A ráti Szent Mihály Gyermekotthon bázisán működő rehabilitációs központ támogatását tűzte ki céljául az immáron 13. alkalommal megrendezett Székelyföldért Teremlabdarúgó Kupa, amelynek idén Sátoraljaújhely adott otthont az elmúlt hétvégén. A verseny és a gyűjtés főszervezője a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) volt. A megmérettetésen természetesen Kárpátalja csapata is indult.
Az 75 ezer fős Ungvári járásban a ráti intézmény az egyetlen kifejezetten gyermekrehabilitációra szakosodott létesítmény. Az intézmény 2018. június 8-án kezdte meg működését a Szent Mihály Gyermekotthon területén. Az alapítók a Ráti Római Katolikus Egyházközség és a „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány. A központ elsődleges célja, hogy a Szent Mihály Gyermekotthonban élő árva és elhagyott gyermekek fizikai és pszichés rehabilitációját szolgálja. Ugyanakkor a rehabilitációs központ szolgáltatásait tágabb közönség is igénybe veheti. Egész Kárpátaljáról érkeznek ide kezelésre gyerekek 0-tól 18 éves korig. Az intézmény a következő rehabilitációs szolgáltatásokat nyújtja: pszichológia, lovas terápia, logopédia, gyógytorna, aquaterápia, gyógymasszázs, gyermekfogászat.
A rehabilitációs központban minden gyermekkel egy szakemberekből álló csoport foglalkozik, amely a gyermek szükségleteinek megfelelő komplex kezelést végez. A támogatott intézménybe Ukrajna minden részéből, de még Magyarországról és Ausztriából is érkeznek gyerekek rehabilitációra.
Az labdarúgótorna főszervezője, Szász Jenő, az NSKI elnöke kiemelte: a cél minden évben a Kárpát-medencei magyarság együvé tartozásának erősítése egy olyan rendezvény keretében, amely maradandó sport- és közösségi élményt nyújt. Külön hangsúlyozta, hogy Kárpátaljáért is játszanak a tornán, a kedvezményezettek Kárpátaljáról vannak. „Azt gondolom – tette hozzá –, a magyarság részéről most az tapasztalható, hogy Kárpátaljára kiemelkedően odafigyelünk, és ez egy rendben lévő dolog. Most velük kell lennünk, segítenünk kell, de nemcsak nekünk, hanem minden magyar embernek, éljen bárhol a világon. A Kárpát-haza Labdarúgó Torna zajlik most, évről évre, immáron 13. alkalommal találkozunk az adventi időszakban, a várakozás, az egymásra figyelés idejében, annak érdekében, hogy egymást erősítsük. Hogyha minden magyar megfogja egy másik magyar ember kezét, akkor keblünkre ölelhetjük a Kárpát-medencét. Mi most, ezekben a napokban, a torna alatt ezt tesszük. Arra hívok mindenkit, hogy sportbaráti szeretettel, természetesen az együvé tartozásunk élményét megélve, egymást bátorítva, segítve készüljünk a jövőre, azért, hogy ennek a közösségnek, ennek a nemzetnek, a magyarságnak ne csak dicső múltja, hanem biztató jövője is tudjon lenni” – fogalmazott az NSKI elnöke.
Szász Jenő a kárpátaljai intézmény támogatásával kapcsolatban a következőt nyilatkozta: „A Nemzetstratégiai Kutatóintézet megalapítása óta és küldetéséből fakadóan mindig is kiemelt figyelmet fordított a kárpátaljai nemzettársainkra. Az orosz–ukrán háború nemzetpolitikai hatásainak stratégiai elemzéséért és nyomon követéséért felelős miniszteri biztosi kinevezésem óta ez az odafigyelés pedig csak hatványozódott. Bátran mondhatom, hogy szinte nem volt olyan hónap az elmúlt 3–4 évben, mikor jómagam vagy az intézet valamelyik munkatársa ne látogatott volna el Kárpátaljára, és ne tanácskozott volna a legnehezebb sorsban élő emberekkel, illetve a szülőföldön való megmaradáshoz leginkább és minden körülmények között ragaszkodó külhoni magyar közösségünk képviselőivel. Így kerültünk kapcsolatba a Ráti Gyermekrehabilitációs Központ vezetőivel is, akiknek régi álmuk egy fedett lovaspálya volt, hogy az időjárás viszontagságai ne gördítsenek akadályt terápiás foglalkozásaik elé. Az NSKI első lépésként ennek az infrastrukturális fejlesztésnek az elindítását szeretné elősegíteni a Kárpát-haza Labdarúgó Torna jótékony célú nevezési díjaiból befolyt összeggel, természetesen azzal a reménnyel, hogy ezt további lépések is tudják majd követni.”
A XIII. Székelyföldért Teremlabdarúgó Tornát Székelykeresztúr csapata nyerte, amely a döntőben a Csíkmenasági Fenyőt győzte le 2-0 arányban.
A torna legjobb játékosát a harmadik helyezett Kárpátalja csapata adta Nagy Miklós személyében.
