról: Öregjeinktől tanultuk: Nyugtával dicsérd a napot! Közmondásunk az idő teljességére, befejezettségre figyelmeztet, vonatkoztatva az egész időt kitöltő emberi életre is, amelynek fontosabb mozzanatait idézzük meg a Napszentület című előadásunkban. A születést, a gyermekkor tisztaságát és naivitását, amellyel eljátszottuk a katonásdit, házasságot, halált. Az eseménydús fiatalkort, a felnőtté válás időszakát: katonáskodást, szerelmet, társválasztást, esküvőt. Az elkerülhetetlen halállal az élete első táncházát kudarcként megélő széki lány tragédiájában találkozunk… Mindeneknek a végén megállunk, meghányjuk-vetjük az eddigieket, elfogadjuk az élettől kapott jót és rosszat, s reményt fűzünk az eljövendőhöz, egy újabb szent nap virradtához. Vagy egy új élet megszületéséhez. És mindezeket tesszük felhasználva az erdélyi Mezőség gazdag és sokszínű népdalkincsét és táncanyagát, tiszteletadásként a 91 éves Kallós Zoltán néprajzkutatónak, néprajztudósnak.”
Az erdélyi vendégeket Szabó Tibor, az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes vezetője köszöntötte, aki a fentebb olvasható „műhelytitkokba” is beavatta a jelenlévőket, majd dr. Zubánics László, az UMDSZ és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke köszöntötte a fellépőket, s küldte üdvözletét mindazoknak, akik közreműködtek abban, hogy a produkció eljuthatott Kárpátaljára. Többek között a budapesti Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesületnek, személyesen Goldsmied Józsefnek.
A program kárpátaljai megvalósulását az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa támogatták.