Kárpátalján ma sok idős ember él úgy, hogy napokig, néha hetekig senki nem kopogtat az ajtaján. A háború következtében családok szakadtak szét: a fiatalabbak elmenekültek, katonai szolgálatot teljesítenek, vagy külföldön próbálnak boldogulni. Az otthon maradt idősek közül sokan betegek, mozgásukban korlátozottak, és egyre nehezebben képesek ellátni magukat.
Magyar Tímea
Mivel a médiában sokszor sokan panaszkodnak a fentebbiekre, Facebook-oldalunkon legutóbbi reakciógombos felmérésünkben arra kérdeztünk rá olvasóinknál, hogy látják, van-e, aki elvégezze az otthoni betegápolást. Meglepetésünkre igen csekély reakció érkezett a felvetésre, amiből olybá tűnhet, mintha Kárpátalján nem is létezne ilyen probléma. Holott…
Az egyedül élő éltes, magányos emberek mindennapjaiban azok a szervezetek jelentenek kapaszkodót, amelyek ma Kárpátalján az otthoni gondozás terhét viselik. Elsősorban az Ukrán Vöröskereszt, egyházi karitatív szervezetek és néhány civil kezdeményezés munkatársai járják a falvakat és városokat. Bevásárolnak, segítenek a tisztálkodásban, takarítanak, gyógyszert hoznak – és gyakran ők az egyetlenek, akikkel az idős emberek beszélgethetnek. „Nem az a legnehezebb, hogy elfáradunk – hanem hogy tudjuk: sok helyre már nem jutunk el” – mondják a gondozók. A szükség nagyobb, mint a kapacitás. Nincs elég segítő kéz, miközben az ellátásra szorulók száma folyamatosan nő, gyakran könyörögnek: „Valaki jöjjön be legalább hetente egyszer.”
– Az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezetének „Otthoni gondozás” programja az Osztrák Vöröskereszt (NiNHealth+) és a Neighbor in Need (Ausztria) támogatásával működik. 40 szociális munkásunk nyújt szociális – háztartási és higiéniai szolgáltatásokat idős embereknek és fogyatékkal élőknek otthonaikban. Jelenleg 42 települést fedünk le megyénk 6 járásában, és 242 ellátottat támogatunk, köztük 43 fogyatékkal élő személyt, valamint 18 olyan embert, akiknek hozzátartozói az Ukrán Fegyveres Erőknél teljesítenek szolgálatot – mondta el lapunknak Szabó Ivanna, a szervezet elnöke. – Jelenleg sok idős ember maradt egyedül. Hozzátartozók elvesztése, családtagok katonai szolgálata vagy elvándorlása miatt támogatás nélkül maradtak. Gyakran krónikus betegségekkel, fogyatékkal élnek, vagy egyszerűen nem képesek önállóan ellátni magukat. Éppen ezért a szervezetünk szociális segítőinek szerepe rendkívül fontos. Munkatársaink segítenek ebédet készíteni, bevásárolni, gyógyszereket vagy higiéniai eszközöket beszerezni, kitakarítani a lakást, elvégezni a higiéniai teendőket, kivasalni a ruhákat és sok más feladatot ellátni. Ugyanilyen fontos az is, hogy az egyedül élő emberek a segítőinkkel beszélgetve megoszthatják gondjaikat és aggodalmaikat, támogatást kapnak. A kommunikáció gyakran javítja a mentális állapotukat és segít abban, hogy érezzék: nincsenek egyedül a problémáikkal. Az otthoni gondozás nem csupán háztartási segítséget jelent. Ez az emberiességről, a melegségről és a reményről szól, amelyek még a legnehezebb időkben is erőt adnak a továbblépéshez – magyarázza Szabó Ivanna.
Sajnos az állami szociális rendszer csak részben tudja lefedni az igényeket, így a gondozás jelentős része a humanitárius szervezetekre hárul. Ezek azonban pályázatoktól, adományoktól és néhány tucat elhivatott munkatárstól függenek. A kérdés egyre gyakrabban merül fel: mi történik azokkal, akikhez már senki nem jut el? Sokszor olyan fizetett idősotthonba „adják le” az éltes embereket, ahol rossz körülmények között tartják őket. Pont az elmúlt héten posztolta ki egy videót Andrij Krjucskov, az Ukrán Legfelső Tanács emberi jogi biztosának kárpátaljai képviselője egy Ung-vidéki idősotthont, ahol ágynemű nélkül, kényelmi felszerelések nélkül és kulcsra zárt szobában tartottak gondozottakat. Mint mondta, a korábban feltárt jogsértések és az elvégzett ellenőrzések ellenére az intézmény továbbra is működik. Ez úgy lehetséges, hogy a tevékenységet az egyéni vállalkozóról egy másik személyre regisztrálták át. A korábbi gazdasági szereplő megszünteti működését, az új pedig jogilag másnak minősül, így nem visel felelősséget a korábban feltárt jogsértésekért. Sőt, az ilyen intézményekben a személyzet gyakran nincs hivatalosan alkalmazva. Emiatt jogilag nem léteznek olyan személyek, akik egyénileg felelősek lennének az ellátásért, a biztonságért, valamint a gondozottak életéért és egészségéért.
A témában érintettek szerint rövid távon az jelenthetne enyhülést, ha több helyi lakost vonnának be alapfokú gondozói képzésekkel, az egyházak és települési közösségek szervezettebben kapcsolódnának be, a gondozók munkája biztosabb anyagi és erkölcsi elismerést kapna.
A fejlettebb országokban az otthoni idősellátás nem rendkívüli megoldás, hanem a szociális rendszer alapja. Az állam finanszírozza a házi ápolást, az önkormányzatok szervezik, a civil és egyházi szervezetek pedig kiegészítik a szolgáltatásokat. Fontos különbség az is, hogy ott a gondozás elismerést és stabil megélhetést jelent, nem pedig kimerítő, alulfizetett munkát.
Felmerül sokszor a kérdés, hogy miért nem segít több ember? Sokan szeretnének, de nem tudnak. Mások félnek az elköteleződéstől, vagy attól, hogy nem tudnak eleget tenni. A háborús környezetben sokan maguk is a túlélésre koncentrálnak. Mégis, a szakemberek szerint gyakran már az is segítség lenne, ha több ember vállalna kisebb feladatokat: egy bevásárlást, egy látogatást, egy telefonhívást. Mert az otthoni gondozás nemcsak fizikai ellátás. Sok idős ember számára azt jelenti: valaki még számol velük. És ez néha legalább olyan fontos, mint a gyógyszer vagy az étel.
