„Szeretnék május éjszakán, letépni minden orgonát” – mondja az ismert magyar nóta. Mely megannyi ablak előtt csendült fel egykoron szerelmi vallomásként sok-sok szép népdallal együtt. Sajnos a jelenlegi helyzet miatt vidékünkön az éjjeli szerenád legtöbb helyen elmaradt – bár örvendetes, hogy a közösségi oldalon látunk beszámolókat éjjeli zenéről is –, azért a májusfa ott áll több lányos ház előtt, és sokan kaptak májusi csokrot is.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet fontosnak tartja, hogy ne csupán régmúlt hagyományokat elevenítsenek fel, de a még ma élő szokásainkat is tovább örökítsék. E célból a Nagyberegi Tájházba évente májusfaállításra invitálják az érdeklődőket. Idén az Ungvár melletti Homoki Gimnázium diákjai jöttek el, hogy megismerjék a nagyváros közelében már lassan feledésbe merült szép hagyományt.
A vendégeket Gál Adél programfelelős köszöntötte, aki igencsak élvezetes „idegenvezetés” keretében mesélt a gyerekeknek őseink életviteléről. A fiatalok többsége először járt tisztaszobában, pitvarban, tornácon, most vett kezébe először sajtárt, mozsárt, csecseskorsót, szenesvasalót, most látott először kemencét, aborát… Emellett több népi játékot is kipróbálhattak, meg kézműveskedhettek is. És kellemes sétát tettek a Szikura József Botanikus Kertben is, ahol igen sok különleges növénnyel, meg még rovarhotellel is megismerkedhettek. Hogy ez mennyire élvezetes volt számukra, azt bizonyítja, hogy egyiküknek sem jutott eszébe elővenni okostelefonját…
No és a nap fénypontja természetesen a májusfaállítás volt, ami a természet újjászületésének szimbóluma és szerelmi ajándék is. Gál Adél a májusfaállítás szép szokását elevenítette fel. Örömmel konstatálta, hogy ez a több évszázaddal ezelőtt keletkezett szokás ma is élő hagyomány: Kárpátalja számos településén állítanak májusfát a legények szívük választottjának, ami egyébként a tavasz jelképe, és szorosan kapcsolódik a pünkösdi hagyományokhoz is. A néprajzos mesélt arról is, milyen színű pántlika milyen üzenetet hordozott. S a gyerekek hallottak arról is, hogy egykoron a fák beszerzése a legények, legénybandák feladata volt. Többnyire titokban, az erdőből csenték a fát. Éjszaka vágták ki, és május elsejére virradóra, ugyancsak titokban, állították fel a helyi szokásnak megfelelően a lányos házaknál. Kendővel, pántlikával díszítették azt, újabban már csak papírszalagokat, lufikat, virágokat tesznek rá. Egykoron a fát sokszor őrizték is, hogy a vetélytársak el ne lopják…
A májusfa a nagylányság elismerését is jelentette, azt, hogy ezután már elmehetett a bálba, a táncmulatságokra, a legények udvarolhattak neki. De komoly udvarlási szándék jele is lehetett: volt, ahol csak az eljegyzés előtt vitték, és ilyenkor a leány inggel, zsebkendővel viszonozta ezt a szerelmi ajándékot. A májusfa egyébként nemcsak az udvarlási szándékot, hanem a megbecsülést is jelentette.
Ezt követően aztán a jelenlévő legények vállukra vették a kertben kivágott fát, s azt az udvaron a résztvevők közösen díszítették fel, majd a kapufélfára erősítették. Így hirdeti: a Nagyberegi Tájházban őrzik és továbbadják hagyományainkat.
A nap további részében kézműves foglalkozásra került sor Kepics Reiter Andrea vezetésével, végezetül pedig megkóstolhatták a tájház nagyszerű szakácsa, Olasz Piroska által készített kremzlit, megtanulva annak vidékünkön ismert neveit is: lapcsi, lapcsánka, lapcsinka, kremzli, kugli – hogy csak néhányat említsünk, de ez is jelzi Kárpátalja sokszínűségét.
Kovács Erzsébet
