Gáti Gyöngyi: „…könnyen sírok, de ugyanolyan könnyen nevetek…”

Hegedűs Csilla

– Nemcsak könyvtárvezető hosszú évek óta megannyi feladatott lát el. Melyek ezek?

– Őszintén megmondom, a családom mellett elsődleges feladatomnak azt, hogy megtaláljam, felkaroljam, tanítsam és bátorítsam a tehetséges gyermekeket, lehetőségeket adva nekik a fejlődésre. Az Együtt Sárosorosziért Civil Szervezet alapító tagja a Sárosoroszi Tehetséggondozó műhely vezetője, illetve a helyi és a tiszakeresztúri református gyülekezet kántora vagyok.

– Mikor kötelezte el magát a kultúra szolgálata mellett?

– Munkáscsalád második gyermekeként jöttem a világra Sárosorosziban. A nővéremmel együtt nőttem fel. Nagyon vidám gyerekkorunk volt, sok csínytevés „írható a számlánkra”, és mindkettőnkhöz közel állt, közel áll a zene, viszont ezen az úton én haladtam tovább. Tanulmányaimat a helyi iskolában kezdtem, majd a Nagymuzsalyi Középiskolában folytattam, ahol Vidnyánszky Éva volt a tanárom, ő volt az, aki megszerettette, szinte belém oltotta az irodalom, a művészet szeretetét. A beregszászi zeneiskolában harmonikán tanultam Krajnikné Hegyi Iréntől, ő a zenét kedveltette meg velem. A kilencedik osztály befejezése után az Ungvári Közművelődési Szakiskolában tanultam népzenei szakon, érettségi bizonyítványt is ott kaptam, valamint zenekarvezető, zenetanár, művelődésszervező képesítést szereztem 1996-ban.

– Fiatal szakemberként hol kezdett el dolgozni?

– Két évig tanítottam a Mezővári Zeneiskolában, de az akkori körülmények nagyon elvették a kedvem a zenetanári munkától. Megesett, hogy fél évig nem kaptunk fizetést, buszjárat nem volt. Többször meg az történt, hogy mire beértem a munkahelyre, a tanítványom megunta a várakozást. Ezért otthagytam ezt a munkakört, és az Úrnak hála egészen máshová sodort az élet.

– Hová?

– Olyan területekre, amelyekre én soha nem gondoltam volna. Még szakiskolás voltam, amikor felkértek, hogy helyettesítsem a sárosoroszi református gyülekezet kántorát, mely szolgálatot kisebb kihagyásokkal azóta is végzek. A második gyermekem születése után egy évvel isteni vezetéssel a Krisz együttes tagja lettem, tizenhét esztendőn át énekeltem az együttesben, illetve furulyán is játszottam. Máig szívesen emlékszem vissza azokra az évekre, mert nagyon szépek voltak. Tizennégy évvel ezelőtt alapítottam meg szülőfalumban a Hangraforgó énekegyüttest,  amely később tehetséggondozó műhellyé nőtte ki magát, és aztán szépen jött a többi.

– Ahhoz, hogy valaki ilyen sok mindennel foglalkozzon, úgy vélem, határozottságra, talpraesettségre van szükség.

– Soha nem voltam határozott egyéniség. Gyerekként is amikor választás elé állítottak, a nővérem volt az, aki rávágta, hogy igen, vagy nem, én általában nemtudommal válaszoltam. Ma sem vagyok annyira határozott, inkább azt mondanám, hogy élek az Isten által adott lehetőségekkel.

– Évtizedek óta oktat, nevel. Kikkel könnyebb, a kicsikkel, vagy a tinédzserekkel?

– Az Úr áldása, hogy türelmes vagyok, hiszen tudjuk, sokszor vannak olyan helyzetek – és itt most nem csak a gyermekekre gondolok –, amikor azt hiszem, feladom. De aztán türelemmel és bizakodással folytatom a munkámat. Ami pedig a gyerekekkel való foglalkozásokat illeti: mindegyik korosztálynak megvan a maga szépsége és nehézsége. Talán a kisebbekkel jobban megtalálom a közös hangot, a kamaszokhoz viszont már egészen másképpen kell közelíteni, ők sokszor feladják a leckét, tehát megvan a kihívás, hogyan találjam meg a feléjük vezető utat, de általában sikerrel járok.

– Sokat vállal. Szokott halogatni?

