„Őrizzük, ami összeköt” címmel rendezték meg a Beregi Református Egyházmegye Nőszövetségének őszi csendesdélutánját, amelynek ezúttal a derceni református gyülekezet adott otthont. A templomot megtöltő résztvevőket Orosz Tímea, az egyházmegyei nőszövetség elnöke köszöntötte, és hívta az Úr lábánál való megpihenésre, lelki feltöltődésre és megerősödésre.
Zán Fábián Sándor püspök nyitóáhítatában Pál apostol Kolossébeliekhez írt levelének 3. fejezete 12–15. versei alapján szólt a jelenlévőkhöz. Arra buzdított, hogy öltsünk magunkra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget és türelmet; viseljük el egymást, és bocsássunk meg egymásnak, ahogyan az Úr is megbocsátott nekünk. Mindezek fölött pedig a szeretetet emelte ki, amely tökéletesen összefog mindent. Végül a 15. vers üzenetét hangsúlyozta: engedjük, hogy Krisztus békessége uralkodjék a szívünkben, és legyünk háládatosak.
Igemagyarázatában a püspök a megbocsátás fontosságára és az egy testben való összetartozásra helyezte a hangsúlyt. Kiemelte: tudatosítanunk kell magunkban, hogy Isten választottjai vagyunk. Ő az örök üdvösségre hív bennünket, ha nem keményítjük meg a szívünket. Ma is azért gyűjtött egybe minket, hogy szóljon hozzánk: megkereste az elveszettet, szeretettel fordul felénk, és lehetőséget ad arra, hogy találkozzunk vele. Ez a találkozás egyszerre jelenthet bátorítást és figyelmeztetést.
A csendesdélután címe arra is emlékeztet bennünket, hogy őrzői vagyunk mindannak, amit Istentől kaptunk, és mindannak, ami közösséggé formál bennünket. A megbocsátás képességét újra és újra tanulnunk kell. Ehhez szeretetre, alázatra, szelídségre és türelemre van szükségünk. Ebben a zűrzavaros világban tegyünk bizonyságot Jézus Krisztusról, aki maga a szeretet. Ez lehet megmaradásunk záloga, annak biztosítéka, hogy gyermekeink, unokáink és dédunokáink is megismerjék Isten szeretetét és kegyelmét, és hálájukat az életükkel, szívük Istennek szentelésével fejezzék ki – hangsúlyozta a püspök.
Külön kitért a békéért mondott imádság fontosságára is. Arra kérte a nőszövetség tagjait, hogy buzgó könyörgéssel imádkozzanak a háború befejezéséért. „Sajnos a háború ötödik évében megfásult az imaéletünk, háttérbe szorult a böjt és a békéért való könyörgés. Hiszem, hogy az igaz ember buzgó könyörgését meghallgatja az Isten, és elhozhatja a békét. Istennek van hatalma cselekedni” – fogalmazott Zán Fábián Sándor. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy a hála nyilvánuljon meg imádságaikban és könyörgéseikben is, hogy mindenek fölött fel tudják ölteni Isten szeretetét, amely összefog és megtart bennünket.
Az igehirdetést követően Gáti Gyöngyi sárosoroszi kántor dicsőítő énekkel tett bizonyságot.
Koncz-Vágási Katalin lelkész, a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke előadása kezdetén arra hívta fel a figyelmet, hogy hajlamosak vagyunk hamarabb észrevenni a különbségeket, mint azokat a dolgokat, amelyek összekötnek bennünket. Sok minden szakítja szét az emberi kapcsolatokat: családok és nemzedékek hullanak szét, miközben sokan bizonytalanságot, betegséget és magányt hordoznak. Kárpátalján különösen sokan élnek úgy, hogy egyszerre több ilyen teherrel is meg kell küzdeniük, és közben úgy érzik, magukra maradtak. „Mégis, amikor idejövök hozzátok, nem idegenként találkozunk. Testvérként beszélgetünk, mert olyan kötelékek vannak közöttünk, amelyeket nem a világ, nem a politika és nem a múlt hozott létre, ezért ezek nem is szakíthatók szét” – fogalmazott az előadó.
