Kárpátalja és Szatmár megye szorosabbra fűzi együttműködését
Kárpátalja és a romániai Szatmár megye a határon átnyúló együttműködés bővítésére törekszik. A partnerség keretében elsősorban gazdasági, közlekedési, mezőgazdasági és…
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Kárpátalja és a romániai Szatmár megye a határon átnyúló együttműködés bővítésére törekszik. A partnerség keretében elsősorban gazdasági, közlekedési, mezőgazdasági és…
Testvérvárosi megállapodást írt alá augusztus 20-án Beregszász és Budapest XXI. kerülete, Csepel. Az együttműködés keretében elsősorban az oktatás és a…
Kárpátalját választották ki arra, hogy a Region Ready kezdeményezés keretében elsőként dolgozzák ki a 2028-2034-es időszakra szóló megyei fejlesztési stratégiát.…
Záhony polgármesterét és a magukat Kárpátaljai Sárkányoknak nevező, egy önálló ukrán területvédelmi zászlóaljat támogató magyarországi civil szervezet társalapítóját is állami…
Andrij Szibiha, Ukrajna külügyminisztere Borostyánszív-elismerésben részesítette dr. Both Miklós zeneszerzőt, néprajzkutatót, a Hagyományok Háza főigazgatóját az ukrán népzenei örökség dokumentálásáért, megőrzéséért és nemzetközi…
Magas ukrán állami kitüntetésben részesült Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, akit a „Szolgálatért” érdemrend III. fokozatával tüntettek ki.…
Két kárpátaljai közösségi és egyházi személyiség, Sipos József és Tóth László is Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesült. Az elismeréseket…