Újra üzemel a kaszonyi és a haranglábi határátkelő
Magyarország Beregszászi Konzulátusának tájékoztatósa szerinte újra üzemelnek a Mezőkaszony–Barabás és a Harangláb–Lónya határátkelők.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Magyarország Beregszászi Konzulátusának tájékoztatósa szerinte újra üzemelnek a Mezőkaszony–Barabás és a Harangláb–Lónya határátkelők.
Magyarország a jövőben is segíteni fogja Ukrajnát, ám Budapest kiemelten fontosnak tartja azt is, hogy Kijev tartsa tiszteletben a magyar kisebbség jogait – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vilniusban.
Az erről szóló elképzeléseket a Bereg–Ugocsa 2021 nemzetközi fórumon közölte Eduard Oszijszkij, a Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőhelyettese, írja a Goloskarpat.
A Beregszászi Járási Tanács múlt év végén tartotta alakuló ülését, amelyen már az újonnan megválasztott vezető, Rezes Károly elnökölt. Bő fél éve tehát, hogy betölti e tisztséget, ami azt jelenti, van miről beszámolnia. A minap felkerestük az immár kibővült, új járás vezetőjét, és arra kértük, beszéljen a tanács feladatairól, eredményekről, a kilátásokról, a célokról.
Július 2-3. között első ízben rendezték meg a Bereg-Ugocsa 2021 elnevezésű nemzetközi üzleti fórumot a makkosjánosi Helikon Hotelben. Az alkalomra számos vendég, üzletember, és remélhetőleg befektető érkezett határon innen és túlról, hogy mindenekelőtt megismerkedjenek a helyi vezetőséggel, vállalkozókkal, az újonnan megalakult kistérségekkel. A fórum a nemzetközi partnerkeresést hivatott támogatni, illetve bemutatni a Beregszászi járáshoz tartozó kistérségek befektetői vonzerejét, gazdasági együttműködési lehetőségeit.
Július 1-jétől ismét pályázhatnak az önkormányzatok testvértelepülési programokra – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Az ukrán parlament csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadta az őshonos népekről szóló, Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett törvényjavaslatot, amelyet előző nap Vlagyimir Putyin orosz államfő hevesen támadott, és a kárpátaljai magyar kisebbség képviselői sem értettek egyet az indítvánnyal – tájékoztat az MTI.
Magyarország péntektől (július 2. – a szerk.) megnyitja az oltás lehetőségét a hazánkkal közös határok mentén élők számára is. A kormány egy hete jelentette be, hogy tovább növeli hazánk járvány elleni védettségét, és a magyar lakosság, valamint a külhoni magyarok védelme érdekében kiterjeszti a védettek körét a magyar határok mentén élőkre is függetlenül attól, hogy magyar vagy nem magyar állampolgárok. A Kárpátalján élők bizonyos határátkelőknél kihelyezett oltópontokon, oltóbuszokon és határ közeli kórházi oltópontokon vehetik fel az oltást, ahová a határtól e célra kijelölt buszok szállítják az oltandókat. A többi szomszédos országból (Romániából, Horvátországból, Szlovéniából, Szlovákiából, Ausztriából) érkezők az e célra kijelölt kórházak oltópontjain vehetik fel az oltást. A Magyarországon oltakozni szándékozók mindenképpen hozzák magukkal az útlevelet, személyi irataikat és a lakcímüket igazoló közokiratot. Kérjük, hogy az indulás előtt az alábbi tájékoztatót figyelmesen olvassák el!
Jaroszlav Kucser egészségügyi miniszterhelyettes egy tévéműsorban elmondta, hogy július 2-tól lehet hozzájutni az oltási igazolásokhoz ukrán és angol nyelven azoknak, akik mindkét dózist felvették.