A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások emléknapján a beregszászi Rákóczi Főiskolán megemlékeztek a sztálini terror kárpátaljai áldozatairól. A KMKSZ, a főiskola, valamint a Lehoczky Tivadar Társadalomkutató Intézet szervezésében megtartott alkalom az intézmény udvarán felállított Gúzsba kötve szobor megkoszorúzásával vette kezdetét, majd az Esztergom teremben folytatódott.
Megnyitó beszédében Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar férfiak 1944-ben történő deportálása egy olyan mélységesen fájdalmas és tragikus esemény, amely kihatással bír a mostani generációk életére is. Hisz a lágert megjártakat és gyerekeiket a hatalom megbélyegezte, sokszor elvágva a fiatalok elől a továbbtanulás útját, illetve megakadályozva azt, hogy képességeiknek megfelelő álláshoz jussanak. A sok ezer akkor meg nem született gyermek s az ő utódaik ma is hiányoznak, fogalmazott az elnök asszony. S ami nekünk szintén nagyon fáj, hogy az ártatlanul meghurcoltak rehabilitálása a mai napig nem történt meg.
Vidékünkön a szovjet hatalom kiépítését és megszilárdítását tragédiák sokasága kísérte, kezdte beszédét Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Szervezetének elnöke. A városunkból elhurcolt 550 férfi közül 350-en haltak oda. A tragikus kezdet után jött a megpróbáltatásokkal és szenvedésekkel teli folytatás, amikor is koholt vádak alapján papokat, értelmiségieket, kulákoknak kikiáltott földműveseket száműztek a gulág táboraiba. A KMKSZ a megalakulása óta azon fáradozik, hogy a szenvedésre ítélt ártatlan honfitársaink sorsa ne merüljön feledésbe, arról minden nemzedék tudjon.
Nagyívű előadásában – amely a Malenkij robot, a kárpátaljai magyarok egyéni és kollektív traumája címet viselte – Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Főiskola történelemtanára, gulág-kutató felelevenítette azokat a vészterhes napokat, amikor valamennyi magyarok által lakott településen kihirdették a városparancsnokság 2. sz. parancsát, amely helyreállítási munka céljából a gyűjtőpontokra való jelentkezésre kötelezte a 18 és 50 év közötti férfiakat. A Szolyván átélt borzalmak, a Sztarij Szamborba vezető több mint egy héten át tartó gyalog út, a marhavagonokban történő, olykor többhetes utazás – mind-mind tele volt megpróbáltatásokkal, melyet a foglyok százai nem élték túl. Az egyéni tragédiák sokaságából áll össze a közösségi trauma, amelyet immár génjeinkben hordozunk tovább, s amelyre csak a közös emlékezet jelenthet némi gyógyírt.
Az előadást követően került sor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Uram, segíts haza minket! című tematikus előadására, amelyet a lágerfoglyok feljegyzései és visszaemlékezései alapján állítottak össze. Ebből az elhurcolás és a lágerélet minden apró mozzanatára – az erőltetett menetre, az embertelen lágerkörülményekre, a foglyok kiéheztetésére egyaránt fény derül. Ám azzal is szembesülünk, hogy az iszonyú megpróbáltatások ellenére sokak lelkében elpusztíthatatlanul ott él a remény, hogy egyszer majd viszontlátják szeretteiket.
Köszönet a társulatnak a szívbemarkoló és lélekemelő előadásért. Amellyel kapcsolatban Sin Edina színházigazgató arról tájékoztatott, hogy a KMKSZ felkérésére a hét folyamán több helyszínen, így Munkácson, Nagyberegen, Péterfalván, Csapon, Técsőn és Eszenyben is bemutatják.
