Népszerű a nemzetközi kapcsolatok és a szakfordítói képzés
Felvételi 2021: Az ungvári magyar intézetben 2023 után is lesz anyanyelvű oktatás.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Felvételi 2021: Az ungvári magyar intézetben 2023 után is lesz anyanyelvű oktatás.
Olekszij Petrov, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a testület mai ülésén köszönetet mondott Magyarországnak a kárpátaljaiak határ menti vakcinálásáért. Emellett köszöntötte Bacskai Józsefet, Magyarország régi-új ungvári főkonzulját. Reményét fejezte ki, hogy a diplomata kinevezése segíthet az ukrán-magyar kapcsolatok javulásában. Az ülésszakon fontos személyi kérdésekről szavaztak.
Ukrajnában az utóbbi napokban-hetekben számos fontos esemény történt a nemzeti és nyelvi kisebbségekkel kapcsolatos jogalkotás, jogalkalmazás és jogértelmezés területein. Többek között, július 1-én a Legfelső Tanács elfogadta Az őshonos népekről szóló törvényt, az Alkotmánybíróság július 14-én döntést hozott Az ukrán, mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról szóló törvény (Államnyelvtörvény) alkotmányosságát vitató képviselői beadvánnyal kapcsolatosan, július 16-án érvénybe léptek a jogszabály, az ukrán nyelvnek a közélet számos területén való kizárólagosságát biztosító előírásai. Ugyanakkor a Legfelső Tanács Emberjogi, Doneck és Luhanszk megye, Krím Autonóm Köztársaság és Szevasztopol város deokkupációja és reintegrációja, nemzeti kisebbségek és nemzetiségek közötti viszonyok kérdésinek állandó bizottsága (emberijogi és kisebbségi bizottság) kereteiben folytatódott Ukrajna nemzeti kisebbségeiről szóló törvénye új szövegének megalkotása, vitája. Az utóbbi napok fejleményeiről, annak várható hatásairól dr. Tóth Mihály alkotmányjogásszal, az UMDSZ tiszteletbeli elnökével, egykori parlamenti képviselővel beszélgettünk.
Az erről szóló megállapodást a kárpátaljai megyeszékhelyen Andrijiv Bogdan és Soós Zoltán polgármesterek ma látták el kézjegyükkel.
A héten Kárpátaljára látogattak az Európai Unió ukrajnai tanácsadó missziójának (EUAM Ukraine) tagjai. A nyolctagú küldöttség három tagja Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházában találkozott Barta Józseffel, a KMKSZ alelnökével, megyei képviselővel és dr. Zubánics Lászlóval, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetsége (UMDSZ) elnökével.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kereszténydemokrata szervezeteket tömörítő IDC-CDI közgyűlésén, július 21-én előterjesztett egy határozatot, melynek célja a kárpátaljai magyarság jogainak védelme, a magyar közösség melletti kiállás. A közgyűlésen a tagok elfogadták a határozatot.
NYILATKOZAT a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökségének közös nyilatkozata az „Ukrajna nemzeti közösségeiről” szóló törvénytervezettel kapcsolatban
A Miniszteri Kabinet jóváhagyta azt a tervezetet, amely az Ukrajna és Magyarország közötti, az oklevelek és tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről szól.
A kormány az elmúlt tíz-tizenegy évben közös erővel újraegyesítette a magyar nemzetet, ennek eredményeként magyarnak lenni hátrány helyett egyre inkább előnyt jelent mindenhol a Kárpát-medencében – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Sátoraljaújhelyen, a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem nevű rendezvényen.