Már közel 65 millió forinttal támogatták magyarországi civilek a 68. Kárpátaljai Sárkányok nevű, önálló területvédelmi zászlóaljat, valamint más olyan egységeket, amelyekben magyar nemzetiségű katonák harcolnak az orosz invázió ellen. Eddig a hét segélycsomagban generátorokat, drónokat, hőkamerákat, fémdetektorokat, akkumulátorokat és ruhákat juttattak el a fronton harcoló katonáknak. Már készül a nyolcadik csomag is. Mindez tavaly október végén egy üzenetváltással indult Oláh Mihály budapesti történelemtanár és Fegyir Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora között, aki a háború kitörése óta az Ukrán Fegyveres Erők kötelékében teljesít szolgálatot.
Szabó Sándor
Több mint fél éven keresztül így tartották a kapcsolatot. A lövészárok-professzor küldte a listát a kért felszerelésekről, jelezte, milyen eszközökre lenne szükségük, az idővel Kárpátaljai Sárkányellátó néven ismertté vált civil kezdeményezés pedig adományokat gyűjtött. A felajánlásokból megvásárolták a kért eszközöket, amelyeket aztán eljuttattak Fegyir Sándornak. Az első csomag, amely tavaly novemberben jutott el a kárpátaljai zászlóaljhoz, három hordozható töltőállomást tartalmazott.
Az első segélycsomagot eddig hat követte, viszont személyes találkozóra csak nemrég kerülhetett sor. A Kárpátaljai Sárkányellátó alapítói közül ketten – Trautmann Balázs és Oláh Mihály – Ungváron találkoztak Fegyir Sándorral.
Nem érkeztek üres kézzel, a nagyjából 19,5 millió forint értékű hetedik csomag utolsó részleteként három hőkamerát adtak át a professzornak, aki Ukrajna budapesti nagykövete lehet.
– A civil felhasználású eszközök miatt az ukrán oldalon kalandosra és körülbelül négyórásra sikeredett a határátlépésünk, de minden kellemetlenséget kárpótolt, hogy végre találkozhattunk Fegyirrel – mesélte lapunknak Oláh Mihály, akivel a nagy találkozás utáni napon beszéltünk meg randevút. Lehetetlen volt eltéveszteni a történelemtanárként dolgozó férfit, hiszen pólóján ott virított a Sárkányellátó logója, amely megegyezik a 68. Kárpátaljai Sárkányok önálló területvédelmi zászlóalj felvarrójával. A kezdeményezés indulásával kapcsolatban elmondta, hogy egy zárt Facebook-csoportban hirdették meg az első gyűjtést.
Az első gyűjtés sikerén felbuzdulva magasabb szintre lépett a civil kezdeményezés, amikor elindították a Kárpátaljai Sárkányellátó Facebook-oldalát, amellyel több emberhez tudtak eljutni. Az oldalt januárban hozták létre, jelenleg több mint 3800 követőjük van.
– Főleg magánszemélyek dobják össze a segélycsomagokra a pénzt, vannak pár ezer forintos felajánlások, de nem ritka, hogy valaki százezres nagyságrendben utal pénzt a kezdeményezés számlájára. Abban minden magyar ember egyetért, hogy a háború rossz dolog, talán emiatt is folyamatosak a felajánlások. Vannak, akik havi rendszerességgel utalnak összegeket. Magyarország mellett külföldről is érkeznek segélyek. A pénzadományok mellett tárgyi felajánlásokat is kaptunk katonai ruházat, drónok formájában. Eddig összesen több mint 92 millió forint gyűlt össze – árulta el Oláh Mihály, aki elmondta, hogy már nemcsak a területvédelmi zászlóaljat támogatják, hanem más alakulatokat is. A csomagok szétosztásában szabad kezet kapott Fegyir Sándor, mivel neki van helyismerete, és teljesen megbízunk az ő ítélőképességében.
Az első személyes találkozással kapcsolatban elmondta, olyan volt, mintha egy régi baráttal találkoztak volna, holott eddig jószerével csak üzeneteket váltottak egymással, még telefonon sem beszéltek.
