Magyarok a nagyvilágban: Budapestről Volocsivszkba

A közelmúltban Hmelnickijben járt dr. Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnöke, aki tanácsadójával, Petruska Istvánnal együtt tájékozódtak a nyugat-ukrajnai megyében lévő állapotokról. Szikora Attila, a Hmelnickiji Magyarok Szent István Egyesületének elnöke már biztos pont azok számára, akik itt járnak, így első kézből értesülhettek az itt élő magyarok helyzetéről, szükségleteiről.

A hmelnickiji magyarok összetartanak

A háború 500 napja a hágón túli magyarok szemszögéből.
Kárpátalja még mindig a béke szigete, mégis érződnek a háború terhei. Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne gyászjelentés a frontról. A mindennapossá vált búcsúztatásokat nem lehet sem megszokni, sem feldolgozni.

Újabb nagyértékű vitamincsomaggal segíti Ukrajnát a Béres Alapítvány

A Béres Gyógyszergyár Zrt. és a Béres Alapítvány ismételten jelentős mennyiségű adománnyal igyekszik segíteni a háború miatt sokat szenvedő ukrajnai embereket. A civil lakosság egészségének támogatása érdekében hétmillió forint értékű, az alapítvány által felajánlott egészségvédő termékekből álló szállítmányt Magyarország Ungvári Főkonzulátusa adta át kedden a kárpátaljai katonai közigazgatás vezetőinek.

A kárpátaljai Ukrán Ortodox Egyháznak adott át segélyszállítmányt a Máltai Szeretetszolgálat

Több mint 1,5 tonna humanitárius segélyt juttatott el a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSz) a kárpátaljai Ukrán Ortodox Egyház részére. A tartós élelmiszerekből, higiéniai termékekből és gyermekjátékokból álló felajánlást Magyarország Ungvári Főkonzulátusának közreműködésével július 19-én, csütörtökön az egyik Ungvárhoz közeli raktárépületben adták át.

Kárpátaljai gyermekotthonuk és helyi nagycsaládosok javára gyűjt adományt a jezsuita rend

Az ukrajnai háború kitörésekor, tavaly a jezsuiták azonnal reagáltak a menekültválságra. Barátaik adományainak hála, hozzá tudtak járulni a hozzájuk érkezők és az otthon maradottak segélyezéséhez. András Attila SJ új provinciális első határon túli útja is Kárpátaljára vezetett, s a rend most egy általa meglátogatott gyermekotthon és a nagycsaládosok helyi egyesülete támogatására kéri barátait.

1,5 millió hrivnya értékű támogatás Magyarországtól a munkácsi gyermekkórháznak

Közel két hónappal ezelőtti kárpátaljai látogatása során Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára felkereste Munkácson a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházat is, ahol többek között arról beszélt az intézmény igazgatójával, hogy az eddigi támogatások mellett milyen más módon tudna a magyar állam hozzájárulni az itt kezelt gyermekek ellátása minőségének a javításában. Ennek a beszélgetésnek az eredményeként a minap 45 számítógép került átadásra az intézmény számára a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével. Az adomány összértéke közel másfél millió hrivnya.