Kétnyelvű bázisiskola Nagyberegen
Géczi Tihamér nem a problémákra, hanem a megoldásokra koncentrál. Határozottan irányítja az oktatási intézményt immár 26 éve.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Géczi Tihamér nem a problémákra, hanem a megoldásokra koncentrál. Határozottan irányítja az oktatási intézményt immár 26 éve.
Több jelképes eseményen méltatták Ternopilban és a régióban élő magyarok államalapító királyunk napját.
Államalapító Szent István fundamentuma a megmaradásunkat jelenti, nekünk pedig ma is az a küldetésünk, hogy országépítők legyünk – mondta el Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az állami ünnep alkalmából a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjak átadásakor csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban.
Európa kevés ősi államai egyikének nevezte Magyarországot augusztus 20-ai beszédében a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten pénteken.
Közel másfélezer külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Ukrajnában a lakosság kicsivel több mint 30 százaléka használja kizárólag az ukrán nyelvet a mindennapi kommunikációban családtagjaival, illetve ismerőseivel – mutatott rá egy friss felmérés.
Becslések alapján Ukrajna teljes területének mintegy hét százalékát borítja kommunális hulladék. A problémát jól ismerjük a kárpátaljai helyzetből ítélve is.
Kárpátalján idén nyolcadik alkalommal öntötték össze ünnepélyesen a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban felajánlott búzát. A rendezvényt a hagyományokhoz híven augusztus 14-én, szombaton is a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban tartották meg.
Az elmúlt időszakban vidékünkön is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy felhívják az emberek figyelmét a környezetvédelem fontosságára. S ha a környezetvédelem kerül szóba, akkor először mindenkinek a klímaváltozás, a szemétszedés jut eszébe. Vidékünkön a természeti kincseket kizsigerelő különféle emberi tevékenységek következményeként az elmúlt évtizedekben számos ökológiai probléma jelent meg, melyek nemcsak szűkebb pátriánkra, de a kontinens élővilágára is fenyegetést jelentenek.
A magyar kormány felismerve az ökológiai problémák súlyosságát az elmúlt időszakban számos környezetvédelmi projektben nyújtott segítő kezet Kárpátaljának. Gondoljunk Aknaszlatina vagy Nagymuzsaly bányáinak helyzetére, a Tiszán lezúduló szemétmennyiségre vagy a szennyvízelvezetés és csatornarendszer hiányára, mely problémák jelentősen kihatnak a saját környezetünkre és a szomszédos országokéra. A jelenleg futó projektekről Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzullal beszélgettünk.