– Nem, mert egyszerűen nem tehetem meg. A szüleim is arra tanítottak, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, én pedig igyekszem magam ehhez tartani.

– Hogy áll a pontossággal?

– Ezzel vannak problémáim. Szeretnék pontosabb lenni, most ezen „munkálkodom”.

– Eddigi élete során is sok emberrel találkozott, barátkozott. Jó emberismerőnek tartja magát?

– Nem vagyok jó emberismerő, sajnos nagyon is megbízom mindenkiben, ami miatt már értek csalódások. Az a nagy helyzet, hogy azt várom el a másiktól, amit én is adok, de sokszor nem azt kapom, az pedig nagyon rosszul esik, elszomorít. Viszont most már úgy állok az ilyen helyzetekhez, hogy okulok belőlük, és nem emésztem magam sokáig.

– Van olyan emberi tulajdonság, amit nem tud elviselni, már-már dühít?

– Nincs, mert úgy gondolom, senki sem tökéletes: én sem. Biztos vannak emberek, akiknek ez vagy az bennem nem tetszik, és olyan is előfordul, hogy  akaratomon kívül megsértek valakit. Ezért ha olyasvalakivel találkozom, akinek látom a hiányosságát, általában túllépek rajta, elkerülöm.

– Mit tesz, ha felhők gyűlnek a feje fölött? Hogyan lehet felvidítani?

– Én könnyen sírok, de ugyanolyan könnyen is nevetek, ezért hamar fel lehet vidítani. Érzékeny vagyok, és az évek múlásával úgy látom, hogy ez csak fokozódik.

– Egyik korábbi válaszában kitért a családjára. Róluk néhány szót.

– Két gyermeket neveltünk fel a párommal, már mindketten felnőttek. Gyöngyike huszonnégy, József huszonkét éves. A fiunk gyermekparalízisben szenved, de sokszor túllépi a korlátait. Igyekszik mindenben segítségünkre lenni, állatokat tart, mondhatjuk, hogy a falu kedvence, hiszen mindenkihez van egy-két jó szava. Lányunk az esküvőjére készül, augusztusban lesz a nagy nap, de sajnos nem lesz teljes, hiszen sem az édesapja, sem pedig az apósa, aki szintén sárosoroszi, nem lehet ott az esküvőn. A fiatalok ideiglenesen Magyarországon élnek, a lányom korábban Sárorososziban nyitott egy masszázsszalont, de mivel csak ritkán tud hazajönni, Vecsésen nyitott egy másikat, s magánvállalkozóként várja ott is a vendégeit. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ilyen talpraesett.

– Van hobbija?

– Nagyon szeretek a virágaimmal bíbelődni, az udvart, a kertet rendben tartani. Sok szép virágom van, többnyire egynyáriak, petúnia, mályva, leander, melyek igazán fel tudják díszíteni az udvart, kellemes hangulatot kölcsönöznek.

– Hogyan telik a nyara?

– Nagyon mozgalmasra sikerült az idei nyár. Nem pihenéssel telik, de azért hála Istennek erre is volt lehetőség. Az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány ősszel pályázatot hirdetett meg, „Székely Kapuk- Zöld Kapuk ökocivilizációs játékok” címmel, mely két fordulóból állt: az első betlehemezés volt, a másodikban plakátkiállítást kellett készíteni „Hogyan gyógyítsuk a Föld sebeit” címmel. A lényeg az volt, hogy mindkettőt minél több helyszínre kellett elvinni, ezáltal egyre több pontszámot gyűjthettünk. A gyermekeink mindkettőn nagyon jól szerepeltek, ugyanis egy egyhetes horvátországi utazást nyertünk. Így a múlt héten néhány tanítványommal Horvátországban tölthettünk el feledhetetlen, csodálatos napokat. De itthon is nagyon jó lenni, a következő napokban, hetekben megannyi fellépésünk lesz.

– Nemrégiben örömmel konstatálta, hogy abban a picinyke faluban, ahol élt, szinte az összes gyermek jár a foglalkozásokra. Hogy látja, szeptembertől is megmarad ez a szép lélekszám?

– Sajnos azt kell mondjam, hogy nem. Közel negyven gyermekkel zártuk a tanévet, és már most látom, hogy kevesebben leszünk. De abban bízom, hogy az ovisok odanőnek, és a későbbiekben ők erősítik sorainkat.