Zöldellő kertek ‒ vetőmagokat osztott a Katolikus Karitász

A Katolikus Karitász magyarországi központja évek óta meghirdeti a Zöldellő kertek segélyprogramot, amelynek keretében vetőmagot biztosít olyan családoknak, amelyek kis konyhakerttel rendelkeznek és vállalják, hogy tavasztól művelik földjüket.

A program célja, hogy a családok a kapott vetőmaggal, kertjeik művelésével megtermeljék maguk számára a szükséges zöldségeket. A vetőmagcsomagokban összesen 15 különféle zöldségmag található, általában: sárgarépa, zöldborsó, bab, dughagyma, uborka, spárgatök, kukorica, karalábé, spenót, saláta, sütőtök, cékla, cukkini, karalábé és retek.

„A tavalyi évhez hasonlóan idén is csatlakoztunk a Zöldellő kertek programhoz, és az elmúlt héten az esperesi kerületben kiosztásra került kétezer kilogramm vetőkrumpli, a mostani alkalommal pedig önkénteseink és az egyházközség tagjai között vetőmagcsomagokat osztottunk szét” – tudatta Harapkó Marianna, a Beregszászi Járási Szent Anna Karitász vezetője.

„Nagyon hálásak vagyunk támogatóinknak, akik eljuttatták hozzánk ezeket a felajánlásokat, hiszen ez minden ember számára hatalmas segítség” – tette hozzá Harapkó Marianna.

A Karitász fontosnak tartja, hogy a program során szakmai segítséget is biztosítson a családoknak, hogy kertjeikben a lehető legnagyobb termést takaríthassák majd be. Ehhez a magyarországi kezdeményezéshez csatlakozott idén is a Beregszászi Járási Szent Anna Karitász, és a hozzájuk tartozó 19 településen osztottak ki vetőmagokat.