A magyar széppróza napja kárpátaljai szerzőkkel Budapesten
Egy kicsinyke Kárpátalja Budapesten – a magyar széppróza napját méltatták a napokban a Kárpátaljai Szövetség székházában.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Egy kicsinyke Kárpátalja Budapesten – a magyar széppróza napját méltatták a napokban a Kárpátaljai Szövetség székházában.
Három évtizede, 1994 elejétől jelenik meg rendszeresen a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) gyermeklapja, az Irka. Ennek apropóján a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságával (RIT) közösen kiállítást szerveztek a folyóirat eddig megjelent lapszámainak borítóiból és illusztrációiból.
Harminc diák vette át a mesterképzés elvégzéséről szóló oklevelét az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). Az ünnepségen kiemelték, nagy érték, hogy valaki mester fokozatú diplomát szerezhet az anyanyelvén tanulva.
Nagy érdeklődés övezte a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola idei első nyílt napját február 23-án. Az intézmény átriumában több száz diák gyűlt össze.
Az egykori ugocsai vármegyeháza patinás épületében működik a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola, melynek parkjában báró Perényi Zsigmond mellszobra és Bartók Béla fejszobra őrzi a Tisza menti város magyar múltját. A tanintézet pedig építi a helybeli magyar lakosság jövőjét.
Az idegenvezetők világnapja minden évben kiemelkedő esemény a Rákóczi-főiskolán.
A napokban a 180 évvel ezelőtt vidékünkön született Munkácsy Mihályra, a magyar nemzet legismertebb festőművészére emlékeznek világszerte.
Az orosz-ukrán háború elől menekülő és Magyarország által menedékesként elismert külföldi állampolgárok okmányának érvényességi ideje további egy évig érvényes – közölte az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság hétfőn az MTI-vel.
Megválasztotta Sulyok Tamást Magyarország köztársasági elnökévé az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. Tisztségét március ötödikétől tölti be.