Húsz éve indult a Száz perc száz emberért

Beregszászi Olga Magyarországon karriert épített színművész, énekesnő szívén viselte a szülővárosában élő rászorulók sorsát. Bár nagy utat tett meg az életében, mindig visszatér szeretett hazájába, s ha jön, sosem érkezik üres kézzel. Már megszokott, hogy minden évben nagyszabású jótékonysági koncertet szervez Száz perc száz emberért címmel Budapesten, s annak bevételét elhozza, s szétosztja a rászoruló emberek között. Most is ezt tette, úgy érezte, itt kell lennie, mert várják, mert bíznak benne.

Szilágyi Péter: Magyarország hisz a kárpátaljai magyarok erejében

Magyarország hisz a kárpátaljai magyar közösség erejében, és abban, hogy az egyetlen jó válasz ma a béke – hangsúlyozta Dr. Szilágyi Péter helyettes államtitkár Torontóban, ahol köszöntőt mondott a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége adománygyűjtő eseményén. Az Edda Művek nagysikerű koncertjéből befolyt összegből a szervezet a kárpátaljai magyarságot szeretné támogatni.

Szebbé teszik a húsvétot

Sajnos nem minden háztartásban lesz gazdagon megterített asztal húsvétkor. Sok minimális nyugdíjból tengődő idős ember szűkölködik. Ezen igyekszik enyhíteni a KárpátHáz Civil Szervezet Segítő kezek programjával.

Amerikai adományok érkeztek Kárpátaljára

Kárpátaljára látogatott Earle I. Mack amerikai üzletember, az Egyesült Államok egykori finnországi nagykövete, aki generátorokat és elektromos fűtőtesteket adott át a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat számára, hogy az eszközöket a legmegfelelőbb helyekre juttassák el. A nagykövet felmenői kárpátaljaiak voltak, mint mondta, ezért is érzi küldetésének, hogy támogassa az ittenieket.