A Balatonnál biciklitúráztak a nagycsaládosok
Nem akármilyen helyszínen túrázhatott a napokban a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület (KMNE) néhány tagcsaládja.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Nem akármilyen helyszínen túrázhatott a napokban a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület (KMNE) néhány tagcsaládja.
Véget ért a XXIX. Kárpátaljai Népzene, Néptánc és Kézműves Tábor
Kárpátalja hegyvidéki területein nem ritka jelenség, hogy utazás közben megszűnik a mobilhálózati kapcsolat. Az úgynevezett „holtzónák” azonban már idén érezhetően csökkenhetnek – derül ki a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője, Miroszlav Bileckij közleményéből.
Június 24-től evakuációs vonat indul Szumiból Ungvárra a határ menti lakosok számára
A Csap–Ungvár közötti európai nyomtávú vasútvonal már idén júliusban elindulhat.
Július 1-jétől a Nyugdíjalap új feladatkört kap: a kormány június 11-i határozata alapján ezentúl a szociális segélyek egy részét is ez az intézmény fogja megállapítani és folyósítani – korábban ezek a szociálpolitikai minisztérium hatáskörébe tartoztak.
Az uniós értékek lábbal tiprását jelenti és megengedhetetlen a brüsszeli bürokraták részéről, hogy amikor a kárpátaljai magyar közösséget ért jogsértésekről van szó, félresöprik az emberi- és kisebbségi jogok fontosságát – jelentette ki Ferenc Viktória, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében kedden.
A Pro Arte – Munkács civil szervezet június 1–15. között szervezte meg a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábort, melynek ezúttal is a hegyekkel körülölelt Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A művésztelep záróünnepségére szombaton került sor a festői környezetben elhelyezkedő komplexum kertjében.
A Bach Mindenkinek Fesztivál 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy Johann Sebastian Bach dallamain keresztül mindenkivel megismertessék a zenei kultúránk sokszínűségét és végtelen szépségét.