Szépkorúak csendesdélutánja címszó alatt az idős kort megélt embertársaink előtt tisztelegtek október 4-én, vasárnap Badalóban, amikor is a helyi református templomban gyülekezeti közösségben emlékeztek meg az idősebb korosztályhoz tartozókról, ugyanakkor mindenki számára fontos üzenetek hangzottak el az Úr házában.
Bevezetőjében Sápi Zsolt helyi lelkipásztor arról beszélt, mennyire örül a szíve, amikor körbenéz, és látja, hogy az alkalomra érkezett hívek között nemcsak a mai napon célszemélyeknek számító idősebb korosztály képviselői vannak jelen, hanem olyanok is, akik majd csak hosszú idő elteltével lesznek szépkorúak.
Seres János esperes-lelkész igehirdetésében a Krónikák második könyve 22. részének 10–17. verseiből idézett: „Amikor Ataljá, Ahazjá anyja látta, hogy meghalt a fia, fogta magát és kipusztította Juda királyi házának minden ivadékát…” – hangsúlyozva ezzel, hogy a ma élő embereknek vissza kell menni az igéhez ahhoz, hogy Jézus útján járjanak.
Beszélt arról is, hogy mai világunkban, amikor annyi családtag távol van egymástól, mennyire fontos szerepe van a közös imádságnak a szülő, házastárs, gyermek közötti kapcsolatban, és az is döntő jelenséggel bír, hogy a családi kötelékekben adunk-e igét, lámpást és fényt a gyermekeink kezébe, hogy aztán – kikerülve a nagyvilágba – rátaláljanak a Jézus által kijelölt útra.
Az igehirdető arra kérte a híveket, hogy a széles úton járást ne féljenek lecserélni a keskeny útra, mert Jézus mindenki lelki kapuján zörget, és csak tőlünk függ, hogy ajtót nyitunk-e erre a zörgetésre. („Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” Jelenések könyve 3, 20.)
A templomi alkalom során egy tanulságos bizonyságtétel is elhangzott a Badalóban élő Nagy Erzsébet részéről, aki arról beszélt, hogy a megpróbáltatásokkal teli életútja során ő miként talált rá a Mindenhatóhoz vezető ösvényre.
A csendesdélutánon az alkalomhoz illő énekekkel szolgált a Váriból érkező Kovács Erika és Sándor, akik ugyancsak hangsúlyozták, hogy mennyire fontos számukra az evangélium hirdetése énekkel, verssel, és a szülőföldön való (meg)maradás ténye.
Az áldásokban gazdag alkalom – amiért Istené legyen a hála és dicsőség – a helyi parókián szeretetvendégséggel zárult.