– Ő is örült nekünk, mi is örültünk, hogy találkozhatunk végre – taglalja. – Megható pillanat volt, könny szökött mindannyiunk szemébe. Hatalmas szeretettel fogadtak. Ez a találkozás felvillanyozott minket, erőt adott a folytatáshoz, bár azt azért megjegyezném, hogy egyáltalán nem vagyunk inspiráció hiányában. Ez a segítségnyújtás bármelyikünk személyénél és egójánál fontosabb. Fegya elmondta nekünk, jelentős az a magyarországi segítség, ami rajtunk keresztül érkezik hozzájuk, és sokat jelent az, hogy magyarok adják magyaroknak és nem csak magyaroknak.
A visszajelzések alapján olyan fogadtatása van a támogatásnak, amire mi álmunkban sem gondoltunk.
Azt szeretnénk, hogy ez az ország békében és jól éljen – mondta Mihály, akivel felkerestük az ungvári Kálvária temető katonai parcelláját, ahol közel hetven ungvári katona lelt utolsó nyughelyére.
Láthatóan megrendült lelki állapotban sétálgatott a sírok között. Itt nyugszik a 2022-es invázió első kárpátaljai áldozata, Kis Sándor is.
Az első dolog, amit láttunk, az egy fehér plüssmaci volt kék-sárga szalaggal a fűben. A szél sodorhatta le egy sírról. Ki tudja, melyikről, vélhetően egy édesapját gyászoló gyerek vihette „ajándékba”. Mihály halkan, elcsukló hangon megjegyezte, egy dolog látni a hírekben az ukrán zászlóval borított hadisírokat és teljesen más érzés a koszorúkkal és virágokkal borított friss halmok között lépkedni.

Arról, hogy mekkora segítséget jelentenek a magyar civilek adományai, már Fegyir Sándorral beszélgettünk. A lövészárok-professzort telefonon értük el, azt nem árulhatta el, hogy pont hol tartózkodik, ám rögtön azzal kezdte, hogy a napokban két drón egy teljes szakasz, 27 ember életét mentette meg. Ez is jól jelzi, milyen fontos ez a segítség.
– Nem gondoltam volna, hogy a magyarországi civil összefogás ilyen nagy méreteket ölt majd – kezdte a beszélgetést az UNE professzora.
– A mai napig sokan keresnek meg a közösségi oldalaimon azzal, hogy támogatnák a zászlóaljunkat, harcunkat az orosz megszállók ellen. Kapunk is felajánlásokat a világ számos pontjáról, de a magyarországi segítség mind közül a legnagyobb, amiért hálásak vagyunk. Összeszámoltam, eddig 18 országból küldtek nekünk segítséget. Legutóbb Ausztráliából kaptunk egy drónt, de Új-Zélandról, Kanadából és Amerikából is támogatnak minket. Ugyanakkor a külföldi felajánlások 70 százaléka Magyarországról érkezik, erre a teljesítményre igazán büszkék lehetnek a magyarok. Rajtam keresztül eddig hat dandárnak, valamint nyolc zászlóaljnak nyújtott támogatást a Sárkányellátó generátorok, drónok, hőkamerák, éjjellátók, fémdetektorok, lézeres távolságmérők, akkumulátorok és ruhák formájában.
Fegyir Sándor elmondta, olyan egységek kapják meg ezeket az eszközöket, amelyekben kárpátaljai magyarok szolgálnak.
– Így segíthettünk egyetemi kollégámnak, Traski Viktornak. A matematikus, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán‒Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Fizika és Matematika Tanszékének docense a kárpátaljai 128. hegyivadász dandár tűzéreként teljesít szolgálatot a háború kitörése óta.
Többnyire Fegyát keresik meg a katonák a különböző egységektől, hogy mire lenne szükségük, ő pedig továbbítja a listát a Sárkányellátónak. Bármit kértek eddig, azt beszerezték nekik.
A nyolcadik segélycsomagban főleg drónokat kértek, ugyanis az ellentámadás kezdete óta az egységek rengeteg ilyen eszközt vesztettek.
Viszont az első csomagban érkezett három töltőállomás a mai napig tökéletesen működik és segítik a katonákat a fronton. Változatlanul nagy szükség van hőkamerákra és további hordozható töltőállomásokra. Utóbbi biztosítja az áramot a harctéri körülmények között, ezekkel töltik a katonák a rádiókat, a drónok akkumulátorait és a mobiltelefonjaikat. Kiemelte, hogy a magyar drónok tovább repülnek, ugyanis gondolnak arra, hogy ezek mellé több pótakkumulátort is biztosítanak.
