Bohán Béla atyára emlékeztek a beregszászi hívek
Bohán Béla jezsuita szerzetes, egykori beregszászi plébános halálának második évfordulója alkalmából gyűltek össze május 18-án a római katolikus hívek.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Bohán Béla jezsuita szerzetes, egykori beregszászi plébános halálának második évfordulója alkalmából gyűltek össze május 18-án a római katolikus hívek.
A csillagok kedvező állásának köszönhetően először a munkácsi, majd a beregszászi, végül a nagyszőlősi közönség is találkozhatott a Stand-Up Budapest négy fiatal humoristájával.
Régi szép hagyomány, hogy a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban fordított napot szerveznek, vagyis a diákönkormányzat veszi át az iskola vezetését, a tanárok pedig átadják a helyüket – legalábbis szimbolikusan – a diákoknak.
A Gáti Kovács Vilmos Líceumban május 15-én rendezték meg a Kovács Vilmos nevét viselő szavalóversenyt. A rendezvény méltó módon állított emléket a község híres szülöttének, Kovács Vilmosnak, aki nemcsak költő, hanem a kárpátaljai magyarság meghatározó alakja is volt.
Május 15-én nyolcadik alkalommal szervezte meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Tudományos Vitadélutánt, amely ezúttal is a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia előeseményeként valósult meg.
Ismét elérhető a kárpátaljai magyarságot segítő kiemelt szociális program, amely az elmúlt években több ezer pedagógusnak, kulturális szereplőnek, egészségügyi dolgozónak és családnak nyújtott kézzelfogható támogatást.
Mihajlo Vinnickij oktatási miniszter-helyettes egy interjúban arról beszélt, hogy tüzetes ellenőrzések kezdődtek az ukrajnai felsőfokú tanintézményekben. Az erre vonatkozó minisztériumi szándékról korábban már portálunk is beszámolt.
„Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díjjal tüntették ki Váradi Enikőt – olvasható a Nemzeti Tehetség Program oldalán.
Vasárnap délelőtt kezdődött az új katolikus egyházfő, XIV. Leó pápa beiktatási ceremóniája a vatikáni Szent Péter-bazilikában.