Húsvéti hagyományok és ünnepek
Húsvétkor Jézus feltámadását ünnepli a keresztény világ. Áldozatával Krisztus megváltotta bűneinket, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Ehhez az…
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Az ukrajnai magyar közösség kulturális eseményei. Fesztiválok, vásárok, népszokások, nemzeti konyha, hagyományok.
Húsvétkor Jézus feltámadását ünnepli a keresztény világ. Áldozatával Krisztus megváltotta bűneinket, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Ehhez az…
A nagydobronyiak megélhetését mindig is a föld biztosította. Kárpátalja legnagyobb magyar települése elsősorban fűszer- és édespaprikájáról híres. Tudni kell azonban,…
A magyar konyhában számos olyan étel létezik, amely DNS-teszt helyett is könnyen használható. Tetszik — így legalább egy csepp magyar…
Vannak emberek, akik a legkisebb nehézségnél feladják. Nem is bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. És vannak, akik szembenéznek a problémákkal, akkor sem csüggednek el, amikor úgy tűnik, minden összeesküdött ellenük. Ekkor jönnek rá, hogy sokkal többre képesek, mint hitték.
Egyik kezében tankönyv, a másikban gépkarabély: a lövészárokból tart előadásokat Fegyir Sándor, az Ungvári Egyetem turisztikai és helytörténeti szakértője. A magyar származású tanár szerint most ugyanazok a „vademberek” veszélyeztetik Ukrajna és a civilizált világ létét, akik 1956-ban leverték a magyar forradalmat. A forradalmat, melyben felmenői is harcoltak az orosz megszállók ellen.
Troski Viktor, a fizika-matematikai tudományok kandidátusa, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Intézete (UMOTI) fizika-matematikai tanszékének docense.
Gyümölcstől a pohárig A korábban a Magyar Királyság északkeleti – Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros – vármegyéi területén létrejött Kárpátalján…
A nagydobronyi Zöld ág énekegyüttes előadásában felcsendülő Magyar vagyok – együtt dobban a szív… című dallal vette kezdetét a XXX.…