Az Ungvári Dayka Gábor Líceumban idén a várakkal ismerkedtek a Határtalanul tábor résztvevői. Külön programok várták az 1.–4. és az 5.–8. osztályosokat augusztus 17. és 21. között.
A táborban minden nap reggeli tornával kezdődött, majd helyet kapott a tanulás és a játék is.
Hétfőn az alsósok pólófestésen vettek részt. A felsőbb korosztály előadások által ismerkedett meg Kárpátalja váraival, azok földrajzi-történelmi jelentőségével. Ezután el kellett készíteniük saját váraikat, melyeket egy vizi csatában védelmeztek.
Kedden az 1.–4. osztályosok különböző ügyességi és sportjátékokban versenyeztek. A felsőbb korosztály felváltva előadásokon vett részt, melyek Anglia várairól és Rákóczi legendáiról szóltak, később pedig a Kárpátaljai kveszt társasjátékban mérték össze megyénkről szerzett tudásukat.
Szerdán és csütörtökön a nagyobbak előadást hallgattak az Ung völgyéről angolul, Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének történelmi vonatkozásairól, majd meglátogatták a nevickei és szerednyei várakat, a regényben szereplő Buttler János házát Szerednyén, és sírhelyét a palágykomoróci református templomban. A kisebbek interaktív színházi előadáson voltak, majd csütörtökön egy közeli farmra kirándultak.
Pénteken sportversenyek voltak az ungvári Sahtai-erdőben, a kisebbekre pedig mozi, valamint arc- és testfestés várt az iskolában.
A tábor a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség pályázatának keretében valósult meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából.
