A Dédai-tó partján búcsúztatták a nyarat a nagycsaládosok

Több mint ötszáz résztvevővel rendezte meg hagyományos nyárbúcsúztató családi napját a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) augusztus 30-án a beregdédai tó partján. A rendezvény változatos programjai a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt tartalmas kikapcsolódást kínáltak az iskolakezdés előtt.

A nyár utolsó napjainak egyik kedvelt közösségi programján ezúttal is benépesült a beregdédai tó partjának 54-es parcellája. A családok már a délelőtti órákban megérkeztek a helyszínre, ahol egész nap színes programok várták őket. A gyerekek kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, kipróbálhatták a lézerharcot és a buborékfocit, emellett ugrálóvár, körhinta, finom ebéd, fagyizás, kürtőskalácsozás és lángossütés is várta a résztvevőket.

A vízpart természetesen ezúttal is fontos szerepet kapott. A családok fürdőzhettek a tóban, vízibiciklire szállhattak, valamint kenuzhattak is. A gyerekek a kézműveskedés során tízféle foglalkozás közül választhattak, így különböző mesterségekkel és alkotói technikákkal is megismerkedhettek.

A program célja évről évre ugyanaz: hogy a nagycsaládosok együtt töltsenek egy felszabadult napot, és közös élményekkel zárják a nyári időszakot. A KMNE egész éves programjai ugyanakkor ennél szélesebb közösségi szerepet is betöltenek. A rendezvények rendszeres találkozási lehetőséget kínálnak a nagycsaládosok számára, ahol a közös élmények, a beszélgetések és az együtt töltött idő erősítik az összetartozás érzését és a közösségi kapcsolatokat.

A rendezvényen Tarpai József, a KMNE elnöke kiemelte: az idei nyár különösen mozgalmas volt az egyesület életében. „Ez a nyáron a huszonötödik programunk, és összeszámoltuk, hogy ezer családot sikerült egész nyáron megszólítanunk, ez minimum négyezer embert jelent. Örülünk neki, hogy ennyi sok programot sikerült megvalósítani. Amit beterveztünk, mindent megvalósítottunk” – fogalmazott, majd megköszönte a szervezet munkatársainak az egész év során végzett áldozatos munkát, a tagcsaládoknak pedig a szervezésben és a rendezvényeken való aktív közreműködést.

A KMNE elnökének köszöntője után az alkalom közös áhítattal és dicsőítéssel folytatódott. Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a nehézségek és megpróbáltatások idején is számíthatnak a gondviselő Istenre, aki vigyáz az övéire. Kiemelte továbbá, hogy Jézus Krisztusnak a felebaráti szeretetről szóló tanításai napjainkban különösen fontos üzenetet hordoznak.

A nyárbúcsúztató a szezon kedvelt ízeit és programjait is egy napba sűrítette. Az együtt elfogyasztott ebéd, a lángos, a fagylalt és a dinnye mellett a vízi programok, a játékok és a közös fürdőzés egyaránt hozzájárultak a jó hangulathoz. A KMNE elnöke szerint ilyenkor még egy kicsit mindenki „megkóstolja a nyár ízét”, mielőtt a családok életében ismét az iskola és az őszi időszak kerül előtérbe.

Az egyesület az ősz folyamán is folytatja közösségi programjait. A tervek között nagyszülőknek szóló hétvége, önkéntes program, családi tábor, szüreti rendezvények és hegyi kirándulás is szerepel. A nyárbúcsúztatóval a nagycsaládos közösség tartalmas élményekkel zárta a nyári időszakot, a következő hónapokban pedig továbbra is számos lehetőség kínálkozik majd a családok számára a találkozásra, a közös élményekre és az együtt töltött időre.