Beregszászban járt az NSKI Mikulása
Pislákoló gyertya fénye mellett – Kárpátalján is gondot okoznak az áramszünetek – adta át Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI)…
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Rendezvények a közéletben és a politikai életben az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség részvételével. Találkozók, konferenciák, találkozók.
Pislákoló gyertya fénye mellett – Kárpátalján is gondot okoznak az áramszünetek – adta át Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI)…
A karácsonyt megelőző időszak színes programkínálatából válogathatnak a Nagyberegi Tájházba látogató csoportok decemberben. Asztali dekorációk, mézeskalácsok, fenyődíszek filcből, fonalból és szalmából is…
Az ártatlanul lágerekbe hurcolt tízezreknek állít emléket Matl Péter munkácsi szobrászművész és grafikus „Ötösével” című kiállítása, mely a Munkácsy Mihály…
Fellobbant az első gyertya lángja Beregszász adventi koszorúján november 27-én. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a II.…
Monoron rendezték idén is a magyar szórvány napját. A november 12-i esemény célja, hogy bemutassa a határon túli szórványban élő…
Jó ideje már a mindennapok során is megtapasztaljuk, hogy a világnak a több mint két éven át tartó pandémiás időszaknál…
November 11-én a Beregszászért Alapítvány jóvoltából emléktáblát állítottak Beregsomban Janka Sándor református lelkipásztor, lapszerkesztő, író tiszteletére. A megemlékezésen Popovics Nikoletta,…
Szlovák határ közelében elkezdték az egykor “Ukrajna felszabadítóinak” szentelt szovjet emlékmű lebontását. A Kárpátaljai Állami Katonai Közigazgatás adott ki parancsot…
Hálaadó istentisztelet keretében ünnepelték meg vasárnap Verbőcön, hogy templomuk megújult. A nyár folyamán átfedték a tornyát, a hajórészt, és külső…