De melyek ezek a szétszakíthatatlan kötelékek? Mindenekelőtt a hit: ugyanazt a Bibliát olvassuk, ugyanazokat az énekeket énekeljük, és ugyanarra a Jézusra figyelünk. Ugyanahhoz a megváltó és élő Jézus Krisztushoz tartozunk. Összeköt bennünket a szolgálat is. „Egymás terhét hordozzátok!” – idézte az igét, rámutatva, hogy az imádság, a látogatás, a vigasztalás, a gyermeknevelés, a beteg szülők gondozása és a gyülekezet építése mind-mind az egymás iránti szeretet megnyilvánulásai. Ezért értjük meg egymást akkor is, ha kilométerek és országhatárok választanak el bennünket. Sokszor láthatatlan, megfoghatatlan, mégis a lelkünkbe vésődött kötelékek tartanak össze bennünket. Mindenekelőtt a szeretet.
Előadásában Koncz-Vágási Katalin a Mózes körül álló bátor asszonyok bibliai történetét idézte fel. Beszélt a bábákról, akik félték az Urat, ezért nem engedelmeskedtek a fáraó embertelen parancsának; Mózes édesanyjáról, aki három hónapig rejtegette gyermekét, majd Istenre bízta őt; a fáraó leányáról, aki felismerte, hogy a kosárban talált kisfiú héber gyermek, mégis magához vette; valamint Mirjamról, Mózes nővéréről, aki bátran odalépett a fáraó leányához, és felajánlotta, hogy keres egy asszonyt, aki szoptathatja a gyermeket. Így Mózes saját édesanyja gondoskodhatott róla.
Ezek a bátor asszonyok vették körül a kis Mózest, és mindegyikük a maga helyén, a tőle telhető módon járult hozzá ahhoz, hogy később népe szabadítójává válhasson. Isten asszonyok kezére bízta népe leendő vezetőjét. Ők nem tudták, mivé lesz majd a gyermek, egyszerűen csak azt tették, amit a szívük diktált, azon a helyen, ahová Isten állította őket.
Ma sincs ez másként. Gyakran éppen az asszonyok őrzik azt a láthatatlan fonalat, amely egyben tartja a családokat, a nemzedékeket, a gyülekezeteket és az egész népet. Ők azok, akik akkor is tudnak imádkozni, amikor mások elfáradnak, vagy már-már feladják a küzdelmet. Ők őrzik a reménységet akkor is, amikor minden bizonytalanná válik. Hiszen nemcsak két lábbal állunk a földön, hanem nyitott lélekkel fordulunk az ég felé, mondta az előadó.
A Mózes körüli asszonyok története arra is rámutat, hogy nem a félelmet, hanem az istenfélelmet kell választanunk. Az igazi bátorság nem azt jelenti, hogy soha nem félünk, hanem azt, hogy a félelmünk ellenére is az igazat és a helyeset választjuk. A félelem enyhül, a bátorság pedig erősödik, ha nem vagyunk egyedül – ahogyan azt a bábák példája is mutatja. A közösségben bátorság születik. Nem látjuk a jövőt, nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Sokszor csak a következő lépést látjuk magunk előtt, és csak azt tudjuk megtenni. Isten azonban a legkisebb lépéseinket is látja, és azokból is képes nagy csodákat formálni. Lehet, hogy a nők látszólag nem vesznek részt a történelem nagy eseményeinek alakításában. Mégis, ahogyan Mózes mellett az asszonyok, úgy ők is az életet, a hitet, a szolgálatot és a megmaradásért folytatott küzdelmet őrzik – valójában a jövőt tartják a kezükben. „Ez a mi legnagyobb szolgálatunk” – bátorította hallgatóit az előadó.
Menyhárt Andrea, a helyi gyülekezet nőszövetségének vezetője záróáhítatában Jézus szavaival bátorította a résztvevőket: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik meg vagytok fáradva, és én békességet adok nektek”. Rámutatott, hogy Krisztus az, aki megszabadíthat bennünket terheinktől, erőt adhat a nehézségek elhordozásához, és összeköt bennünket egymással.
A csendesdélután végén Menyhért István, a helyi gyülekezet lelkipásztora kérte Isten áldását a résztvevők életére. Az alkalom szeretetvendégséggel zárult.
