„Életben maradni” – V. Erdei iskola a Papilio Egyesület szervezésében

Ötödik alkalommal szervezte meg Nagydobronyban a Papilio ‒ Természet- és Környezetvédelmi Egyesület az Erdei iskola nevű programját, amelyen a Nagydobronyi Líceum 10 és 17 év közötti diákjai vettek részt. A tábor idei központi üzenetét talán az „Életben maradni” kifejezéssel lehet a leginkább jellemezni, hiszen a gyerekek sok, a természetjárás során hasznos ismerettel gazdagodtak a négy napos program során.

Kezdetét vette a Tiszapéterfalvi Népzene és Néptánctábor

Augusztus 21-én kezdetét vette a Tiszapéterfalvi Népzene és Néptánctábor a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében, melynek a II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja ad otthont. A táborban a Tulipán Tanoda Tiszapéterfalvi művészeti iskolájának növendékei vesznek részt, 28 gyermek.

Véget ért a XIII. Jankovics Mária Alkotótábor II. turnusa Tiszapéterfalván

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tizenharmadik alkalommal szervezete meg a Jankovics Mária Alkotótábort kárpátaljai iskolás diákok számára, akik vonzódnak a képzőművészetek, festészet, szobrászat és rajz iránt. A tábor évről-évre nagy népszerűségnek örvend, és a befogadóképesség határait súrolja. Az idei évben is többszörös túljelentkezés volt. Azért, hogy az alapítvány egyetlen fiatal tehetséget se utasítson el, az idei évben is két turnusban valósult meg az alkotótábor.

Családi nap az MCC szervezésében

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) ez év folyamán is számos rendezvényt szervezett Kárpátalján, ezek közül sokat a nyár folyamán. Ezeken többnyire fiatalok vettek részt, ám legutóbb úgy döntöttek, az egész családra gondolnak, így augusztus 20-án a délutáni órákban családi napot tartottak. A nagyszerű programnak a beregszászi Barátság Stadion adott otthont.