Dokumentumfilm-bemutató a beregszászi nagyzsinagóga rekonstrukciójáról

A TV21 Ungvár munkatársai Beregszász szíve címmel készítettek dokumentumfilmet a beregszászi nagyzsinagóga rekonstrukciós munkálatairól. A filmben betekintést kapunk az előkészületi tervek megvalósulásának és a kivitelezési, építészeti munkálatok tervezésének folyamataiba. A film Beregszász zsidóságának és egykori nagyzsinagógájuknak a történetét is bemutatja. A történeti visszatekintés után megismerkedhetünk a zsinagóga XXI. századi igényeket kiszolgáló városi kulturális központtá való átalakításának terveivel is, amelyeket kárpátaljai és magyarországi szakemberek ismertetnek. A néző egy történelmi esemény szemtanújává válik: hogyan bontják ki az 1960-as években a zsinagógára ráépített betonszarkofágból az épületet és alakítják át egy multifunkcionális kulturális központtá.

Ezúttal ismét csak szűk körben került vetítésre az 50 perces dokumentumfilm. Beregszász után Ungváron a Magyar Ház adott otthont a rendezvénynek. A Budapestről érkezett Tamási Judit, a Beregszászi nagyzsinagóga projekt koordinátora is megtisztelte jelenlétével az összejövetelt.

Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja üdvözölte a meghívottakat és rövid történelmi visszatekintésben felidézte a projekt indulását.

Elhangzott, hogy a rekonstrukciós munkálatokat 2022. február 18-án Magyar Levente miniszterelnök-helyettes, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Beregszászban jelentette be Viktor Mikita kormányzó jelenlétében Ukrajna és Magyarország közös projektjeként. A Beregszászi Városi Művelődési Ház az egykori, 1883-ban felépült, majd 1969-ben átépített nagyzsinagóga, Beregszász város főterének egyik meghatározó épülete, s egyben az évszázadok óta békében együtt élő soknemzetiségű és vallású vidéknek egyik kiemelkedő szimbóluma is.

– Sajnos azonban a legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a bejelentést követően néhány nap múlva arra ébredünk, hogy háború van Ukrajnában, Európában, oda a mindennapi békés életünk és a jövőre vonatkozó terveink. 2022. február 24-én minden megváltozott, az elmúlt 637 napban az emberek a megmaradásért küzdöttek, felújításról vagy építkezésről a mindennapokban, a közbeszédben szó sem eshetett. Az élet azonban, ha nem is a megszokott módon, nem a megszokott mederben, de megy tovább. Valamelyest előre kell és lehet tekinteni a jövőbe, legyen szó oktatásról, kultúráról, hagyományőrzésről, közös előre mutató fejlesztésekről, építkezésekről – emelte ki a főkonzul.

Ismételten biztosította a jelenlévőket, hogy a Beregszászi Művelődési Ház rekonstrukciója nem merült a feledés homályába, hiszen Magyarország ezt a projektet sem állította le, sőt, több más újabb projekttel együtt teljes gőzerővel folytatja a munkát Belső-Ukrajnában és Kárpátalján.

– A filmben bemutatott és más projektekkel, felújításokkal, ugyanakkor nem csupán a kárpátaljai magyar honfitársainknak, de az ukrán barátainknak is segíteni szeretnénk, téve mindezt a két ország között jóemberi és jószomszédi kapcsolatok szellemében. Erre irányul Magyarország aktív külpolitikája és minden Ukrajnába érkező közvetett és közvetlen humanitárius és egyéb támogatás is – hangsúlyozta Bacskai József.

A diplomata elmondta azt, is hogy a beregszászi nagyzsinagóga rekonstrukciója kapcsán először a szakemberek láttak hozzá az épület feltérképezéséhez, a felújítás tervezéséhez, az állagmegóvás legsürgetőbb feladatainak elvégzéséhez. A tervezési munkálatokról a projektben részt vevő szakemberek elbeszélései alapján Beregszász szíve címmel egy nagyszerű és maradandó dokumentumfilm készült Debreceni Kamilla, Balla Béla, Bereczky Tamás, Molnár Ildikó, K. Debreceni Mihály, Vass Tamás, Debreceni Mihály, Koczáver Sándor közreműködésével, akik közül többen megtisztelték jelenlétükkel a vetítést.

– Elkészültek a tervek, eljött az építkezés ideje. Bízunk benne, hogy a háború hamarosan véget ér, és az újjáépülő, gazdaságilag fejlődő Ukrajnának egyik meghatározó, európai értékű, közös ukrán és magyar együttműködésben megvalósuló kulturális szimbóluma lesz a felépülő és új funkciókkal bővülő egykori zsinagóga épülete – zárta köszöntőjét Bacskai József.

A vetítést követően a szomszédos teremben Brinkács István ungvári festő olajképeiből és bőrtechnikával készített alkotásaiból álló kiállítás megtekintése mellett tudtak gondolatokat cserélni a meghívottak.

Rehó Viktória