Bibliák, amelyek reményt visznek Kárpátaljára

Csaknem ezer magyar nyelvű Biblia jutott el eddig Kárpátaljára a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a magyarországi, valamint erdélyi adományozók összefogásának köszönhetően. A kezdeményezés célja, hogy a háború sújtotta térség magyar hívei saját Szentíráshoz juthassanak, miközben az akció tovább folytatódik.

Varga Brigitta

A Kárpátaljára érkező Bibliák története nem most kezdődött. Egy régi barátság, személyes kapcsolatok és korábbi közös kezdeményezések alapozták meg azt az országos összefogást, amelynek eredményeként ma már százával érkeznek a magyar nyelvű Szentírások a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye közösségeihez.

Harmai Gábor, a Budapest–Pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia plébánosa és a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat főtitkára szerint minden egy régi ismeretséggel kezdődött.

– Megyesi Lászlóval még Rómában tanultunk együtt, és azóta is kapcsolatban maradtunk. Plébánosként évek óta támogatjuk a kárpátaljai ministráns- és ifjúsági táborokat. Néhány évvel ezelőtt pedig, amikor új misekönyvekre volt szükség Kárpátalján, a plébániánkon gyűjtést szerveztünk.

Akkor a hívek vállalták egy-egy misekönyv árát, cserébe pedig minden támogatott plébánia egy szentmisét ajánlott fel az adományozókért.

A korábbi kezdeményezés sikere adta az ötletet ahhoz, hogy immár országos összefogással Bibliákat is eljuttassanak a határon túlra.

– Amikor átvettem a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat vezetését, arra gondoltam, hogy ezt az összefogást országos szintre lehetne emelni. Megkértük kárpátaljai partnereinket – Megyesi Lászlót és Szkoropádszky Péter atyát –, hogy mérjék fel az igényeket, és

kiderült, hogy körülbelül 8500 magyar nyelvű Bibliára lenne szükség.

Ettől még messze vagyunk, de már közel ezer példány eljutott Kárpátaljára, és hamarosan újabb szállítmány indul.

Az akció mögött több száz adományozó áll Magyarországról és Erdélyből. Harmai Gábor hangsúlyozza: a kezdeményezés nem csupán könyvek eljuttatásáról szól, hanem lelki kapcsolatról is az adományozók és az ajándékot kapók között.

– Minden Bibliába bekerül egy felhívás, amely arra kéri az új tulajdonost, hogy imádkozzon az adományozóért.

Ha valaki névvel támogatta a kezdeményezést, érte személyesen kérünk egy Miatyánkot, ha pedig névtelenül adakozott, akkor általában az adományozókért imádkozunk.

Hiszem, hogy ez az igazi viszonzás. Az „Isten fizesse meg” nem puszta udvariasság, hanem valódi lelki ajándék.

A háború miatt jelenleg főként az egyházi kapcsolatok tartják életben az együttműködést, de a jövőre nézve már most vannak tervek.

– Nagyon szeretném, hogy amikor véget ér a háború, a ministránsaink is eljöhessenek Kárpátaljára, és közös tábort szervezhessünk az ottani fiatalokkal. Addig azonban elsősorban a Biblia-adományozást és a lelki támogatást tudjuk folytatni.

Szeretnénk később bibliaismereti képzéseket is szervezni, hogy a hívek közösségben is tudják olvasni és megérteni a Szentírást.

A Bibliák fogadását és szétosztását a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye koordinálja. Megyesi László állandó diakónus szerint az adomány valódi hiányt pótol.

– Amikor Gábor atya először beszélt erről a tervről, egyeztettünk Miron esperessel és a püspök atyával is. Nagy örömmel fogadtuk a kezdeményezést, mert magyar nyelvű Bibliára valóban szükség van. Kegytárgyboltokban ugyan lehet kapni Szentírást, de sok család számára ez komoly kiadást jelent.

Az első szállítmányokat már el is juttatták a plébániákra.

– Most legutóbb 530 Bibliát kaptunk, korábban pedig már mintegy négyszáz példány érkezett.

Az első adag jelentős részét már továbbadtuk a plébániáknak, a most érkezetteket pedig hamarosan szintén kiosztjuk.

A plébánosok jelzik, hány példányra van szükségük, mi pedig ennek megfelelően juttatjuk el hozzájuk a Bibliákat.

A diakónus szerint egy saját Biblia különösen sokat jelent annak, aki valóban használja.

– A Szentírást nemcsak a polcra tesszük. Jó, ha ott van minden nap az ember mellett. Lehet benne aláhúzni azokat a részeket, amelyek megszólítanak, megjegyzéseket írni a margóra, újra és újra elővenni. Egy saját Biblia személyes lelki társsá válik.

Különösen fontosnak tartja, hogy a fiatalok már korán megkapják ezt az ajándékot.

– Táborokban, lelkinapokon, bérmálkozás előtt is igyekszünk Bibliát adni a fiataloknak. Jó, ha a Szentírás végigkíséri őket az életük során, mert Isten igéje minden élethelyzetben erőt tud adni.

A Biblia-adományozási program tovább folytatódik. A szervezők célja változatlan: eljuttatni mind a 8500 magyar nyelvű Bibliát azokhoz a kárpátaljai magyar családokhoz, akiknek a háború árnyékában különösen nagy szükségük van a hitből fakadó reményre. A kezdeményezést továbbra is bárki támogathatja a szentiras.hu oldalon keresztül, hogy minél több otthonba kerülhessen el Isten igéje.