A Kárpátaljai Magyar Líceum első tanévnyitóján – „Egy új, más világot teremtsünk”

Az ukrajnai oktatási törvény nagy mértékben korlátozza a kisebbségi, ezen belül a magyar nyelvű oktatást. A kárpátaljai érdekvédelmi szervezetek emiatt már sokszor hallatták hangjukat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola idén egy újabb lépést tett a teljeskörű magyar nyelvű oktatás megvalósítása érdekében: egy magyar tannyelvű magán líceum alapítását kezdeményezte. És megszületett a Kárpátaljai Magyar Líceum (KIM), amely Kárpátalja-szerte biztosítani kívánja az anyanyelvű oktatást. A 2023/2024-es tanévben Beregszászban, Nagydobronyban, Tiszapéterfalván, Nagyszőlőson és Kisgejőcön indultak minőségi képzések, ahol a kilencedik osztály befejezését követően a diákok az érettségit az érdeklődésüknek leginkább megfelelő szakirányú képzés keretében szerezhetik meg anyanyelvükön. 

A KIM központi tanévnyitó ünnepségére szeptember 16-án Nagyszőlősön, a helyi római katolikus templomban került sor, mely ökumenikus istentisztelettel és nemzeti imánk eléneklésével vette kezdetét.

A Kárpátaljai Magyar Líceum első tanévnyitóján. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet
A Kárpátaljai Magyar Líceum első tanévnyitóján. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A tudás kulcs a jövőhöz – kezdte ünnepi köszöntőjét Kóré Dóra, a Kárpátaljai Magyar Líceum igazgatója. Aki hangsúlyozta: az új intézmény nemcsak a tudás megszerzésére, de az önmegvalósításra is lehetőséget ad. Istennek hálát adva kiemelte: különösen bátor lépésnek tartja a jelen körülmények között egy új iskola alapítását, mely mögött „egy bátor vezetőség és egy bátor anyaország áll”. Az igazgató asszony köszönetet mondott a szülőknek, pedagógusoknak amiért kiállnak a magyar oktatás mellett, és nem hagyják a templomot s az iskolát.

„A háború kitörése óta eltelt időben a kárpátaljai magyarok közössége bizonyította határozott kitartását a magyar nyelv és kultúra ápolása, megőrzése mellett”, hisz ennek a közösségnek jövője, megmaradása függ az anyanyelvű oktatástól, mely „a kultúra, a nemzeti identitás őrzője és formálója” – fogalmazott köszöntőjében Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvezetője. Aki arról biztosított, hogy „a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Kárpátalján működjön az óvodától a felsőoktatásig terjedő anyanyelvű oktatási rendszer”. A diplomata kifejtette: Kárpátalja jó példa egész Ukrajna számára, hiszen „itt különböző nemzetiségű emberek a kulturális vagy nyelvi különbözőségeket félre téve már generációk óta békésen, egymást segítve tudnak élni”, s hitet tett amellett, hogy a béke mindenki közös érdeke.

A Kárpátaljai Magyar Líceum első tanévnyitóján. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet
A Kárpátaljai Magyar Líceum első tanévnyitóján. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

Felelősségünk a minőségi magyar oktatás megteremtése, emelte ki a Kárpátaljai Magyar Líceum alapítását kezdeményező II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora. Csernicskó István elsősorban a szülőknek mondott köszönetet, akik nagyfokú bizalomról tettek tanúbizonyságot azzal, hogy egy újonnan induló intézményre bízták legféltettebb kincsüket, a gyermekeiket. A rektor hitet tett amellett, hogy aki magyar iskolát alapít, és magyar tannyelvű intézményt választ gyermeke számára, hisz abban, hogy van jövő itt Kárpátalján.

A Kárpátaljai Magyar Líceumba felvételt nyert fiatalok fogadalomtétét követően Kóré Dóra igazgató és helyettesei, az öt tagozat vezetői kézfogással avatták diákokká az első évfolyamosokat.

Hogy milyen lesz az élet ebben az intézményben, az elsősorban a diákokon, a pedagógusokon és a szülőkön múlik, fogalmazott Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke. Aki arra biztatta az elsősöket, hogy merjenek nagyot álmodni, ahogy tették ezt az iskolaalapítók, s Istenbe vetett hittel indulva valósítsák meg az áhított, az együttműködésre, a közös gondolkodásra és közös cselekvésre épülő új világot. Ebben az együttműködésben pedig mindenkinek feladata van, hogy – Bolyai János szavaival – semmiből egy új, más világot teremtsünk.

A Kárpátaljai Magyar Líceum első tanévnyitóján. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet
A Kárpátaljai Magyar Líceum első tanévnyitóján. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A tanévnyitót – melyet a Himnusz és a Szózat foglalt keretbe – a Nagyszőlősi Bartók Béla Zeneiskola zenekarának lelket simogató muzsikája, a KMI nagyszőlősi diákjainak szívhez szóló versmondása és a Sárosorosziból érkezett, Gáti Gyöngyi vezette Hangraforgó együttes népi játékokat, énekeket felelevenítő felejthetetlen előadása tett igazán felemelővé.

Az alkalom a történelmi egyházak jelen lévő képviselőinek – Weinrauch Márió nagyszőlősi római katolikus plébános, Molnár Lóránt helyi református lelkész és Szokol Augustin görögkatolikus káplán – áldáskérésével ért véget.

Kovács Erzsébet