A magyarságához, ősi gyökereihez következetesen ragaszkodó Badaló népe ettől a naptól kezdve immáron nemzetünk két meghatározó egyénisége előtt tiszteleghet. Az egyik a lánglelkű költő, Petőfi Sándor, aki 1847 nyarán menyasszonyához igyekezve itt kelt át a Tiszán, a másik pedig nemzeti imánk megalkotója, Kölcsey Ferenc. Aki 200 évvel ezelőtt innét nem messze, a Tisza túloldalán fekvő Szatmárcsekén vetette papírra a Himnusz halhatatlan sorait, s annak kéziratát is Beregszászban adta fel postán, így útja során át kellett kelnie Badalónál a „hidason”, tartják az itteniek. Nyolcvanöt évvel ezelőtt a helybéliek a református templom falán emléktáblát avattak Petőfi Sándor tiszteletére, az elmúlt vasárnap pedig a Kölcsey nagyságát idéző hasonló emlékjel leleplezésére került sor.
Badaló zsúfolásig megtelt református templomában az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Sápi Zsolt lelkész Jeremiás prófétát idézve arra figyelmeztetett, hogy aki elhagyja az éltető víz forrását, azaz Jézus Krisztust, az gyakran megszomjazik. Mindannyiunknak fel kell tehát tennünk a kérdést: a mindennapok során vajon miből is táplálkozunk? Valamennyi nemzedék tagjai számára így hangzik az örök biztatás: mint a tékozló fiú esetében, mindig vissza lehet térni az atyai házhoz, az éltető tiszta forráshoz.
Az ünnepi istentisztelet résztvevőit, a nagyszámú vendégsereget ezután Jakab Lajos családorvos, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte, aki így fogalmazott: Badaló népe számára úgy válik teljessé a magyarsághoz való összetartozás érzése, ha az elevenen élő Petőfi-kultusz egy erős Kölcsey-emlékezettel párosul. Ez pedig egy, a település legősibb, legszentebb épületének falán elhelyezett Kölcsey-emléktábla tudja a megfelelő módon biztosítani.
A magyar kultúra nem jelent kevesebbet, mint ezeréves Kárpát-medencei múltunkat, nyelvünket, irodalmunkat, népdalkincsünket, meséinket, hagyományainkat és hitünket. Ez az örökség, amely magyarrá tesz bennünket. A magyar nemzet csak akkor maradhat erős, ha megvédi kultúráját, megőrzi épített és szellemi kulturális örökségét. Fontos ápolni azokat a hagyományokat és emlékezni azokra az alkotásokra, amelyek mindig is meghatározták és összekapcsolták a magyarságot határon innen és túl. Ez a nap alkalmat adhat arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket, hangsúlyozta köszöntőjében Jusztin Miklós, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja.
Az ünnepségen népes küldöttséggel képviseltette magát Szatmárcseke, Badaló testvértelepülése. Cziptákné Gyetkó Ilona irodaigazgató arra emlékeztetett, hogy ezeréves távlatban sincs másik darabja a magyar kultúrának, amely képes lenne úgy felemelni a szívünket, mint a Kölcsey által megírt Himnusz. Kívánom, legyen még nagyon sokszor részünk ebben az érzésben, éljünk át, éljük meg magyarságunkat úgy, ahogy azt mi szeretnénk.
Szerencsés az a nemzet, amelyiknek mindig akadnak olyan elkötelezett, felkészült és bátor fiai, akik magukra veszik népük valamennyi terhét, fogalmazott beszédében Mester András, a KMKSZ önkormányzati bizottságának elnöke. A magyarság történelmében ilyen vezérlő csillag Petőfi Sándor és Kölcsey Ferenc. Mester András a himnuszunk költőjével kapcsolatban a következőket hangsúlyozta: Kölcsey nemzeti imánkban a Jóistenre bízta a nemzet sorsát. A mostani nehéz, embert próbáló időkben jól tudjuk, hogy ez soha nem lenne jobb kezekben.
Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész, az emléktábla készítője arra emlékeztetett, hogy a magyar nép több mint ezeréves története – kezdve Lehel kürtjétől első királyunk jobbján át egészen a szent koronáig és a Himnusszal bezárólag – tele van szimbólumokkal. Éljünk a földgolyó bármelyik részén, ezek minden korban erősítik a magyarság nemzettudatát.
Az alkalmon Ferku Szilveszter, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyar Filológiai Tanszékének munkatársa gitárjátékkal előadott dalaiban és Orosz Viktória diák szavalatában gyönyörködhettünk.
Kovács Elemér
